Tudósok újra létrehozták az ősrobbanás után keletkező első anyagot, egy tökéletes folyadékot

2021. június 2. – 19:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kutatók újra létrehozták az első anyagot, ami az ősrobbanás után elsőként jelent meg – írja a Live Science. Az ALICE együttműködés (amiben magyar csapat is van) keretében lezajlott kísérletükhöz a kutatók a Svájcban található CERN LHC részecskegyorsítóját használták, amiben ólomrészecskéket ütköztettek össze a fénysebesség 99,9999991 százalékával. Az eredményeikről a Physics Letters B szaklapban írtak.

Az ütközés eredménye egy kvark-gluon plazma (QGP) volt, ami mindössze a másodperc töredékéig (10∧-23-on másodpercig) létezett, ami arra pont elég volt, hogy gyorsan megvizsgálják. Bár a QGP-t már évek óta kutatja több csoport is, ez az első, hogy kutatók meg tudták vizsgálni a sajátosságait, és úgy néz ki, hogy az ismert anyagok közül ez folyik a legkevesebb súrlódással.

A tudósok így jobban megértik, hogy hogyan is alakult ki a QGP, és betekintést nyertek az ősrobbanás utáni első töredékmásodpercekbe. A tanulmány nem arról szól, hogy egy teljesen új dologra bukkantak a kutatók, mert az, hogy ha az LHC-ban ólom ólommal ütközik, akkor tökéletes folyadék jön létre, már régóta ismert.

Az ősrobbanás után az univerzum egy energiamassza volt, ami hirtelen elkezdett tágulni és lehűlni. Így tudott kialakulni valamiféle anyag. Az elsők a kvarkok és a gluonok voltak. Az előbbiek olyan elemi részecskék, amikből például a protonok és neutronok épülnek fel, az utóbbi pedig összetartotta a kvarkokat.

A Brookhaveni Nemzeti Laboratórium RHIC gyorsítójában már 2005-ben felfedezték a QGP-t, de olyan pontossággal, mint a májusi kísérlet során eddig nem tudták megvizsgálni a tulajdonságait. Arra jutottak, hogy az anyag egy úgynevezett tökéletes folyadék, azaz szinte nulla súrlódással folyik.

A továbbiakban kutatják a jelenséget, amit segíteni fog az LHC fejlesztése és egy, az USA-ban épülő új részecskegyorsító.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!