Középkori utat és több zarándokjelvényt találtak Esztergomban egy ásatáson

2020. december 4. – 13:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy középkori útra bukkantak régészek egy Esztergomban zajló ásatás során – közölte a Magyar Nemzeti Múzeum Balassa Bálint Múzeuma.

Az Esztergom belvárosában található Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium udvarán tavasszal kezdődtek meg az ásatási munkálatok körülbelül 1500 négyzetméteren, mert a területen építkezni fognak. A közelmúltban régészek a város középkori, feltehetőleg XII-XIII. századi útját is megtalálták. Az eddig közel tizenöt négyzetméteren feltárt útszakasz valószínűleg a királyi székhelyt Óbudával összekötő négy út egyike lehetett.

A felszíntől számított több mint két méter mélyen fekvő, szabálytalan alakú kövekből kirakott út jó állapotban maradt meg annak ellenére, hogy egy része megsüllyedt, illetve a későbbiekben több falat is ráépítettek. „Királyi székhelyként Esztergom nem csak az ország politikai, de kereskedelmi központja is volt, ehhez képest ekkora és ilyen jó állapotú középkori út még soha nem került elő a városban” – olvasható a közleményben.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

A múzeum munkatársai a következő hetekben is folytatják az ásatást, amely már most különleges leletekkel gazdagította a múzeum gyűjteményét. Három zarándokjelvény mellett előkerült több Árpád-kori ezüstpénz, valamint egy állatalakos gyűrű is.

Fotók: Magyar Nemzeti Múzeum Balassa Bálint Múzeuma
Fotók: Magyar Nemzeti Múzeum Balassa Bálint Múzeuma
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!