Sokkal károsabb az UV-sugárzás, mint eddig gondoltuk

2020. november 25. – 13:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jelentősen nagyobb mértékben járul hozzá az UV-sugárzás a bőrrák kialakulásához, mint eddig gondoltuk – derült ki a Washington Állami Egyetem (WSU) kutatásából. Bár azt már eddig is tudtuk, hogy az ibolyán túli sugárzásnak köze van a bőrrák kialakulásához, a tanulmány egyértelműen összeköti a betegség terjedését az UV-fény hatásával.

A kutatáshoz sütőélesztőt használtak, mert az UV fény ugyanúgy roncsolja és megváltoztatja az abban található sejteket, mint az emberben. 150 különböző élesztőkolóniát használtak, egy hónapon belül mindegyiket 15-ször nyolc másodpercig világítottak meg UV-fénnyel.

A legerősebb lehetséges fényt, az UV-C-t használták, majd génszekvenálás segítségével azonosították a nagyjából 50 ezer mutációt, ami a sugárzás hatására következett be.

A mutációk körülbelül fele összeköthető a bőrrák kialakulásával és terjedésével.

Eddig az volt az elfogadott álláspont, hogy az UV-sugárzás csak a C és T (citozin és timin) bázsipárokat roncsolja, de a kutatás eredményei szerint ritkábban, de az adenin bázispároknál is előfordul.

A WSU kutatói azt is kimutatták, hogy akár egy nagyobb adag UV-B sugárzás (ami a napfényben is megtalálható) is kiválthatja ezeket a rendellenes mutációkat.

A kutatás eredményeit a Cell Reports című folyóiratban publikálták.

>>> A Telex legfrissebb híreit itt olvashatja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!