Az áltudományos forradalom szerkezete

Hogyan változtatja meg a tudományhoz való viszonyunkat a járvány okozta válság? Ez a cikk, mely az eredetileg a Eurozine-en megjelent írás rövidített változata, ezeket a kérdéseket járja körül.

Tudósok a közgondolkodásban: ördögi angyalok

A korlátozások és egészségügyi intézkedések (különösen a kötelező védőoltások) megosztották a nyugati társadalmakat. Még azokban az országokban is, amelyekben az átoltottság aránya figyelemre méltóan magas – mint például az Egyesült Királyságban vagy Franciaországban –, egyszerre szökött magasba az orvosok és a tudósok iránti bizalom és a velük szembeni ellenségesség.

Az elefántcsonttornyukban ülő, érthetetlen nyelven beszélő tudósok mindig is könnyű célpontot nyújtottak a populista támadásoknak. De míg ezek a támadások korábban inkább marginálisak voltak, a helyzet mára teljesen megváltozott. Amikor a tudomány és a tudósok a mindennapi életünket befolyásoló döntéseket hoznak, a válasz egyfajta áltudományos forradalom. Egyre többen mondják, hogy vissza akarják venni az irányítást az életük felett, és dönteni arról, milyen gyógymódot (vagy annak hiányát) választanak. Ahogy az oltástagadók esetében láthatjuk, sokan ezt a meggyőződésüket az életük kockáztatása árán is hajlandók képviselni.

A tudományellenesség persze nem mindenhol népszerű. Sőt, azt sem lehet mondani, hogy uralkodóvá vált volna. Sokkal inkább arról van szó, hogy a tudománytagadók érvei és ők maguk sokkal láthatóbbá váltak – ami ugyanakkor tartósnak bizonyulhat. A világjárvány által sújtott társadalmak nagy része számára, különösen azoknak, akik magukat a lezárások veszteseinek tekintik, a világjárvány a tudomány motivált elutasításának magasabb szintjét eredményezte: sokaknak személyes vagy éppen ideológiai érdeke fűződhet ahhoz, hogy elutasítsanak egyes tudományos eredményeket.

Nem meglepő, ha a lezárások áldozatai (például azok, akik elvesztették a munkájukat) ellenszenvet éreznek a lezárásokkal szemben. Ezeket a látszólag racionális reakciókat azonban gyakran irracionális hiedelmek hulláma kíséri, ami már egyáltalán nem szolgálja a hívők érdekeit, sőt akár az életükbe is kerülhet.

Az életünk egyre több területére hatol be a tudomány motivált tagadása. A wellnessipar is a covid- és oltásszkepticizmus, valamint az összeesküvés-elméletek melegágyává válik, amikor azt hirdeti, hogy a maszkok, a lezárások és az oltások helyett kizárólag a testmozgás, a csodadiéták és a félelem hiánya a megoldás. Csollány Szilveszter vagy éppen a testépítő Gődény György példája ebből a szempontból nem csak elszigetelt eset. Az áltudományos nézetek egyre jobban terjednek, a homeopátiától kezdve a mindenféle alternatív gyógyászaton át a mágikus gyógymódokig. Ezekben sokan az oltások alternatíváját látják – drága, ám haszontalan megoldásokkal élnek az ingyenes, életet mentő lehetőség helyett.

Az áltudományos forradalmak gyakran a tudományos áttörésekre adott válaszként jelentkeznek, egyfajta ellenhatásként. Pontosan ez történt a világjárvány idején is: a vakcinák gyors és hatékony kifejlesztése elképesztő tudományos áttörés volt. A pandémia ugyanakkor fellendítette a hagyományos és alternatív gyógyszerek piacát is. Nem csak a vakcinák hoztak hatalmas profitot a gyógyszergyártó cégeknek, az emberek összességében több gyógyszert kezdtek vásárolni, és a Covid hatására a gyógyszertárak bevételei is drámaian megnőttek. Ugyanakkor egy, a „világjárvány haszonélvezőiről” szóló tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy az oltásellenesek mára szintén olyan üzleti birodalmat hoztak létre, amelynek éves bevétele meghaladja a 36 millió dollárt – csak az iparág tizenkét legnagyobb szereplőjéhez tartozó 22 szervezet vizsgálata alapján. Az oltásellenesek e számítások szerint 1,1 milliárd dollár körüli éves bevételt hoztak a nagy techcégek számára is.

