Soha nem született olyan átfogó jelentés a magyar gyerekek egészségi állapotáról és betegségeiről, mint ami most jelent meg a KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet kutatóitól. Túl rövid szoptatás, fejlődési rendellenességek, rossz fogak, egészségtelen táplálkozás, és főleg: hatalmas különbségek a szegényebb és gazdagabb családok gyerekei között. Adatokon keresztül mutatjuk be, milyen kórképeket fest Magyarországról az egészségügyi statisztika.
Kevesebb a kamasz és felnőtt cigis, de egyébként nem sok mindenben látszik javulás az elmúlt húsz évben, ha a magyar gyerekek egészségéről van szó. A Statisztikai jelentés a gyermekegészség állapotáról Magyarországon a 21. század második évtizedében című tanulmány (pdf-ben itt olvasható) hiánypótló, és a tömörsége ellenére is alapvető munka.
Védőnői jelentések összegzései, „járó- és fekvőbeteg események”, vényrekordok, a KSH adatai és más felmérések: a szerzők, Hajdu Tamás és Kertesi Gábor a lehető legtöbb megbízható adatot gyűjtötték össze és elemezték ki szisztematikusan a gyermekek egészségi állapotáról. Az eredmény: a lehető legpontosabb kép a gyerekek egészségügyi helyzetéről, de tágabban, a társadalom egyenlőtlenségeiről is. Az adatok ugyanis együtt nagyon pontosan megvilágítják a tényt:
a szegényebb családok gyerekei szisztematikusan rosszabb egészségi állapotban vannak, mint a gazdagabbak.
Magzathierarchiák
Ehhez még meg sem kell születni: már a magzati fejlődés során megjelennek a társadalmi egyenlőtlenségek. Ehhez egy ábra a tanulmányban szereplő több mint 250 közül:
A társadalmi-gazdasági mutatók szerint rossz helyre születő gyerekek esélyei már első napjuktól rosszabbak a társadalom átlagánál: kisebb testsúly, több koraszülött, gyakoribb fejlődésbeli lemaradás. Ebben az anyák táplálkozása, fertőzések, egészségtelen lakóhely, a szegénységgel együtt járó stresszhelyzetek ugyanúgy szerepet játszhatnak, mint az egészségügy intézményeihez való korlátozott hozzáférés, vagy a terhesség alatti dohányzás. Utóbbiban nagyságrendi különbség a lent és a fent lévők között. Védőnői adatok szerint a legszegényebb jövedelmi csoportban a várandós nők nagyjából 35 százaléka dohányzik, szemben a leggazdagabb csoport 3 százalékos arányával.
A szegény, iskolázatlan, nagy eséllyel a szegénységet már szintén örökbe kapó anyák tehát már a méhükben tovább örökítik hátrányaik egy részét. Ez folytatódik a későbbiekben is, amiben nincs is semmi meglepő – csak éppen tragikus. A legszegényebb településeken több mint kétszer akkora a csecsemőhalandóság, mint a leggazdagabbakon.
Már a koraszülöttség is növeli – hosszú távon is – a hallási és látási zavarok, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a depresszió és a hiperaktivitás kockázatát, meg persze a tanulási zavarok valószínűségét is. De az alacsony súllyal született gyermekek körében nagyobb az esélye a fizikai és idegrendszeri károsodásoknak, a figyelemzavar és a sajátos nevelési igény előfordulásának is; ugyancsak gyakoribb lesz az iskolai bukás, rosszabbak a teszteredmények. Társadalmi-egészségügyi evidencia, hogy az alacsony születési testsúly a hosszú távú életkilátásokat – az iskolázottság szintjét, a foglalkoztatás esélyeit és a kereseteket mind kedvezőtlenül befolyásolja.
A társadalmi és a biológiai hátrányok egymásba szövődnek, ahogy persze szerencsésebb vidékeken és családokban az előnyök is. Erre a tanulmány rengeteg, egymástól független, de az összképet erősítő adatot hoz.
„Azt hihetné az olvasó, hogy ezt az összegző munkát a szakma már rég elvégezte”
– emelik ki a szerzők, ez azonban nincs így: ez az első kísérlet, amely egységes keretben próbálja az újszülöttektől a fiatalokig feltárni a társadalmi különbségeket.
Itt tehát nincs sok vitatni való: ezek nagyrészt a hivatalos magyar egészségügy számai, amikből a kutatók egyelőre nem is vonnak le nagyívű társadalmi vagy politikai következtetéseket. A számok azonban már önmagukban is beszédesek. Olyan mérvű, öröklött egyenlőtlenségekre mutatnak rá, amelyekre nincs megnyugtató válasz, és amelyek kórképekben testet öltve mennek át egyik nemzedékről a következőre.
A kisgyermekkori egyenlőtlenségek a társadalmi igazságosság szempontjából is komoly figyelmet érdemelnek – emelik ki a kutatók.
„Még a teljesítményelv legelszántabb hívei is nehezen találnak erkölcsi támpontot ahhoz, ha az egyenlőtlenségek közül a gyermekeket érintő egyenlőtlenségek társadalmi elkerülhetetlenségét kellene megindokolniuk”
– fogalmaznak. Márpedig amiről itt szó van, azok nem idővel kinőhető gyermekbetegségek, nem kisebb fejlődési zavarok, amik majd idővel észrevétlenné válnak. A gyerekkori egészség a felnőtt élet egészére hatással van, arra, hogy letudandó kényszer vagy a karrier kezdete lesz számára az iskola, hogy mennyire lesz sikeres a munkaerőpiacon, ha bekerül oda és nem csak a közmunka vár rá, és hogy alakul a tágan értelmezett „társadalmi érvényesülése”, ha ilyeneket nem, legfeljebb csak gúnnyal tud majd magáról mondani.
