Veszélyben látják a kutatói életpályát az akadémiai dolgozók

2020. október 28. – 09:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma szerint a minisztérium kedden este benyújtott törvényjavaslata megfosztja a közalkalmazotti státuszuktól a kutatóintézetek dolgozóit. „Palkovics László újabb támadása a tudomány autonómiája ellen” című bejegyzésükben azt írták, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) nem egyeztetett velük, a javaslatot a szakszervezet arról nem tudott időben véleményt mondani.

A törvénytervezet csak a közalkalmazotti jogviszony megszüntetéséről szól, de semmilyen garanciát nem tartalmaz, és nem rendelkezik a kutatói életpályák biztosításáról sem

– írták.

Schanda Tamás, az ITM miniszterhelyettese viszont úgy látja, hogy az új jogállás rugalmasabb bérezést tesz lehetővé. „Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnál (ELKH) dolgozók teljesítményalapú, differenciált bérezését támogató foglalkoztatási jogviszony bevezetése is ezt a célt szolgálja. Ez a lépés elengedhetetlen a tehetséges kutatók bevonzásához és megtartásához” – olvasható az ITM közleményében.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!