Ahogy tehát az egészségügy piaca bővül, úgy az áltudományos ipar is világszerte felfutóban van. Magyarországon például egy orvosból lett vírustagadó, Lenkei Gábor – aki olyan saját készítésű, dobozonként sok tízezer forintos, a Versenyhivatal által is megtévesztőnek minősített vitaminokat árul, amelyekről azt állítja, hogy minden problémát orvosolnak – 60 százalékkal, közel 3,5 milliárd forintra tudta növelni éves forgalmát. Többek között azzal szerzett hírnevet magának, hogy az állította: egy koronavírussal teli fürdőkádba feküdve sem esne baja. A vírust átverésnek nevezi, és folyamatosan a „gyógyszermaffiát” és a „félelemmel kereskedő újságírókat” ostorozza. Teszi mindezt úgy, hogy a vírusnak köszönhetően majdnem megháromszorozta cégbirodalma nyereségét.

Minek köszönhetjük ezt a szélsőséges reakciót?

Az áltudományos forradalmakat általában sokkal könnyebb megjósolni, mint a politikai forradalmakat. Közös ugyanakkor bennük, hogy mindkettő gyakran a társadalmi-politikai változásokat kíséri. Az 1918-as influenzajárvány (más néven spanyolnátha) 50 millió emberéletet követelt, főként Európában. Összehasonlításképpen: a Covid–19 eddig 5 millió ember halálát okozta világszerte. Az 1918-as válság azért tudott olyan hatékonyan terjedni, mert az első világháború által megtépázott lakosság nem volt hajlandó a távolságtartásra, a politika nemzeti szinten lekicsinyelte a vírus jelentőségét, és sokan az orvosilag megalapozott megelőző intézkedések helyett homályos gyógymódokhoz – mint a whisky, a hagyma, a kígyóolaj, a sós víz vagy a vérhígítás – fordultak.

Bár az EU országai hasonló korlátozó intézkedésekkel kényszerültek szembenézni, és hasonlóan bőséges oltóanyagkészlettel rendelkeznek, mégis óriási különbség van a különböző országok oltási hajlandósága között. A különbségek mértéke szembetűnő: jelenleg a portugálok közel 90 százaléka, a máltaiak és a spanyolok több mint 80 százaléka teljes mértékben be van oltva – míg a bolgároknak csak 25, a románoknak pedig 38 százaléka.

Mi magyarázhatja ezeket a markáns különbségeket? Még ha az EU-ban gyűjtött adataink túl kicsik és tökéletlenek is ahhoz, hogy általános magyarázatot adjunk, mégis meghatározhatunk néhány olyan tényezőt, amelyek egyértelműen fontos szerepet játszanak az áltudományos nézetek szításában, és a társadalmakat fogékonnyá teszik a tudomány hírnevét romboló dezinformációra. Az alábbiakban hat ilyen tényezőt foglalunk össze.

#1. Bizalmatlanság a hatóságokkal szemben

Az egyik első összehasonlító, Nature-ben publikált tanulmány (amely 19 országot vizsgált) már megállapította, hogy a vakcina lakosság általi elfogadását az állami intézményekbe vetett bizalom képes a leginkább előrejelezni: azok a válaszadók, akik bíztak a kormányzati forrásokból származó információkban, hajlandóbbak voltak beoltatni magukat, főleg, ha munkáltatójuk is azt tanácsolta. Ezt az összefüggést azóta számos más tanulmány is megerősítette.

