Korai halálozással hozták összefüggésbe a több száz napi fogyasztási cikkben megtalálható ftalátokat

2021. október 12. – 10:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy új tanulmány szerint a ftalátoknak nevezett szintetikus vegyi anyagok – amelyek több száz, mindennapi fogyasztási cikkben megtalálhatók – mintegy 91-107 ezer idő előtti elhalálozáshoz járulhatnak hozzá az Egyesült Államokban évente – írja a CNN.

A ftalátok például élelmiszer-tároló edényekben, kozmetikai cikkekben, parfümökben és gyermekjátékokban is fellelhetők. Ez nem jó hír annak tükrében, hogy az Environmental Pollution című szakfolyóiratban kedden közzétett tanulmány szerint azoknál az embereknél, akiknek a szervezetében a legmagasabb volt a ftalátok szintje, nagyobb volt a bármilyen okból (de különösen különösen a szív- és érrendszeri megbetegedés miatt) bekövetkező halálozás kockázata.

„Ez a tanulmány tovább bővíti a műanyagoknak az emberi szervezetre gyakorolt hatásáról szóló egyre növekvő adatbázist, és újabb a közegészségügyi, üzleti érveket jelent a műanyagok használatának csökkentése vagy megszüntetése érdekében” – mondta a tanulmány vezető szerzője, Dr. Leonardo Trasande, a New York-i NYU Langone Health gyermekgyógyásza, környezetgyógyász és népegészségügyi professzora.

A ftalátok kutatások alapján befolyásolják a szervezet hormontermelését azzal, hogy belenyúlnak az úgynevezett endokrin rendszer működésébe. A National Institute of Environmental Health Sciences szerint emiatt „összefüggésbe hozhatók a fejlődési, reproduktív, agyi, immunrendszeri és egyéb problémákkal”. A NIEHS szerint még a kis mértékű hormonális zavarok is „jelentős fejlődési és biológiai hatásokat” okozhatnak.

Korábbi eredmények szerint a ftalátokat reprodukciós problémákkal hozták összefüggésbe: nemi szervi rendellenességekkel (pl. azzal, hogy kisfiúknak nem száll le a heréjük), valamint alacsonyabb spermaszámmal és tesztoszteronszinttel a felnőtt férfiaknál. Emellett a gyermekkori elhízással, asztmával, szív- és érrendszeri problémákkal és rákos megbetegedésekkel is összefüggésbe hozták már ezeket az anyagokat.

A ftalátokat gyakran „minden jelen lévő anyagnak” nevezik, mert annyi termékben megtalálhatók: PVC vízvezetékek, műanyag padlóburkolatok, eső- és foltálló termékek, orvosi csövek, kerti tömlők és egyes gyermekjátékok is. Ezekben azért használnak ftalátokat, hogy a műanyag rugalmasabbá és nehezebben törhetővé váljon. De előfordulhatnak az élelmiszer-csomagolásban, a mosószerekben, egyes testápolási cikkekben, parfümökben, a ruházatban, a bútorokban és az autóipari műanyagokban is. A közmetikai termékekbe azért szoktak ftalátokat keverni, hogy a bennük lévő illatanyagok tovább tartsanak.

A mostani kutatásban több mint 5000, 55 és 64 év közötti felnőtt vizeletének ftalátkoncentrációját mérték, és ezeket a szinteket összehasonlították az átlag 10 éven belül bekövetkező korai halálozás kockázatával. A kutatók kontrollálták az eredményeket a már meglévő szívbetegségekre, cukorbetegségre, rákra és más gyakori betegségekre, rossz étkezési szokásokra, fizikai aktivitásra és a testtömegre, valamint más ismert hormonromboló anyagok, például a biszfenol A vagy BPA szintjére.

Trasande a CNN-nek azt mondta a kutatásról, nem beszélhetünk perdöntő, véglegesnek tekinthető eredményekről, „ez egy pillanatfelvétel, ami csak összefüggést mutathat ki”.
Annak megismeréséhez, hogy a ftalátok pontosan hogyan hathatnak az emberi szervezetre, egy átfogóbb klinikai vizsgálatra volna szükség – tette hozzá, ám szerinte egy ilyen vizsgálatot valójában soha nem fognak tudni elvégezni, mert etikai okokból nem lehetséges véletlenszerűen kiválasztani emberi alanyokat egy olyan vizsgálathoz, amelyben az egyik csoport potenciálisan mérgező vegyi anyagoknak van kitéve.

„De azt már most is tudjuk, hogy a ftalátok összezavarják a tesztoszterontermelést, ami a felnőttkori szív- és érrendszeri betegségek előrejelzője. És azt is tudjuk, hogy a ftalátoknak való kitettség hozzájárulhat több, a korai halálozással összefüggő állapothoz, például az elhízáshoz és a cukorbetegséghez” – mondta Trasande a CNN-nek.

A kutató azt javasolta a ftalátok miatt aggódóknak, hogy főzzenek minél többet maguknak előre csomagolt ételek fogyasztása helyett, próbáljanak meg minél kevesebb műanyag dolgot használni, különösen az ételeknél, és semmiképp se tegyenek műanyag dobozban kaját a mikróba, illetve a dobozokat ne mossák mosogatógépben, mert a hőhatástól könnyebben kijutnak az anyagból a ftalátokhoz és a szintén hormonrendszer-romboló BPA-hoz hasonló összetevők.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!