Egy brit kutatás szerint a tüdődaganatok 70 százaléka már korai stádiumban kimutatható lenne CT-vizsgálattal

2021. február 15. – 15:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

rA brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) legújabb kutatása szerint a CT-szűréssel több ezer ember életét lehetne megmenteni, a tüdődaganatok 70 százaléka ugyanis már korai stádiumban kimutatható lenne a vizsgálat segítségével. A kutatás során több mint 12 ezer dohányos és ex-dohányost vizsgáltak meg, 180 tüdőrákos esetet találtak köztük. A tüdőrák Nagy-Britanniában is a vezető halálokok közé tartozik: évente 48 ezer új beteget diagnosztizálnak, és 35 ezren halnak meg a betegség következtében.

Szakértők most azt kérik a brit kormánytól, hogy a CT-szűrés váljon rutinvizsgálattá a dohányosok és a már leszokott dohányosok körében. Az esetek többségében ugyanis csak akkor fedezik fel a tüdőrákot, amikor már késő, és nem lehet megmenteni a beteg életét. Úgy számolnak, hogy a rendszeres szűréssel 25 százalékkal kevesebb férfi, és 30-40 százalékkal kevesebb nő halna meg tüdőrákban A kutatást vezető Sam Janes azt mondta, a University College London Hospital klinikáján tíz beteg közül hét olyan stádiumban kerül orvoshoz, amikor már nem lehet megoperálni. Szerinte a mostani kutatás azt mutatja, hogy a korai stádiumú betegek 70 százaléka gyógyítható lenne.

Sajnos Magyarországon sem jobb a helyzet: az Eurostat adatai szerint 2017-ben az uniós tagállamok közül Magyarországon haltak meg legtöbben tüdőrákban 100 főre vetítve (89,2 haláleset). Sőt, az összes rákos megbetegedést nézve is Magyarország állt az élen: 100 ezer lakosra 354 haláleset jutott nálunk, míg az uniós átlag 257 volt. Magyarországon is van lehetőség CT-szűrésre a HUNCHEST2 nevű szűrőprogram keretében. Maga a vizsgálat ingyenes, 50 évnél idősebb férfiak és nők számára nyitott.

(Guardian)

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!