Egyedülálló lelet az iszapba burkolt egyiptomi múmia

2021. február 4. – 18:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy új kutatás szerint az ókori Egyiptomban iszapburokkal fedhették be azoknak a holttestét, akik nem engedhették meg maguknak a drága bebalzsamozást,– idézi az MTI a The Art Newspapert. A kutatók egy ausztráliai múzeum múmiájának CT-s képalkotó elemzésével jutottak erre a megállapításra. A Plos One tudományos folyóiratban közölt tanulmányuk szerint a múmia gyolcsborításának rétegei között a testet festett iszaphéjjal borították be, amivel feltehetően a költséges bebalzsamozást másolták.

A festett iszapkérget már 1999-ben felfedezték a múmia feltárásakor, de csak most, a fejlett CT-technológiának köszönhetően tudták pontosan elemezni. A halottat eredetileg gyolcsba tekerve temették el, de a tetem évtizedekkel ezután megsérült, valószínűleg sírrablók miatt. Ezt követően valaki, aki csak egy-két generációnyira élt az elhunyttól, újra bekötözte a halottat, és ekkor került rá az iszapborítás – írja a LiveScience. A festett iszappal az egész testet beborították, a fejet fehérre, az arcot vörösre színezték. Az újbóli kezelést valószínűleg az indokolta, hogy az egyiptomi hiedelem szerint a túlvilági élethez az egész testre szükség van.

A képalkotás eredménye a tanulmányból – Kép: Sowada et al. 2021/Chau Chak Wing Museum/Macquarie Medical Imaging/CC BY 4.0
A képalkotás eredménye a tanulmányból – Kép: Sowada et al. 2021/Chau Chak Wing Museum/Macquarie Medical Imaging/CC BY 4.0

A tanulmány azt is megállapította, hogy a sydney-i Chau Chak Wing Múzeumban található múmia feltehetően egy nő testét rejti aki 26 és 35 éves kora között halt meg i. e. 1200. és 1113. között. Ugyanakkor a múmia több mint egy évszázaddal idősebb, mint a szarkofág, amelyben pihent. A 19. század közepén, feltehetően Luxorban vásárolt múmiát valószínűleg egy régi, üres koporsóba tették a kereskedők, mert így több pénzt kereshettek vele.

A tanulmány szerint egyelőre ez az egyetlen olyan múmia, amelyen ilyen iszapburkot fedeztek fel. Viszont az egyiptomi elithez tartozókat, a királyok testét alkalmanként gyantával borították be, ami hasonló eredménnyel járt. „A szegényebbek nehezebben juthattak hozzá a drága importált gyantához, különösen olyan mennyiségben, ami az egész test beborításához szükséges” – írták a sydney-i Macquarie University kutatói a tanulmányban. Úgy vélik, a temetési szertartásoknál olcsóbb, helyileg elérhető alternatívákat is használhattak az ókori Egyiptomban. Más múmiák erre irányuló vizsgálata megerősítheti ennek a gyakorlatnak az alkalmazását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!