Megint csúszik a James Webb űrteleszkóp fellövése

2021. június 2. – 21:21

Másolás

Vágólapra másolva

A tavaly nyári bejelentés ellenére mégsem indul idén októberben útjára a James Webb űrteleszkóp – írja az Ars Technika. Ez nem az első ilyen, eredetileg 2007-re tervezték a fellövését.

Ezúttal három oka van a halasztásnak. Egyrészt valamikor nyárra tervezik, hogy a Francia Guyanában található kilövőközpontba szállítsák, de nem tudni, pontosan, hogy mikor, mert tartanak a kalózoktól. A NASA tudományos feje, Thomas Zurbuchen azt mondta, hogy az alvállalkozó nemsokára összehajtja a teleszkópot, hogy beférjen egy konténerbe és útnak indulhasson.

Az Ariane-5-ös rakéta, amivel az űrbe juttatnák szintén nincs még kész. A típus már több mint 25 éve van szolgálatban, de 2020 augusztusában találtak egy hibát, amit csak nemrég sikerült kijavítani.

A harmadik nehézség a dél-amerikai űrközpontnál jelentkezett: Francia Guyanában még nem kifejezetten magas az átoltottság, így a járvány is megnehezíti a teleszkóp sorsát.

Az eszköznek az érkezéstől számítva 55 napra van szüksége, hogy készen álljon az indulásra. Mivel az október 31-i dátum ezek szerint túl korai volt, valószínűleg novemberben vagy decemberben lőhetik fel a teleszkópot, de egyelőre sem az Európai Űrügynökség, sem a NASA nem tud pontos dátumot mondani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!