Khristen Godhsee és Mitchell Orenstein egy nemrégiben megjelent írásában azt állítja, hogy a kelet-közép-európai országokban – ahol a világjárvány harmadik és negyedik hulláma során a legmagasabb volt a fertőzések és halálesetek száma – a lakosság hatóságokba vetett bizalma jóval alacsonyabb, mint Nyugat-Európában, és folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. Ezt a bizalmatlanságot a szocializmus örökségével és – ami még fontosabb – a rendszerváltás traumájával magyarázzák, amelyet az azóta eltelt három évtized sem igazán tudott helyrehozni. Az EU-n belül éppen Romániában és Bulgáriában a legalacsonyabb ennek a bizalomnak a szintje.

#2. Populizmus

A populista politika profitál leginkább az intézményekkel szembeni alacsony bizalomból, mind kormányon, mind ellenzékben. Európa-szerte és azon túl jellemzően szélsőjobboldali (és néha szélsőbaloldali) populista pártok lovagolják meg a Covid-szkepticizmus és az oltásellenesség hullámait. Általános szabály: minél közelebb vannak a populisták a hatalomhoz, és minél nagyobb a befolyásuk, annál nagyobb az oltásszkepticizmus.

De vannak kivételek: Orbán Viktor támogatja az oltásokat, és a magyar átoltottsági arány (61%) kelet-európai mércével mérve nem tragikus, még ha jelentősen elmarad is az uniós átlagtól (67%). Orbán Viktor bűnnek nevezi az oltás- és járványszkepticizmust. A járványt emellett arra is használja, hogy hevesen (és indokolatlanul) támadja az ellenzékét és az értelmiségieket, oltásellenesnek nevezve őket.

#3. Polarizáció és politikai tribalizmus

A politikai megosztottság a dezinformáció melegágya. A politikai polarizáció, vagy ahogy írásaimban nevezni szoktam, politikai tribalizmus természete, hogy minden közügyet vita tárgyává tesz, és egyetlen témát sem hagy érintetlenül. Ha a politikai ellenfelem állást foglal, nekem bármi áron, de az ellenkező oldalra kell állnom. A vakcinák és a maszkhasználat témái sem kivételek, amint azt az Egyesült Államok példája jól mutatja.

Ivan Krastev és Mark Leonard tanulmánya szerint – amely az ECFR számos európai országra kiterjedő felmérésén alapul – a világjárvány és a védőintézkedések több szinten polarizálják Európa társadalmait: politikai oldalak, generációk és a Kelet–Nyugat közötti szakadékok is mélyültek. Az áltudományos lázadás számára pedig tökéletes terepet nyújt a tudomány körüli viták fellángolása, és a téma erős polarizáltsága.

#4. Geopolitikai verseny és dezinformáció

A modern dezinformáció alapvetően a polarizáció előidézéséről és erősítéséről szól. Az ok-okozati összefüggés azonban fordítva is igaz: a polarizáció termékeny talajt biztosít a dezinformációnak. Ezt jól használják ki a geopolitika kétségeket áruló szereplői, főként Oroszország és Kína.

Az orosz dezinformáció már régóta alkalmaz tudományellenes és áltudományos módszereket a társadalmak összezavarására, a kétség magvainak elvetésére, emellett a Kreml proxyjai megpróbálták aláásni a nyugati vakcinákba vetett bizalmat is. Tanulmányok bizonyították, hogy a 2016-os elnökválasztás során az orosz trollok nem csak politikai dezinformációt, de áltudományos tartalmakat is terjesztettek. Ez ugyanakkor vissza is ütött Oroszországra: a vakcinaellenes dezinformáció az orosz lakosságra is hatott, visszavetve az oltási kedvet. A kínai állam egyes összeesküvés-elméleteket külügyi szóvivőkön keresztül terjeszett; azt például, hogy a koronavírust amerikai laborban fejlesztették ki. A tudomány tagadásának fegyverként való felhasználása párhuzamosan zajlik a Nyugat, Oroszország, valamint Kína közötti erős tudományos versennyel. Az áltudomány tehát részben a tudományban is megnyilvánuló tágabb geopolitikai rivalizálás mellékhatása.

