Közép-Kelet Európa első szupergyors kvantumoptikai chipjét vásárolta meg az ELTE

2021. december 23. – 16:16

Közép-Kelet Európa első szupergyors kvantumoptikai chipjét vásárolta meg az ELTE
Fotó: quixquantum.com

Másolás

Vágólapra másolva

A világ ötödik, Közép-Kelet-Európa első kvantumoptikai chipjét vásárolta meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) két kutatócsoportja a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratóriumnak – olvasható az egyetem sajtóközleményében.

A terméket a QuiX Quantum cég fejlesztette ki, és forgalmazza, ők mutatták be eddig a világ legnagyobb kvantumoptikai processzorát. A kvantumszámítógépek hamarosan a jelenlegi számítógépeknél is gyorsabban tudnak majd számításokat végezni. Ennek az az oka, hogy a kvantummechanika lehetőségeit kihasználva a kvantumprocesszorok egyidőben tudnak több műveletet elvégezni. Ezt a hagyományos számítógépek csak sorban egymás után, vagy sok processzort párhuzamosan működtetve tudnak megtenni.

Az Informatikai Karon működő tudományos műhelyt Kozsik Tamás, a Természettudományi Karon működőt pedig Vattay Gábor vezeti.

Vattay Gábor, az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára a Telex kérdésére elmagyarázta:

„Még csak kísérleti kvantumszámítógépek vannak, amelyek azért fontosak, mert párhuzamosan képesek elvégezni a matematikai műveleteket. Ami a hagyományos szuperszámítógépeknek 10 ezer évig is eltart, az ezeknek a kvantumszámítógépeknek csak néhány percbe telik”.

Az ELTE a QuiX chipet a fotonikus kvantumszámítástechnika tudományos kutatására fogja használni: bozon (az optikai chipben foton) mintavétel kísérletekre, valamint létrehozhatók rajta kvantum neurális hálózatok is. A bozonok vizsgálatánál fotonokat (fényrészecskéket) tudnak megszámolni egyenként, amiből meg lehet mondani, hogy különböző fény utakon hány foton érkezett a chip egyik feléről a másikba.

A kvantum neurális hálózatról Vattay azt mondta:

„Ma nagyon népszerű a mesterséges intelligencia általában is, amely tulajdonképpen az emberi agyban található neuronhálózatok egy leegyszerűsített matematikai modelljén alapszik. Ezeknek a mesterséges neuronhálózatoknak a kvantummechanikai változata a kvantum neurális hálózat, mely a mesterséges intelligencia és a kvantumszámítógépek előnyeit egyesíti”.

A hazai kutatóintézetekben és egyetemeken sok matematikus, fizikus, informatikus, mérnök foglalkozik kvantuminformatikával, ezeket a kutatócsoportokat fogja össze a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium.

A kvantumtechnológia egy sokkal kifinomultabb módszernek számít a hagyományos technológiáknál: biztonságosabb, hatékonyabb, pontosabb és érzékenyebb is.

A kvantumtechnológiát „második kvantumforradalomnak” is szokás nevezni, mert nemcsak a tudománynak, hanem a gazdaságnak és a társadalomnak is áttörést jelenthet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!