23 millió dolláros űrvécét küld a Nemzetközi Űrállomásra a NASA

2020. október 3. – 17:52

frissítve

23 millió dolláros űrvécét küld a Nemzetközi Űrállomásra a NASA

Másolás

Vágólapra másolva

Az eredeti tervekhez képest ugyan egy napos csúszással, de végül sikeresen elindult az ISS-re a menetrend szerinti ellátmányt szállító teherűrhajó. A rakomány legérdekesebb része a 23 millió dollárból (kb. 7 milliárd forint) kifejlesztett és megépített új űrvécé.

Az új űrtoalett kb 45 kilós, 70 centi magas, vagyis nagyjából feleakkora, mint a jelenleg odafenn használt vécék – írja a CNET. Amellett, hogy kisebb és könnyebb, alaposan át is lett tervezve, így kényelmesebb lesz a használata (főleg a női asztronauták számára), és a tisztán tartása is.

Az űrállomás mikrogravitációjában a mellékhelység használata elég trükkös dolog, hiszen a súlytalanságban lebegő emberi végtermék higiéniailag és esztétikailag sem mondható optimális környezetnek az egyszeri űrhajós életében. Az űrvécé ezért enyhe vákuummal igyekszik a helyükre terelni a belepottyant dolgokat. Az új dizájn ezt teszi kényelmesebbé az űrállomás (és később a NASA Orion űrkapszulái) lakói számára, ha a következő pár hónap tesztidőszaka pozitív eredménnyel zárul.

(Borítókép: NASA)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!