Darázsfészkek segítségével állapították meg, hogy ez a kengurus sziklarajz 17 ezer évesnél is idősebb

2021. február 23. – 10:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 17 ezer évvel ezelőtt készülhetett az az ausztrál sziklarajz, ami egy kengurut ábrázol – állapították meg radiokarbonos kormeghatározással kutatók a CNN beszámolója szerint.

A nyugat-ausztráliai Kimberley régióban található, kengurut ábrázoló rajzot az 1990-as évek óta elemzik tudósok a helyi őslakos közösség vezetőivel együtt, a kutatások eredményét hétfőn publikálták a Nature Human Behavior című folyóiratban.

A sziklarajzok gyakran ábrázolnak állatokat, és az emberi kommunikáció legrégebbi maradványainak számítanak, de a kormeghatározásuk komoly tudományos kihívást jelent, különösen akkor, ha hatezer évesnél is idősebbek. A radiokarbonos kormeghatározáshoz ugyanis szerves anyagra van szükség, ezt pedig nagyon nehéz megtalálni az ilyen ősi festékanyagokban. Viszont a kengurus sziklarajzzal együtt tizenhat különböző sziklarajz alatt és felett összesen 27 ősi darázsfészket találtak a kutatók, amelyeknek a radiokarbonos kormeghatározása jóval egyszerűbb feladat.

A kutatók ezért a kormeghatározáskor a festékek elemzése helyett darázsfészkek vizsgálatára hagyatkoztak.

Fotó: Peter Veth and the Balanggarra Aboriginal Corporation / ROCK ART AUSTRALIA
Fotó: Peter Veth and the Balanggarra Aboriginal Corporation / ROCK ART AUSTRALIA

Abból indultak ki, hogy ha a darázsfészek ráépült a sziklarajzra, akkor a rajz nyilván idősebb, mint a darázsfészek, ha pedig a sziklarajz került a fészek fölé, akkor fiatalabb. A darázsfészkek kormeghatározásával így minden rajz esetében meg lehetett állapítani egy olyan kortartományt, aminél sem régebbi, sem újabb nem lehet az alkotás.

A legrégebbre datált kengurut ábrázoló rajz a módszer szerint legalább 17 100 évvel ezelőtt készült, de nem lehet idősebb 17 500 évesnél.

A tizenhat vizsgált sziklarajz többsége a kutatók szerint 13-17 ezer évvel ezelőtt keletkezett. A legrégebbiek közé tartozik a kengurun kívül az a kép is, amin egy bumeráng látható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!