Misztikusan morog a Mars

2021. április 2. – 17:08

Másolás

Vágólapra másolva

A NASA InSight nevű geológiai robotja 2018 novemberében szállt le a Marsra abból a célból, hogy hőáramlási és szeizmológiai adatokat gyűjtsön a bolygóról úgy, hogy belefúr a Mars talajába. A számos begyűjtött adat közül az egyik leginkább szenzációsan hangzó az volt, amikor 2019-ben először érzékelt a robot úgynevezett marsrengéseket.

A rengések azért voltak fontosak, mert ezzel sikerült bebizonyítani, hogy a Marson annak ellenére van szeizmikus aktivitás, hogy a bolygónak nincsenek olyan tektonikai lemezei, mint a Földnek, izzó fémmagja sincs. Úgyhogy a rengések egyből egy csomó új kérdést szültek, például azt, hogy oké, léteznek, de mitől?

A választ továbbra sem tudjuk, viszont nagyjából pont egy marsi évvel (kb. két földi év) később az InSight a április elsején újra érzékelte a Mars morgolódását, ráadásul kétszer is – írja a Sky News.

Mostanában van a marsi nyár, a tudósok pedig már korábban úgy kalkuláltak, hogy ez a legjobb időszak arra, hogy ismét megfigyelhessék a morgásokat, ilyenkor ugyanis elcsendesednek a marsi szelek.

A mérőműszer a kupola alatt, valamint az ahhoz vezető kábel – Fotó: NASA
A mérőműszer a kupola alatt, valamint az ahhoz vezető kábel – Fotó: NASA

Azért írunk morgást rengés helyett, mert az érzékelt szeizmikus mozgások nagyon kicsik. Az InSight műszerei rendkívül érzékenyek, olyannyira, hogy le is kell őket takarni, hogy a mérést ne zavarják meg a szelek, illetve a hideg se tegyen kárt a felszerelésben.

A legapróbb dolgok is megzavarhatják a mérést, így a kutatók jelenleg azon dolgoznak, hogy ki tudják zárni a mérést befolyásoló tényezőket. A szél az egyik probléma, ez ellen használják a dómszerű burkot a műszer körül, de még ez sem tudja teljesen kiszűrni a szél hatásait. A következő lépés, hogy megpróbálják valahogy jobban elfedni a műszeregység kábelét, hogy még kevésbé legyen rá hatással a környezete.

Ezen a lenti képen az látható, hogy a tudósok hogyan kategorizálják a különböző erősségű beérkező jeleket.

Tovább nehezíti a dolgokat, hogy egyre fogy a marsjáró energiája, ahogy a Mars távolodik a Naptól. Ráadásul a robot napelemeit marsi homok borítja, amit a szél sem fúj le rendesen. Szóval a szél miatt duplán nehéz a pálya, zavarja a méréseket, és még a napelemet sem takarítja.

Ezért most lassan hibernálja magát a rover, nagyjából júliusra fordul újra a Nap felé jobban a Mars, akkor tud majd rendesen feltöltődni energiával a robot. Addig szép lassan lekapcsolja majd a funkcióit. A tudósok azt remélik, hogy a szeizmométer még egy hónapig azért tud így is adatokat gyűjteni.

A NASA szeretne még sokat kihozni ebből a küldetésből, jövő decemberig meghosszabbították a küldetést, hogy újabb mintákat tudjanak még venni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!