Fülzúgást okozhat a koronavírus

2021. április 17. – 19:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A járvány kezdete óta többen panaszkodnak fülzúgásról, és azok akiknek alapból ilyen problémájuk volt súlyosbodó tünetekről számoltak be – írta meg a Guardian.

A Brit Tinnitus Alapítvány (BTA) szerint az interneten 256 százalékkal nőtt a témában folytatott beszélgetések száma, illetve a telefonos segélyvonalukat is 16 százalékkal többen veszik igénybe. A NICE brit egészségügyi szervezet a fülzúgást már a koronavírus tüneteként ismeri el.

Az alapítvány és az Anglia Riskin Egyetem együttes kutatásából az derült ki, hogy a fülzúgással küzdők 46 százalékánál súlyosbodott a probléma.

Eldré Beukes, az egyetem audiológiával foglalkozó munkatársa szerint vagy arról van szó, hogy a koronavírus okoz károkat a fülben, vagy a betegség kezelésére használt gyógyszerek hatnak negatívan a hallásra. A probléma megoldásaként a jógát, kognitív viselkedési terápiát és a figyelem természetes hangokkal való elterelését javasolja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!