Olasz levéltárból került elő a titokzatos krónika, benne a három részre szakadt Magyarország korabeli története

2021. június 09. – 18:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A 2020-as karantén alatt egy teljes terjedelmében sohasem kiadott, ismeretlen fejezeteket tartalmazó kéziratot talált két szegedi filológus-történész, Petneházi Gábor és Kasza Péter Trentóban. Az Olaszországban őrzött krónika, az itáliai eretnek Bruto munkája nagy terjedelemben, 2000 oldalon taglalja a 16. század magyar történelmét, kézzel írt eredeti példánya hamarosan Magyarországra érkezhet. Petneházi Gáborral beszélgettünk a felfedezés jelentőségéről.

A 16. század a történetírás évszázada, hatalmas mennyiségű anyag keletkezett, és rengeteg mű maradt kéziratban is. Ezekkel azonban az elmúlt száz évben viszonylag kevesen foglalkoztak – nemrég került elő fontos új forrásként egy beszámoló a mohácsi csatáról is a humanista Caspar Ursinus Velius tollából. Most pedig egy, a nagyközönség előtt teljesen ismeretlen, alapvető munka került napvilágra az 1500-as évek erdélyi és magyar történelméről: az olasz Gian Michele Bruto (latinosan Brutus) húsz könyvből álló krónikája. A Rerum Ungaricarum libri című mű idáig ismeretlen és a korábbiaknál teljesebb példánya Trentóban, a volt jezsuita kollégium levéltárából bukkant elő. Hogy pontosan hogyan és mikor került oda, a történészek sem tudják.

„2000 kiadatlan oldalról van szó, benne a szerző saját kezű javításaival és más történetírók megjegyzéseivel, korábban nem ismert könyvekkel az 1500-as évek magyar történelméről. Ez talán érzékelteti a trentói kézirat jelentőségét”

– mondja Petneházi Gábor, aki Kasza Péterrel együtt Olaszországban megtalálta Gian Michele Bruto munkáját. Az, hogy több mint 400 évvel a keletkezésük után latin nyelvű krónikák kerülnek elő, leginkább az internetnek és a digitalizációnak köszönhető: egyre több eredeti forrásgyűjtemény kerül fel világszerte a netre, Olaszországban például teljes körűen kezdték feltölteni a régi kéziratok adatbázisát. Na és a két szegedi magyar kutatónak, Petneházi Gábornak és Kasza Péternek, akik jól ismerik a neolatin műveltséget, és filológusként, régi írásokkal foglalkozó paleográfusként célzatosan keresték a magyar vonatkozású kéziratos műveket a külföldi katalógusokban.

Petneházi Gábor és Kasza Péter a Trentóba érkezésük után – Forrás: Petneházi Gábor

A 16. században élt Gian Michele Bruto egy évtizeden át volt Báthory István történetírója. Az erdélyi fejedelem és lengyel király Báthory megbízásából dolgozott ezen a monumentális művén is, a krónikát azonban végül nem nyomtatták ki. Ennek részben politikai okai lehettek: a fejedelem nem volt elégedett a végeredménnyel, így Bruto hátralévő évei leginkább azzal teltek, hogy politikai oldalt és patrónust váltva megpróbálta kiadni a művét – sikertelenül.

A Rerum Ungaricarum libri címe ezért cseng most ismeretlenül, pedig

a kora újkori magyar történelem, a török kor politikai viszonyai, Erdély önállóságának és Báthory megerősödésének páratlan forrása.

Az 1500-as évek az ország három részre szakadásával a magyar történelem egyik különösen nehéz időszaka, és az itáliai krónikás is elsősorban arra vállalkozott, hogy nemzeti szempontból bemutassa az ország hanyatlását Mátyás halálától egészen Báthory trónra lépéséig.

A nagy előkép Bonfini, Mátyás történetírója volt Bruto számára, az ő munkáját folytatva akart a saját koráig tartó magyar történelmet megalkotni. A humanizmus századában hozzátartozott az udvari reprezentációhoz, hogy az uralkodónak van egy udvari történetírója. Őket gyakran Itáliából hozták, hiszen a Respublica Litteraria, az „irodalmi köztársaság” a humanista írók hálózata igazán nemzetközi volt ugyan, a humanizmus igazi hazája mégiscsak Itália volt.

Az erdélyi fejedelemnek a korszak sztárszerzői elérhetetlenek voltak, így maradt Bruto, a velencei követek titkára, akinek volt már egy machiavellista műve Firenze történetéről. Mindezzel együtt inkább másodvonalbelinek számított a humanisták között, ráadásul a szabad gondolkodás híveként eretnek volt, akit az inkvizíció már kétszer is elítélt, és kiutasították Velencéből.

„A katolikus Báthorynak a szemére is vetették, hogy miért kell egy ilyen gyanús alakot alkalmaznia, amire nagyjából azt válaszolta, hogy ide a végekre csak ilyenek hajlandóak elszegődni: a nevesebb humanisták inkább maradnak otthon egy scudóért, mint hogy eljöjjenek keletre tíz scudóért” – jellemzi a korabeli krónikáspiacot Petneházi Gábor.

A trentói kézirat kötetei – Forrás: Petneházi Gábor

Bruto végül 1574-ben érkezett Erdélybe, méghozzá azzal a céllal, hogy a Habsburgokkal szemben a Szapolyaiak uralmát legitimálja.