#5. Vallás

Ha Európa térképeire vetünk egy pillantást, vallási megosztottságot is megfigyelhetünk az országok között: a dominánsan ortodox országokban alacsonyabb átoltottságot látunk. Ez alól gyakorlatilag nincs kivétel: Görögország, Bulgária és Románia mind elmarad az uniós átlagtól, de még komolyabb problémákat láthatunk Oroszországban és Ukrajnában.

Az Egyesült Államokban is találunk összefüggést a vallás és az oltási kedv között: az átoltottság láthatóan alacsonyabb azokon a területeken, ahol a fehér evangéliumi keresztények aránya magasabb a lakosságban. A kapcsolat a hit és a tudományhoz való viszonyulás között azonban összetett: egy nemrégiben készült tanulmány például azt találta, hogy a spiritualitás erősebben kapcsolódik a tudományszkepticizmushoz, mint a vallásosság.

#6. Hamis tudomány (junk science)

Hamis tudománynak nevezik azokat a rossz minőségű és/vagy csalárd kutatásokat, amelyek átveszik a tudományos kutatás gyakorlatának egyes aspektusait, csak azért, hogy legitimálják a hamis következtetéseiket. A modern oltásellenes mozgalom alapító atyja, Andrew Wakefield drámaian illusztrálja ezt. Az 1990-es években a Lancetben, az egyik legrangosabb orvosi folyóiratban hamisított adatokra épülő tanulmányt publikált az MMR vakcinák és az autizmus közötti kapcsolatról. Wakefieldnek egyértelmű oka volt az adatok meghamisítására: úgy akarta a saját maga által éppen kifejlesztett és szabadalmaztatásra benyújtott oltóanyagát népszerűsíteni, hogy a konkurens termék, a hatékony hagyományos MMR hírnevét rontotta. A meghamisított tanulmányt később visszavonták Wakefield orvosi engedélyével együtt, de a kár már megtörtént: az autizmus-elmélet hatalmas karriert futott be, Wakefield pedig máig hős és mártír az oltásellenesek számára. Sőt, a tanulmánya csak még hitelesebb lett a szemükben, miután – állításuk szerint – a Big Pharma visszavonatta.

Mit tehetünk és mit kellene tennünk az áltudományos felkeléssel szemben?

Teljesen racionális egyén és társadalom nem létezik, és ezt soha nem szabad normaként megszabnunk. Akár tetszik, akár nem, a kollektív mítoszok döntő szerepet játszottak az emberiség fennmaradásában. Teljesen normális, hogy tudományos és nem tudományos, „irracionális” gyakorlatok egyaránt jelen vannak az életünkben. A fikció teremtése az emberiség egyik legcsodálatosabb képessége.

A probléma akkor jelentkezik, ha a tudomány, a nem-tudomány és a tudományellenesség veszélyesen és elválaszthatatlanul összefonódik. Az áltudományokkal nem az a probléma, hogy „irracionálisak”, hanem az, hogy tudománynak álcázzák őket.

Meg kell engednünk az irracionalitás bizonyos formáit és az egyén szabadságát, hogy bizonyos, ártalmatlan területeken megválaszthassa személyes meggyőződését. Ez azt is lehetővé tenné, hogy szigorúbb határokat húzzunk, amikor élet-halál kérdéseiről van szó. Mint például az oltások és más olyan intézkedések esetén, ahol egy személy viselkedése nagy kockázatot jelenthet mások életére.

