Szegedi kutatók: Szívritmuszavart okozhat a kenderolaj

2020. október 22. – 10:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szívritmuszavart okozhat a kannabidiol (CBD), a kender egyik vegyülete – írja a Szegedi Tudományegyetem kutatóinak tanulmánya alapján az egyetem hírportálja. Az eredményeket a Nature szaklapcsaládhoz tartozó Scientific Reportsban ismertették.

Az ioncsatornát befolyásolhatja, amin keresztül az elektromos töltéssel rendelkező ionok átjutnak a membránon a sejtek belsejébe.

Ha valaki érzékeny a szerre, és közben szívproblémái vannak, esetleg diabéteszes, megnő az esélye annak, hogy káros mellékhatások jelentkezzenek, de akár bele is halhat a CBD-olajok fogyasztásába.

A fokozott aritmiás kockázat egy EKG-vizsgálattal kideríthető, és bár az ioncsatorna-defektusoknak több formája is van, ezek leggyakrabban fájdalommentesek, így sokan nem tudnak a szívrendellenességükről. A CBD-olaj viszont befolyásolhatja az ioncsatorna működését, így bár ritkán, de súlyos mellékhatásai lehetnek. A kutatók tengerimalac- és nyúlszívpreparátumokon kísérleteztek, valamint többek között patch-clamp készülékekkel ionáramméréseket végeztek izolált szívsejteken .

A CBD az utóbbi tíz évben vált rendkívül népszerűvé, mert a THC-val ellentétben nem hat a központi idegrendszerre, nem okoz eufóriát, így van, aki gyógyító erejűnek tartja. Gyakran daganatos betegek vagy szklerózis multiplexben szenvedők használják. A CBD-t tartalmazó gyógyszerekkel ellentétben a CBD-olaj azért nem ajánlható betegeknek, mert mellékkomponensként olyan vegyületeket is tartalmazhatnak, amik befolyásolhatják, hogyan hat a szervezetre.

„Mértük egyes sztárolt termékek kannabidioltartalmát az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar Farmakognóziai Intézetében. Olyan étrend-kiegészítőkre akadtunk, amelyekben a kenderolaj dúsított, így akár 5 százaléknyi is a CBD-tartalom”

– mondta dr. Csupor Dezső, az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar Farmakognóziai Intézet egyetemi docense, a tanulmány egyik szerzője. Ez a többszöröse annak, mint amivel egy rendszeresen füvet fogyasztó ember találkozik.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!