Miért billentik oldalra a fejüket a kutyák?

2021. október 28. – 11:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ELTE Etológia Tanszék kutatói egy élőben közvetített kísérletsorozat, a Genius Dog Challenge során gyűjtöttek adatokat arról, hogy vannak olyan kutyák, amelyek képesek megtanulni szavakat. Az Animal Cognition című folyóiratban megjelent kutatás szerint azok a kutyák, amelyek képesek megtanulni játékaik nevét, oldalra billentik a fejüket, amikor meghallják, hogy a gazda valamelyik játékot kéri.

„A fej billentése egy újabb aszimmetrikus mozgás a kutyáknál, de eddig ezt soha nem vizsgálták. Megfigyeltük ennek a viselkedésnek a gyakoriságát és irányát egy konkrét emberi verbális vokalizációra adott válaszként: amikor a gazdi megkéri a kutyát egy játék nevének kimondásával, hogy hozza azt oda. Ezt azután tettük, hogy rájöttünk, gyakran előfordul a fejbillentés, amikor a kutyák figyelnek a gazdájukra” – magyarázta dr. Sommese Andrea, a tanulmány vezető kutatója, az ELTE Családi Kutya Programjának munkatársa.

A kutatók egy korábbi vizsgálat során gyűjtött videókat elemezték, és azt találták, hogy a 24 hónapon át tartó kísérletsorozat során minden egyednél állandó volt az az oldal, amely felé döntötték a fejüket.

„Úgy tűnik, hogy kapcsolat van a megnevezett játék sikeres kiválasztása, valamint a játék neve hallatára történő fejbillentés gyakorisága között. Kapcsolat van tehát a fejbillentés, illetve a releváns és jelentéssel bíró ingerek feldolgozása között” – magyarázza Shany Dror, a tanulmány társszerzője.

„Fontos megjegyezni, hogy ez a tanulmány a fejbillentést csak egy nagyon specifikus kutya-gazda kommunikációs interakció során vizsgálta: amikor a tulajdonos arra kéri a kutyát, hogy hozzon oda egy megnevezett játékot. Ne gondoljuk tehát, hogy csak a Tehetséges Szótanuló Kutyák billentik a fejüket más, a fentitől eltérő, ebben a kutatásban nem vizsgált helyzetben is” – teszi hozzá Temesi Andrea, a projekt másik kutatója.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!