Ha a nyugati társadalomban a tudománynak mint a tudás végső forrásának a státusát aláássák és összekeverik a mítoszokkal, a következmények katasztrofális méretű áltudományos lázadáshoz vezethetnek.

A tények létezésével kapcsolatos bizonytalanság a post-truth vagy áltudományos forradalom legveszélyesebb következménye. Olyan világképet eredményezhet, amelyben semmi sem igaz, és minden lehetséges, minden tényt szembe lehet állítani „alternatív tényekkel”, minden szakértő és tudományos eredmény szemben áll egy ellenérv-alternatívával, és a választás csupán ízlés kérdése. Bár ez rendkívül demokratikusnak tűnik, a tudás széttöredezéséhez vezet, hiszen a világban nem maradnának tények, csak a szubjektív valóságok végtelen kaleidoszkópja.

A tudományos közösségek nem vehetik természetesnek a bizalmat és a tiszteletet, ehelyett napról napra meg kellene küzdeniük érte. „Miért bízzunk a tudományban?” című könyvében Naomi Oreskes három fontos erény mellett érvel, amelyek átsegíthetik a tudományos közösséget ezen az időszakon: az őszinteség, a sokszínűség és az alázat.

• A tudósoknak nyitottnak, átláthatónak és őszintének kell lenniük az értékeiket illetően, különösen, ha a társadalomtudományokról van szó. Nem kellene visszariadniuk attól, hogy bevallják, hogy jelenleg nem tudunk valamit, vagy hozzátegyék, hogy tanácsuk csak a jelenlegi legjobb tudásunk szerint szól.
• A tudósoknak el kellene fogadniuk a sokszínűséget, hogy képesek legyenek azonosítani és kizárni a hamis tudósokat. A tudomány képviselőitől régóta elvárják, hogy abszolút bizonyossággal beszéljenek. Nyíltan és tudatosan vissza kellene utasítaniuk ezeket az irreális elvárásokat, amelyek ellentétesek a tudomány természetével, ahol a tudás fejlődése nem lineáris, a hibák természetesek, és a korrekció elkerülhetetlen.
• A tudósoknak alázatosnak kell lenniük, hogy az új bizonyítékok alapján felülvizsgálhassák a tudásukat, mivel „még a legjobb tudósoknak is emlékezniük kell arra, hogy a teljes igazság megismerése távol áll még tőlünk”.

Az információfogyasztóknak pedig meg kell tanulniuk a forráskritika új módját, hogy felismerjék a szélhámosokat, és ne vegyék készpénznek, amit mondanak. Az, hogy valakinek orvosi diplomája van, vagy bonyolultan hangzó idegen szavakkal teli terminológiát használ, nem jelenti azt, hogy automatikusan, csak emiatt komolyan is kell venni. Az áltudományos érvelés felismerése oktatható, és a diákoknak élményszerűen átadható.

Az oktatási rendszerek és az olyan alkalmazott tudományokba, mint az oltóanyagok fejlesztésébe vetett bizalom közötti ok-okozati összefüggés megértése minden bizonnyal az egyik legfontosabb kihívás és feladat lesz a jövőben a társadalomtudósok és az oktatási szakemberek számára egyaránt.

Robert Merton fél évszázaddal ezelőtt tökéletesen összefoglalta a tudományos ismeretek átadásának kihívását:

„A tudományos kutatások egyre összetettebbé válásával hosszú, szigorú képzési programra van szükség ahhoz, hogy az új tudományos eredményeket tesztelni vagy akár megérteni lehessen. A modern tudós szükségszerűen az érthetetlenség kultuszának híve lett. A tudósok és a laikusok között egyre nagyobb szakadék keletkezik.”

E szakadék megszüntetése nélkül a modern és felvilágosult társadalmaink egykor sziklaszilárdnak hitt alapjai nem lesznek képesek ellenállni az áltudományos forradalomnak.

(A szerző szociálpszichológus, az ELTE oktatója, a Political Capital elemzőcég igazgatója)