„Az volt a feladata, hogy sütővassal kibodorítsa a történelmet”

– parafrazeálja Cicerót a magyar kutató. Mint Petneházi hangsúlyozza, ekkoriban a történetírás még inkább irodalmi műfaj, mint modern értelemben vett tudomány. Éppen ebben a korszakban kezd elválni a politikai megbízás és a függetlenebb történetírás, Bruto pedig az a fajta, hivatalos megrendelésre dolgozó író volt, akinek megbízói érdekei szerint kellett eladnia a „politikailag korrekt” igazságot. Mai szóval emlékezetpolitikát csinált: a Habsburgokkal szemben a nemzeti kihívók, Szapolyai és Báthory legitimációját nyújtotta.

Miközben Bruto szép szavakba öltöztetve megírta a magyar királyság hanyatlástörténetét, igyekezett némi pozitív kifutást adni, és Báthory ügyes politikája erre alkalmas is volt.

Az erdélyi fejedelemnek – különösen lengyel királlyá való megválasztása után – a magyar arisztokráciában is sok támogatója volt, de ő világpolitikai ambícióiban ennél is messzebbre nézett – vázolja a 16. század végi geopolitikai viszonyokat Petneházi. „Alapvető célja, hogy ő vagy az utódja legyen a független Magyarország királya, és egyszerre szabadítsa meg az országot a Habsburgtól és a töröktől. Ezért közeledett a törökellenes összefogáson dolgozó Szentszékhez is, és ezért volt fontos Európa felé is ezt mutatni, hogy itt van egy jelentőséggel bíró harmadik politikai erő Konstantinápoly és Bécs között” – mondta nekünk a kutató.

Az itáliai humanistának részben ennek érdekében is kellett alapos, de politikailag elfogult narratívát írnia. Ezt előbb udvari történetíróként Gyulafehérváron, majd Báthory lengyel királlyá választását követően a krakkói Wawelben tette, és szépen megfizették érte: Krakkóban évi 840 aranyat keresett, ez akkor egy egyetemi tanár fizetésének durván a duplája lehetett.

Egy vatikáni nunciusjelentés melléklete, a fejlécen a gyönyörű Báthory-címerrel – Forrás: Petneházi Gábor

Bruto a Rerum Ungaricarum librivel 1583-ra elkészült, a műve mégsem jelent meg. A kiadást maga Báthory állította le: a könyvbarát, művelt, latinul kiválóan tudó uralkodó a próbanyomatig is eljutott művet túl nehézkesnek találta. Kérdés, hogy a stílusbeli kifogásokon túl milyen politikai szempontok lehettek még a háttérben, az viszont világos, hogy a humanista író semmiképpen sem akart lemondani a kiadásról. A magyar kutatók szerint valószínűleg ennek tudható be, hogy a korábban eretneknek nyilvánított Bruto, aki nem sokkal korábban még arról írt leveleiben, hogy „nem fog visszamenni a mocskos pápisták közé”, megtagadta nézeteit, bűnbocsánatot nyert, és hivatalosan visszatért az anyaszentegyház kötelékébe.

Miután a kiadást illetően ez sem vezetett eredményre, Báthory pedig 1586 végén meghalt, Bruto hirtelen fordulattal pártot váltott, és átállt Erdély fő ellenségéhez, a Habsburgokhoz. A politikai megrendelésekről feltehetően elég pragmatikusan gondolkodó velenceinek nem ez volt az első elsasszézása: mielőtt Báthory udvarába került, egyszer már feltűnt a Habsburg-párt közelében, és most, 70 évesen, újra Bécsben kereste politikai pártfogóját.

Így történt tehát, hogy Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király halála után Bruto a Báthory lengyel trónjára pályázó Habsburg Ernőnek kínálta fel szolgálatait. Az volt a célja, hogy osztrák megrendelésre jelentesse meg a már kész, csak Habsburg-szempontból kissé átírt magnum opusát – ennek érdekében immáron harmadjára dolgozta át a 16. századi magyar történelemről szóló kéziratát. Ez sem jelent meg azonban, és amikor nem sokkal később arról jöttek hírek, hogy Erdélyben mégis a mű kiadására készülnek, Bruto lóhalálában odautazott. Hogy a Habsburg-ellenes kiadás megakadályozására, vagy éppen azért, hogy ő is részt vegyen benne, még további kutatási igényel, 1592 tavaszán ugyanis Bruto meghalt, és ezzel műve a magyar közemlékezetből is évszázadokra kikopott.

Bruto krónikájának ugyan több kéziratos verziója is fennmaradt, a teljes egész soha nem jelent meg. A 19. században készült kiadás két kéziraton alapult: egy rendkívül sérült és csonka pesti példányon és egy még ennél is töredékesebb bécsin. A tavaly nyáron Trentóban fellelt húszkötetes Bruto-kézirat, mely 1490-től 1566-ig foglalta magába Magyarország történetét, ezeknél jóval hosszabb, és lehetséges, hogy még ez sem a teljes mű. Ennek a kéziratnak a 80 százaléka a humanista szerző íródeákjától származik, és a lapszéleken sok kézzel írt javítás található – részben magától Brutótól, részben másoktól.

Margináliák: lapszéli feljegyzések a kora újkorból Brutótól és Szamosközy Istvántól a trentői kéziraton – Forrás: Petneházi Gábor

A trentói kézirat felfedezése után jön a kutatók saját bevallása szerint is nagyon pepecs filológiai munka: a sok kézírás elkülönítése, és más forrásokkal, oklevelekkel, további munkákkal való egybevetés. Közben elkezdik előkészíteni a Rerum Ungaricarum libri nyomtatott és digitális kritikai kiadását is, benne az összes szövegváltozattal. A kutatókat felfedezésüknek köszönhetően felvettek a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetébe, ahol a következő években más, kéziratban maradt szövegeket bevonva vizsgálják a humanista történetírást.