Tarr Zoltán Erdélyben: Nem vagyunk olyan ügyesek, mint Orbán Viktor, de nem is erre törekszünk

Négynapos erdélyi körutat tart Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, akinek a tavaszi budapesti kormányváltás óta ez a második látogatása. A tárcavezető a júliusi fehéregyházi bemutatkozása után tért vissza, ahol beszédében bocsánatot kért a határon túli magyaroktól amiatt, ahogyan az előző budapesti hatalom ideológiai és pártpolitikai célokra használta fel az erdélyi magyarokat.

Aztán a Kolozsvári Magyar Napokra csak levelet küldött, viszont mostani, négynapos körútjára nagyon sok mindent beszerveztek, és a programok többsége láthatóan nem az erdélyi pártelit körberajongásáról szólt, hanem a perifériára szorított közegek felkereséséről. A miniszteri delegáció beiktatta a helyszínek közé a sepsiszentgyörgyi őrkői roma közösséget, a Bonus Pastor magyarózdi terápiás otthonát, a szamosújvári Téka Szórványkollégiumot, valamint független kolozsvári civil és kulturális szereplőket is.

A pénteki nap két nagyon eltérő állomást kötött össze. Délelőtt Szilágycsehben, a februárban leomlott templomtorony romjai előtt jelentett be 110 millió forintos magyar állami támogatást az újjáépítésre. Az adományt azzal indokolta, hogy a magyar egység nem áll meg a határoknál, és az ilyen krízisekben lehet felmutatni a szolidaritást.

Aztán péntek délután Kolozsváron Emil Boc polgármesterrel találkozott Tarr, a gesztus már az új budapesti szomszédságpolitika része, amely a korábbi magánlátogatások helyett hivatalos, bilaterális kapcsolatokra törekszik. Este pedig a Planetárium kávézóban tartott telt házas közönségtalálkozót, ahol hosszan és meglepő hévvel magyarázta el a jelenlévőknek, hogy a rendszerváltással mekkora munka zajlik most Magyarországon, milyen óriási a kormány felelőssége a közpénzek védelmében, a magyar–magyar viszonyt pedig nem lehet tovább a fideszes lojalitásversenyre és a budapesti gyámságra alapozni.

A Transtelex az esti fórum után ült le egy rövid interjúra Tarr Zoltán miniszterrel. A határon túli támogatások átvilágításáról, az RMDSZ-hez fűződő viszonyról és a helyi hatalmi struktúrák kikerülhetetlenségéről kérdeztük, és arra is kíváncsiak voltunk, hogy mit kezd a Tisza a másfél évtized alatt kiépült helyi monopóliummal, és mikor jön végre Erdélybe Magyar Péter.

Ez így nem teljesen igaz. Most is, már az első estémen találkoztam az RMDSZ több képviselőjével Nagyváradon. Sokat ugyan még nem jártam ebben a minőségemben Erdélyben vagy Partiumban, de az RMDSZ mindig része a találkozásoknak. Azonban nem csak az RMDSZ.

Nekünk az a dolgunk, hogy a lehető legszélesebb rálátásunk legyen az erdélyi magyar társadalomra, és a legkülönbözőbb közösségekkel, intézményekkel találkozzunk. Magyar Péter leendő miniszterelnökként rögtön a választások után a határon túli szervezetek vezetőivel, köztük az RMDSZ elnökével ült le egyeztetni.

Ami viszont alapvetően megváltozott, az a fókusz és a működés módja. Öt hónapja éjjel-nappal a kormányzás feladatait végezzük, és tudatosan nem az üres protokolláris akciókra vagy a szimbolikus pózolásra helyezzük a hangsúlyt. Elfogadjuk és tiszteletben tartjuk, hogy az itteni magyarság az RMDSZ-t választotta meg politikai érdekképviseletének, ezért politikai értelemben velük tartjuk a kapcsolatot. Nem kívánunk helyi pártot alapítani, nem akarunk beavatkozni a helyi közéletbe, és visszautasítunk minden olyan kísérletet, amely a Tiszára hivatkozva akarna új erdélyi mozgalmat indítani.

A viszony azért tűnik másnak, mert megszüntettük az évtizedes fideszes reflexet: nem egyetlen párttal kötünk kizárólagos, kézivezérelt alkukat a közösség feje felett, hanem a politikai képviselet elismerése mellett közvetlenül a társadalommal, az oktatási és kulturális szereplőkkel, a civilekkel és az egyházakkal is intézményes párbeszédet folytatunk. A mi szempontunkból ez a helyi közösség autonómiáját tiszteletben tartó partnerség.

