Kékbálna-méretű dinoszauruszfajokat fedeztek fel Kínában

2021. augusztus 13. – 18:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kékbálna-méretű dinoszauruszfajokat fedeztek fel a kutatók Kína északnyugati részén, derült ki egy új tanulmányból, ami a Scientific Reports című folyóiratban jelent meg, írja az MTI.

A Hszincsiangban feltárt hátcsigolya- és bordafosszília-töredékek alapján a kínai és brazil szakemberek két új fajt azonosítottak.

Az egyik a Silutitan sinensis, ennek nevében a silu mandarin nyelven selyemutat jelent, a kutatók becslései szerint több mint 20 méter hosszú lehetett. A másik a Hamititan xinjiangensis, itt a név a felfedezés helyére utal, és akár 17 méter hosszúra is megnőhetett.

Ez azt jelenti, hogy mindkét dinoszaurusz csaknem akkora volt, mint a kék bálna, amelynek testhossza 23 és 30 méter között mozog, attól függően, hogy melyik félgömbön él. A dinoszauruszok méretére utal, hogy mindkét faj nevében szerepel a görög „titan” szó, ami hatalmasat jelent.

A Kínai Tudományos Akadémia és a Brazil Nemzeti Múzeum szakemberei szerint a fosszíliatöredékek a korai kréta időszakból, nagyjából 120-130 millió évvel ezelőttről valók. Mindkét újonnan felfedezett faj a szauropodák kládjába tartozik. Ezek a nagy testű, elsősorban hosszú nyakukról ismert növényevők voltak a szárazföldön valaha élt legnagyobb teremtmények.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!