Lekerül a veszélyeztetett fajok listájáról az óriáspanda

2021. július 10. – 21:59

Másolás

Vágólapra másolva

Az óriáspandák már nem számítanak veszélyeztetett fajnak – jelentették be kínai tisztviselők az NBC beszámolója szerint.

A vadon élő óriáspandák száma meghaladta az 1800-at, ami azt jelenti, hogy a fajt a „sebezhető” kategóriába sorolták át – közölték a természetvédelmi hatóságok.

A besorolás megváltoztatására azután kerülhetett sor, hogy Peking „jelentős intézkedéseket hajtott végre a biológiai sokféleség védelme érdekében, és figyelemre méltó eredményeket ért el” – mondta Cui Shuhong, az Ökológiai és Környezetvédelmi Minisztérium vezetője a pandákról tartott sajtótájékoztatón. Az eredmény különösen figyelemreméltó annak fényében, hogy a pandákat köztudottan nehéz szaporítani fogságban, és a természetben sem kifejezetten szapora faj.

Szakértők szerint Kínának sikerült megóvnia a nemzeti szimbólumnak számító állatokat olyan intézkedésekkel, amelyek lehetővé teszik az emberek és a pandák együttélését. Becky Shu Chen, a londoni Zoológiai Társaság tanácsadója egy telefoninterjúban rámutatott, hogy a legtöbb természetvédelmi terület, ahol a pandák élnek, olyan hatalmas, hogy lakott emberi falvak is találhatók bennük.

Shu Chen méltatta a kínai kormánynak azt a programját, amelynek keretében olyan mezőgazdasági tevékenységekre tanították a falusiakat, amelyek nem pusztítják a pandák természetes élőhelyét, például a pandaállatkertnek otthont adó Csangcsunban a helyiek „pandamézet” árultak.

Kínában az óriáspandát régóta nemzeti kincsnek tekintik, és a vadon élő állatok védelméről szóló törvény 1958-as bevezetése óta védett faj. Az óriáspanda globálisan is a veszélyeztetett fajok egyik fő, ha nem a legismertebb szimbólumának számít, a WWF nemzetközi zöld civil szervezet logója is egy panda.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!