Vizsgáljuk a különböző támogatásokat és az érintett szervezeteket. Különösen azokat, amelyeknél egyedi támogatási döntésekkel, és főként a választás évében, illetve az azt megelőző évben hatalmasodtak el a források. Ahogy a Planetáriumban is fogalmaztam: mindez egyértelműen a hegemóniára való törekvés megnyilvánulásaként értékelhető, és úgy érezzük, ezen a téren nagyon is van mit vizsgálni. Hogy a szálak végül kihez kötődnek, vagy kihez nem, az a vizsgálatok során ki fog derülni.

Az viszont egészen bizonyos, hogy ami Magyarországon történt, és ami ennek következményeként most kibontakozik, azzal kapcsolatban itt is és másutt is mindenkinek állást kell tudnia foglalnia. Az a megközelítés, hogy minden ugyanúgy menjen tovább, mint eddig, nem tartható és nem szerencsés. Nekünk persze nem dolgunk sem szembesíteni, sem szembesülésre kényszeríteni egyetlen közösséget vagy szervezetet sem. De ahogyan Magyarországon, úgy itt is van egy cezúra, és ehhez képest mindenkinek valamilyen módon meg kell tudnia határoznia önmagát.

Mi ebben annyit tudunk segíteni – nem személyes indulatból, hanem az adófizetők pénzének tisztességes és felelős felhasználását védve –, hogy ellenőrizzük: ezek a források valóban rendben és jogszerűen hasznosultak-e. Ha bármilyen módon állami pénzt arra használtak fel, hogy egy bizonyos politikai erő túlélését, fennmaradását biztosítsák, miközben más politikai erőket kinyírnak, az nem jó, és nem fogadható el. Éppen a napokban tettem feljelentést egy hasonló típusú otthoni ügyben, ahol közpénzből működtették a Fidesz–KDNP propagandáját különböző lapokon keresztül. Ezt nem nevezhetjük a közpénzek korrekt és tisztességes felhasználásának. Mi ezzel a felelősségtudattal végezzük a munkánkat, erre kaptunk felhatalmazást az emberektől. És ha ezt nem tennénk meg, akkor a választóinktól kapott bizalommal élnénk vissza nagyon súlyosan.

Biztos, hogy annak a világnak vége van, ahol a dolgoknak nincs következményük. Ezt nyilván nehéz elhinni az elmúlt évtizedek után, de el kell fogadni: vannak és lesznek következmények. Már most vannak látható jelei otthon, bizonyos emberek a törvény legszigorúbb lépéseivel találták magukat szembe.

Nem szeretnék prejudikálni. A mi feladatunk az, hogy ha valami olyannal találkozunk, ami nem tiszta, jelezzük a hatóságoknak. Én is azt gondoltam, hogy mondjuk a Hankó-ügy tekintetében hamarabb lesz eredmény, de nincs se jogom, se hatásköröm beleszólni abba, hogy a felderítésért felelős független szervek milyen tempóban haladnak. A nyilvánosság értesülni fog róla, ha olyan ügyet találunk, amely a határon túli vagy az anyaországi közösséget érinti; semmi nem a suba alatt zajlik.

Ugyanakkor rendkívül körültekintőnek kell lennünk. Nem szabad, hogy az erdélyi magyar közösség mint kollektíva sérüljön amiatt, mert egyes szereplői vagy vezetői hogyan viselkedtek. Ez morálisan és jogilag is nehéz kérdés a bűnüldöző szerveknek, hiszen egy olyan közösségről beszélünk, amely nem Magyarország joghatósága alatt él. De a lényeg változatlan: nem maradnak dolgok titokban, és nem maradnak büntetlenül.

Ezek rendkívül nehéz dolgok, és nem is tőlünk kell várni egyedül a megoldást. Nekünk a feladatunk az, hogy véget vessünk a hegemóniára való törekvésnek. Nem mondhatjuk meg Budapestről sem azt, hogy ki pályázzon, sem azt, hogy ki ne; a lényeg az, hogy ne alakulhasson ki olyan helyzet, ahol kizárólag egyetlen meghatározott kör férhet hozzá a forrásokhoz.

