Először próbál meg mintát begyűjteni egy aszteroida felületéről a NASA

2020. október 19. – 13:21

frissítve

Először próbál meg mintát begyűjteni egy aszteroida felületéről a NASA
Digitális illusztráció a Bennu körül keringő Osiris-Rexről – Fotó: NASA / Goddard / Arizona State University / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A NASA OSIRIS-Rex kisbolygókutató űrszondája kedden közelíti meg a Bennut, ahol legkevesebb 60 gramm kőzettörmeléket kísérel majd meg begyűjteni, írja az MTI.

A Bennu nevű földközeli kisbolygót 1999-ben fedezték fel és a kutatók szerint olyan építőköveket őrizhet a Naprendszer 4,5 milliárd évvel ezelőtti kialakulásának idejéből, melyek segíthetnek magyarázatot kapni arra, hogyan alakulhat ki élet a Földön, illetve akár máshol is.

Miután az űrszonda kedden kilép a Bennutól 0,75 kilométeres távolságban lévő keringési pályájáról, négy óra manőverezéssel közelíti majd meg a kisbolygó egyik kráterét. Ezután 3,4 méteres karja segítségével egy 5-10 másodperces művelet alatt talaj- és kőzetmintát próbál szerezni a kisbolygó felszínéről. Az OSIRIS-Rexet előre programozták be a mintavételre, összesen három lehetősége lesz a mintagyűjtésre. A feladatot szabotálhatja,

  • ha a gép veszélyt érzékel (pl. felé közelítő nagy sziklákat), ekkor ugyanis egyből visszavonul;
  • vagy ha nem sikerül elegendő mintát vennie.

A minták csak 2023-ra kerülnek vissza a Földre.

Itt találhatja a Telex legfrissebb híreit

A NASA soha nem próbált még meg aszteroidáról mintát gyűjteni, ezzel szemben Japán decemberre várja a Ryugu kisbolygóról érkező mintákat, tíz évvel azután, hogy a Hajabusza japán űrszonda sikeresen mintát vett az Itokawa aszteroidáról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!