Megjelentek az Antarktiszon a közönséges szúnyogok

2020. október 23. – 19:58

Másolás

Vágólapra másolva

Az Antarktisz György király-szigetén, ami a turisták által is kedvelt hely, megjelentek a közönséges szúnyogok, írja az MTI.

A déli-sarkvidéki orosz expedíció vezetője, Alekszandr Klepikov szerint az állatok megjelenése elsősorban az „emberi tényezőknek köszönhető” az állatok megjelenése. A György király-sziget a regionális körülményekhez képest enyhe klímájú, a patakok és a folyók ott nyáron három, télen mínusz öt fokosak.

A közönséges szúnyog eddig ismeretlen volt az Antarktiszon, csak a szárnyatlan változatuk volt fellelhető. Klepikov hozzátette, elkezdték a helyzet tanulmányozását és annak az eljárásnak a kidolgozását, hogyan ejtsék csapdába a rovarokat.

Az Antarktiszon nem ez az első újdonság, idén az Antarktisz legnagyobb félszigetén, az Antarktiszi-félszigeten melegrekordot is mértek a kutatók: itt közel harminc éve nem volt olyan meleg az idő, mint idén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!