Tisztában vagyunk azzal, mekkora dilemma ez. Az elmúlt években a NER mindent átitatott, és a lehetőségek úgy beszűkültek, hogy ha valaki dolgozni, alkotni vagy a közösségéért tenni akart, szinte kikerülhetetlenül valamilyen módon érintetté vált. De nem feltétlenül rossz szándékból, hanem mert egyszerűen végezték a dolgukat. Éppen ezért nem mondhatjuk azt, hogy most mindenki húzza le magát és mindennek vége.

A 89-es rendszerváltás időszakának megítélésében is ott van ez a dilemma: voltak kollaboránsok, akik tevőlegesen kiszolgálták és fenntartották a hatalmat, és voltak, akik egyszerűen csak élték az életüket abban a valóságban, ami adatott nekik. 1987-ben senki nem tudhatta, mi lesz 1989-ben. Ugyanez igaz az előző tizenöt esztendőre is: sokan próbáltak a szűk keretek között értéket menteni a közösségük számára. Nem őket kell büntetni. A határt ott kell meghúzni, ahol egy-egy cég vagy szervezet önmagát olyan helyzetbe hozta, amivel másokat tudatosan kiszorított, ellehetetlenített vagy elnyomott.

Hogyan lehet szétválasztani a szálakat? Csakis közösen, és ehhez kérjük az itteniek segítségét, bölcsességét. Mi azzal tudunk tiszta kereteket teremteni, hogy kivezetjük a fű alatti egyedi miniszteri döntéseket, megszüntetjük a politikai lojalitásért cserébe osztott forrásokat, és nyílt, szakmai pályázatokat írunk ki. Nem a párthátteret fogjuk vizsgálni, hanem a szakmai tartalmat és a tisztességet. A döntés és a saját köreik megtisztítása viszont az itteni közösség autonóm feladata és felelőssége.

Mi nem vagyunk olyan ügyesek, mint Orbán Viktor, és sem omnipotensek, sem mindenütt jelen lenni tudók nem vagyunk. De nem is ugyanarra a típusú működésre törekszünk. Igyekszünk jelen lenni: nagyszerű munkatársaim vannak, rajtuk keresztül és jómagam is azon vagyok, hogy rendszeresen és sokféle formában megmutatkozzunk.

Ugyanakkor a kapcsolat kétoldalú dolog: a dialógus nem abból áll, hogy valaki felülről megszólítja a másikat, az meg csak csendben válaszol vagy bólogat. Orbán Viktor idejében megszokottá vált, hogy a magyar vezetők magánlátogatásokra érkeztek, és elkerülték a hivatalos kormányszintű egyeztetéseket a szomszédos országokkal. Ezt a fogadó államok joggal nehezményezték. Mi ezzel szakítani akarunk, és a bilaterális kapcsolatok megerősítésére törekszünk.

Ami Magyar Péter látogatását illeti: biztosíthatok mindenkit, hogy jönni fog, megvan erre a kifejezett szándék. Ugyanakkor látni kell, hogy egy hivatalban lévő miniszterelnök esetében ez nem pusztán naptárkérdés, egy ilyen útnak megvan a maga kötött diplomáciai és államközi rendje. Korábban megszokottá vált az a gyakorlat, hogy mivel a két ország kormánya között nem léteztek érdemi, működő kapcsolatok, a magyar vezetők egyszerűen magánlátogatásokra érkeztek át, kikerülve a fogadó állam hivatalos szerveit. Ezt a szomszédos országok vezetése joggal nehezményezte, és mi ezen a reflexen mindenképpen változtatni akarunk.

Mi nem elkerülni, hanem megerősíteni akarjuk a kétoldalú, bilaterális kapcsolatokat. Romániában most meg kell várni a stabil kormány felállását, mert a miniszterelnöknek a partnerével, a román kormányfővel kell hivatalos, államközi keretek között tárgyalóasztalhoz ülnie. Meggyőződésem, hogy az erdélyi magyarságot csak akkor tudjuk valóban hatékonyan támogatni, ha a két állam között létezik egy működőképes, intézményes párbeszéd, ahol a kisebbségi a hivatalos tárgyalások természetes részei. Amint ez a diplomáciai találkozó létrejöhet, Magyar Péter is megérkezik Erdélybe. Addig is az a feladatunk, hogy megteremtsük a feltételeit annak, hogy az itteni közösségek képesek legyenek felnőtté válni és a saját felelősségüket és önrendelkezésüket a maguk valóságában megélni.