Mars körüli pályára állt az Egyesült Arab Emírségek űrszondája

2021. február 9. – 21:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar idő szerint délután öt előtt nem sokkal az Egyesült Arab Emírségek Amal (Reménység) nevű űrszondája elérte a Marsot, és sikerült a bolygó körüli pályára állnia – írja a Sky News.

Ezzel az Egyesült Arab Emírségek lett az ötödik ország, amelyik sikeresen elérte a bolygót. A műhold hét hónapos út végén érte el a Marsot, a tervek szerint fotókat készít majd a bolygóról, valamint a légkör napi és szezonális változását figyeli majd. A most sikeresen marsi pályára állt műholdat két másik is követi majd.

A műholdat három amerikai egyetem építette közösen, a University of Colorado, az Arizona State University, valamint a Berkeleyben található University of California.

Néhány nap múlva megérkezik a kínai Tianwen-1 űrhajó is a bolygó közelébe. A tervek szerint pedig idén áprilisban a kínai űrhajó egy marsjárót is lerak majd a Marsra. Ha ez még nem elég, akkor érdemes tudni, hogy hamarosan odaér a Marsra a NASA Perseverance űrmissziója is, ami ugyan később ér majd a bolygóhoz, mint a Tianwen-1, viszont előbb lesz képes lerakni a saját marsjáróját.

Az Egyesült Arab Emírségek előtt az Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Űrügynökség, valamint India érte el a Marsot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!