Újraindul Csernavoda 1-es reaktora, másfél millió háztartásnyi áram tér vissza a román hálózatba
Több mint három hónapos kényszerszünet után Csernavodán pénteken elindították a romániai atomerőmű 1-es blokkjának visszakapcsolási folyamatát. Az állami üzemeltető, a Nuclearelectrica bejelentése szerint a minimális műszaki és biztonsági feltételek végre adottak, így még a nap folyamán visszakapcsolhatják a 700 megawattos blokkot az országos villamosenergia-hálózatra. Ez komoly fellélegzést jelent a román energiaszektornak, mert az atomerőmű hónapok óta nem működik. A csernavodai 1-es blokkot július 28-án, a 2-est pedig augusztus 13-án állították le a Duna alacsony vízhozama miatt.
Az előrejelzések szerint a visszakapcsolt reaktor november 7-én éri majd el a maximális teljesítményt, de a teljes gőztől még messze a rendszer, a 2-es reaktor ugyanis továbbra is lekapcsolva marad.
Már az 1-es blokk működése is jelentős mennyiségű hűtővizet igényel, emiatt a 2-es reaktor visszakapcsolása csak akkor válik lehetségessé, ha a Duna vízállása tartósan emelkedik, mondta el Mihai Gioara, a Nuclearelectrica vezérigazgatója. Hozzátette: az illetékes hatóságokkal közösen olyan rövid és hosszú távú megoldásokon dolgoznak, amelyek növelik a berendezések rendelkezésre állását, és mérséklik a hasonló helyzetek következményeit egy esetleges újabb aszályos időszakban.
A csernavodai atomerőmű teljes kapacitása kulcsfontosságú az ország energiabiztonsága szempontjából, normál körülmények között Románia áramtermelésének mintegy húsz százalékát adja. Románia átlagos pillanatnyi áramfogyasztása napszaktól és évszaktól függően jellemzően 6000 és 8000 megawatt között mozog, a téli fagyos csúcsidőszakokban pedig elérheti a 8500-9000 megawattot is. Ehhez a teljes nemzeti igényhez mérve a most visszakapcsolt egyetlen blokk a teljes romániai pillanatnyi fogyasztás nagyjából 8-11 százalékát képes önmagában, folyamatosan fedezni.
Ha a háztartások fogyasztására vetítjük, ez a 700 megawattos kapacitás mintegy 1,5–2 millió átlagos méretű romániai vagy magyarországi háztartás egyidejű, teljes villamosenergia-ellátását tudja biztosítani. Mivel egy atomerőmű úgynevezett zsinóráramot termel – vagyis a nap 24 órájában, időjárástól függetlenül egyenletes teljesítményt ad le –, ez a blokk naponta megközelítőleg 16,8 millió kilowattóra (kWh) villamos energiát táplál a hálózatba.
Magyarországi viszonylatban is érdekes az összevetés: a paksi atomerőmű négy reaktorblokkja egyenként mintegy 500 megawattos. A csernavodai 1-es egység egymaga közel másfélszer akkora kapacitást képvisel, mint egyetlen paksi blokk. A román energiapiacon a leállás hónapjaiban épp ez a kapacitás hiányzott a leginkább: a kiesést a hazai fosszilis erőművek fokozott terhelésével és drága külföldi importtal kellett pótolni, ami közvetlenül hajtotta fel a nagykereskedelmi árakat. A 700 megawatt visszatérése pont a fűtési szezon küszöbén veszi le a legsúlyosabb terhet a hálózatról, még ha a 2-es blokk további hiánya miatt a csernavodai zsinórtermelés fele továbbra is hiányzik.
A két, egyenként 700 megawattos kanadai CANDU-típusú blokkok leállása nemcsak jelentős áramimportra kényszerítette az országot, hanem a 15 ezer lakosú Csernavoda távhőellátását is bizonytalanná tette a hideg időszak közeledtével, mivel a város fűtését és melegvíz-ellátását hagyományosan az erőmű biztosítja. A lakossági fűtést végül az erőmű kiegészítő egységében lévő tartalékkazán üzembe helyezésével tudták megoldani.
A folyó alsó szakaszán tapasztalt vízhozamcsökkenés kezelésére a hatóságok az elmúlt hónapokban több sürgősségi beavatkozást végeztek: a vízfolyás terelésére kövekkel megrakott uszályokat süllyesztettek el, és sziklát is robbantottak, ám a tárcaközi bizottság későbbi jelentése szerint ezek a több tízmillió lejbe kerülő munkálatok érdemi javulást nem hoztak.
Október második felében a vízállás már a leállított blokkok alapvető biztonsági hűtéséhez előírt küszöb alá esett, bár az illetékesek szerint közvetlen nukleáris veszély nem állt fenn. Míg Magyarországon a nyári dunai apály idején a paksi atomerőműnél csupán időszakos teljesítménykorlátozásra volt szükség, a romániai szakaszon a folyó szabályozatlansága miatt hónapokig tartó kényszerpihenőhöz vezetett.