Krónikusan változatlan állapotok
A megtestesülő egyenlőtlenségek mellett elgondolkodtató, hogy a legtöbb mutatóban nem látszik semmiféle javulás az elmúlt húsz évben. A fontos és pozitív kivétel a dohányzás. Kevesebb szülő és kevesebb gyerek dohányzik most, mint akár a 2000-es évek elején, a javuló trend jól látszik a diagramokon is. Pozitívum, hogy a szakiskolákban is kevesebben cigiznek már, igaz, így is kétszer annyian, mint a gimnáziumokban (11.-ben 38, illetve 19%).
Máskülönben mélyülő árkokban ragadt rossz statisztikák: a koraszülöttek aránya ugyanúgy 6,5-7,5%, mint húsz éve, a fejlődési lemaradást mutatóké változatlanul 3,5-4% között ingadozik – „pozitív trendekről, sajnos, nem tudunk beszámolni” – írják a kutatók. A szoptatásban romlott is a helyzet. Noha közismert, hogy a szoptatás erősíti a kötődést, és arra is vannak adatok, hogy a szoptatott csecsemők jobb intellektuális képességekkel és kognitív fejlettséggel rendelkeznek, sőt a szoptatás kedvező hatással van az anya egészségére is, egyértelmű romlás látszik a hazai szoptatási arányokban. A négy hónapos korukig kizárólag anyatejjel táplált csecsemők aránya az ezredfordulón még 60-60% volt, ez 2018-ra 50 százalék alá süllyedt. A társadalmi különbségek ebben is hatalmasok: míg a legszegényebb rétegekben az anyák alig 30 százaléka szoptatja féléves koráig kizárólagosan gyermekét, a legjobb helyzetben levők körében 50 százalék fölött van ez az adat.
Szegénységi túlsúly
Fogsorban sem állunk jól, igaz, Kelet-Közép-Európában ezzel nem vagyunk egyedül. Németországban közben a 12 éves gyerekek 80 százalékának nincs egyetlen rossz foga sem, nálunk viszont a hasonló korú gyerekeknek csak a 24 százaléka rendelkezett teljesen ép fogakkal. Ebben a korban egy német gyereknek átlagosan 0,5 szuvas, hiányzó vagy tömött foga van, a magyar gyerekeknek viszont 2-3.
A Magyarországon belüli különbségek hasonló nagyságúak. Akár az egyenlőtlenségek új mérőszáma is lehet ez: két egész fog, ennyi van a legszegényebb és a leggazdagabb családokból jövő gyerekek között (3,7, 1,7 károsodott fog a Tárki felmérése szerint). A napi kétszeri fogmosás gyakorisága egyébként a magyar gyerekek körében pontosan olyan alacsony 2018-ban, mint amilyen 15 évvel korábban volt.
Közben a szegény gyerekek természetesen sokkal kevesebb egészséges ételt fogyasztanak, keveset mozognak, és gyakoribb közöttük a túlsúly és elhízás, mint a gazdag gyerekek között. „Döbbenetesen nagyok a szegények hátrányai a lányok körében: a cukros üdítők fogyasztásának gyakorisága több mint kétszerese a gazdagokénak, a túlsúly előfordulása 80 százalékkal magasabb, hogy a legriasztóbb példákat említsük” – olvasható a WHO adatai alapján a tanulmányban. Ezt erősítik meg a KSH adatai is. Ha nem is olyan megjelenítő erővel, mint a harmincas években Szabó Zoltán a Tardi helyzetben, amikor a szociográfus a helyi gyerekekkel íratott étkezési naplót („Mit ettem a héten? Hétfőn reggel ettem kocsonyát, délbe káposztát, este káposztát. Kedden reggel kenyeret, dére kenyeret estére sóskamártást. Szerdán reggel kenyeret, dére kenyeret estére tésztát. Csütörtökön reggel kenyeret dére kenyeret estére tésztalevest. Pénteken dére kenyeret estére kenyeret. Szombaton reggel kenyeret dére kenyeret estére vöröshagymát kenyérrel. Tejet nem ettem egész hónapba, mert nincs tehenünk osztan drága és nincs rá pénz.”), de jól látszik a társadalmi rétegek párhuzamos valósága, és a kenyér nagyja most is lent fogy el. Az adatok alapján a szilárd tejtermékekben (vajra, sajtra gondoljunk például) különösen nagy a szegényebb gyerekek lemaradása.
Bár a statisztikai jelentés átfogó képet ad a magyar gyerekek egészségi állapotáról és a társadalmi különbségekről, hozzáférhető adat sokszor csak települési szinten áll rendelkezésre. Emiatt a tényleges egyenlőtlenségek valószínűleg az itt feltüntetetteknél is nagyobbak. Miközben a mutatók egyöntetűen jelzik a szegényebbek hátrányait, éppen a legszegényebbek sokszor el sem jutnak orvoshoz, csak ha már nagy a baj – ez az asztmatikus betegségeknél különösen jól látszik.
A szegényebb gyerekek összességében betegebbek, és emiatt gyakrabban is kerülnek kórházba, mint a jobb módban élők, szakrendelői vizitekben mégis lemaradásban vannak az utóbbiakhoz képest. Azt, hogy ez az adatokon túl milyen mélyebb társadalmi összefüggéseket mutat, és hogy mit árulnak el a gyermekbetegségek általában a mai Magyarországról, a szerzők a közeljövőben egy monográfiában veszik számba.
