Román légtérbe repült egy drón Suceava megyében, F-16-osok szálltak fel
Csütörtök kora reggel a román légteret sértette, majd mintegy négy percnyi repülés után Suceava megyében, Solca közelében lezuhant egy kisméretű drón – közölte a védelmi minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint a becsapódás nyomán személyi sérülés vagy anyagi kár nem keletkezett, és tűz sem ütött ki a helyszínen.
A hadsereg radarjai először az ukrán oldalon figyelték meg a közeledő légi célpontot, amely Botoșani megye északi részén lépte át a határt. A katonai parancsnokság azonnal értesítette a katasztrófavédelmet, a lakosságot pedig fél hét magasságában RO-ALERT riasztással figyelmeztették a veszélyre mind Botoșani, mind Suceava megyében. A telefonokra kiküldött üzenet a pincékbe vagy óvóhelyekre való levonulást, illetve az ablakoktól távoli belső helyiségek felkeresését javasolta az ott élőknek.
A légtérsértés miatt a Borcea melletti 86-os légibázisról a román légierő két F-16-os vadászgépét vezényelték a térség monitorozására, a becsapódást követően pedig, 7:21-kor a bákói 95-ös bázisról egy IAR-330 SOCAT típusú helikopter is felszállt. A roncsok környékét a belügyminisztérium egységei lezárták és biztosították.
Nem ez volt az egyetlen riasztás a hajnali órákban: az ukrán határ mentén, Chilia Veche térségében korábban egy légi célpontokból álló csoportot észleltek a radarok. Emiatt a Mihail Kogălniceanu bázison állomásozó, megerősített légrendészeti feladatokat ellátó spanyol légierő két F-18-asát is a magasba küldték. Tulcea megye északi részére háromnegyed ötkor adtak ki RO-ALERT figyelmeztetést a dróntámadások veszélye miatt, amelyet egy órával később, háromnegyed hat előtt oldottak fel.