A csapvíz 3500-szor jobb környezeti szempontból a palackozott víznél

2021. augusztus 5. – 19:56

Másolás

Vágólapra másolva

A víz vállalati kisajátítása, bepalackozása és termékként való eladása a kommercializálás ellenségeinek egyik fő célpontja. A palackozott víz marketingje a természetesség és egészségesség üzenetét közvetíti, miközben a csapvíz a világ jelentős részén semmivel sem egészségtelenebb, és a PET-palackba zárt természet is felvet néhány kérdést. Egy friss spanyol kutatás szerint a palackozott víz környezetterhelése a csapvíz 3500-szorosa.

A palackozott víz előállítása 3500-szor annyi környezeti forrás felhasználásával jár, mint a csapvízé, az ökológiai rendszerekre gyakorolt hatása pedig 1400-szora annak. Az elsőre meghökkentő számok egy barcelonai kutatásból származnak: a kutatók azt számolták ki, hogy mivel járna, ha a katalán nagyváros teljes lakossága palackozott vizet inna.

Barcelona éppen azok közé a városok közé tartozik, ahol a csapvíz kevésbé egészséges: a szükséges klórozással a vízbe kerülő trihalometánok (THM) nagy mennyiségben elvileg hozzájárulhatnak egyes daganatos megbetegedések kialakulásához. A kockázat azonban elenyésző, az EU is szabályozza a THM egészségügyi határértékét, és a mostani kutatás is azt állapítja meg, hogy még ha direkt összehasonlításban a csapvíz az erősebben klórozó városokban egy nagyon kicsit egészségtelenebb is a palackoshoz képest, messzebbről nézve ez a különbség elenyésző, miközben a környezeti előnyök egyértelműek.

„Az egészségügyi érvek nem indokolják a palackozott víz széles körű használatát. Elég nyilvánvaló, hogy a palackos víz környezeti hatása nagyobb a csapvíznél”

idézi a Guardian Cristina Villanuevát, a tanulmány vezető szerzője.

A kutatók szerint a közkutak, középületek fejlesztésével kellene fejleszteni a közösségi vízrendszereket, és az ásványvízgyártók hatékony marketingjével szemben jobban tudatosítani a palackozott víz környezeti és egyéb extraköltségeit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!