Furcsa diplomáciai iratokat találtak Călin Georgescunál, akit most hatósági felügyelet alá helyeztek

Ellopta a show-t a romániai kormányválság elől Călin Georgescu volt elnökjelölt, az oroszbarát, EU-ellenes politikus, akit hétfő este 24 órára őrizetbe vett a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT). Az ügyészek harmincnapos előzetes letartóztatását kérték, a Bukaresti Törvényszék azonban kedden ezt elutasította: Georgescut szabadlábra helyezték, és hatósági felügyelet alá került, de a döntés megtámadható.
Georgescut bűnszervezet létrehozásával és folytatólagosan elkövetett csalással gyanúsítják. Az ügyészség szerint Georgescu, Rusen és az olasz Massimiliano Arena egy olyan csoporthoz tartozott, amely külföldi finanszírozást ígért román üzletembereknek. Az ügy alapjául szolgáló esetben egy buzăui vállalkozó több mint 1,1 millió eurót veszített, miközben az ígért hitelt végül nem kapta meg.
A volt elnökjelöltet hétfő reggel Otopeniben állították meg, miközben egy uszodába tartott. Piros rövidnadrágban volt, amikor kiszállt az autójából, majd kezdődött az eljárás komolyabb és keményebb része: a nyomozók Georgescut mogoșoaiai otthonába kísérték, ahol csaknem kilenc órán át tartó házkutatás során minden létező iratot, szerződésmásolatot, valamint elektronikus adathordozót, telefont és laptopot lefoglaltak a pénzügyi tranzakciók digitális nyomait kutatva. Ezután a szervezett bűnözés elleni ügyészség bukaresti székházában kihallgatták, de az előállított politikus nem tett vallomást, este pedig bilincsben vitték a rendőrségi fogdába.
A házkutatáskor olyan iratok kerültek elő, amelyek új kérdéseket vetnek fel Georgescu kapcsolatairól és arról, hogy mire használhatta a papírokat.
A Máltai Lovagrend amerikai elöljárója lenne?
A három furcsa dokumentumról már a házkutatás közben elkezdtek kiszivárogni részletek. A G4Media igazságügyi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy egy diplomata-útlevélről, egy szolgálati útlevélről és egy diplomáciai igazolványról van szó.
A diplomáciai igazolvány szerint Georgescu szenátor, emellett az Egyesült Államok „priorja”, vagyis egy lovag- vagy szerzetesrend amerikai elöljárója. Az okmány a Máltai Lovagrend nevére és jelképeire hivatkozik, és a rajta szereplő adatok szerint 2025 májusában állították ki. A megnevezések azért is furcsák, mert Georgescu sosem volt szenátor, a valódi Máltai Lovagrend pedig később közölte, hogy az oroszbarát politikus egyáltalán nem tagja a szervezetnek.

A nyomozók később két útlevelet is találtak, az egyik egy diplomata-útlevél, amelyen szintén szenátorként van feltüntetve Georgescu, a másik pedig egy szolgálati útlevél, amelyet az Eurázsiai Kereskedelmi Misszió (EATM) nevében állítottak ki.
A lapok megjegyezték, hogy a három irat között feltűnően sok az egyezés.
Mindegyiken ugyanaz a fotó szerepel Georgescuról, ugyanaz a sorozatszám van rajtuk, a diplomata-útlevélen és az igazolványon ugyanazok a tisztségek olvashatók, a két útlevelet pedig ugyanazon a napon állították ki, és ugyanazon a napon is járnak le.
Mindez önmagában még nem bizonyítaná, hogy az iratok hamisak, van azonban velük egy jóval alapvetőbb probléma: a valódi Szuverén Máltai Lovagrend szerint ezeknek az iratoknak semmi közük nincs hozzájuk. Roberto Musneci, a rend romániai nagykövete a G4Mediának azt mondta, hogy Georgescu nem tagja a Máltai Lovagrendnek, és a szervezet nem állít ki ilyen dokumentumokat.
Az ügyészség egyelőre nem közölte, hogy Georgescu mikor jutott hozzá a nála talált papírokhoz, használta-e azokat valaha, vagy milyen célra tarthatta magánál őket. A hatóságok egyelőre annyit mondtak hivatalosan, hogy az iratokat szakértői vizsgálatnak vetik alá, mert felmerült a hamisítás gyanúja.
Olaszország mint B terv
Közben azonban előkerültek olyan lehallgatott beszélgetések is, amelyekből kiderül, hogy Georgescu 2025-ben már egy esetleges olaszországi költözésről beszélt Ionel Rusennel. A Digi24 által megszerzett felvételek szerint arra kérte az üzletembert, járjon utána, hogyan kaphatna politikai menedékjogot Olaszországban, ha erre szüksége lenne. Rusen erre azt mondta, hogy egy korábbi olasz ügyészségi vezetőn keresztül próbálhatnak segítséget kérni. Georgescu a beszélgetésben arra is utalt, hogy nemcsak magára, hanem a környezetében lévő emberekre is gondol.
Ugyanezekben a 2025-ös beszélgetésekben egy toszkánai ingatlanról is egyeztettek: Georgescu olyan házat keresett, ahová egy bizalmi embere is vele költözhetett volna, Rusen pedig később egy körülbelül 1,2 millió eurós villát talált. Amikor szóba került az ára, Georgescu azt mondta, hogy külföldiek segítenének neki a vásárlásban. A Digi24 szerint az ügyészek ebben az összefüggésben vizsgálják a hétfői házkutatáson megtalált, vélhetően hamis úti okmányokat is. A nyilvánosságra került információkból egyelőre nem derül ki, hogy Georgescu tett-e konkrét lépéseket a menedékjog megszerzésére vagy az ingatlan megvásárlására.
Egyébként a nyomozók Georgescu autójában olyan hordozható zavaróeszközt is találtak, amellyel a beszélgetések lehallgatását vagy rögzítését lehet megnehezíteni.
Az Agerpresnek nyilatkozó igazságügyi források szerint egy rabbler típusú készülékről van szó, ami úgy működik, hogy beszédhez hasonló zajt generál. Ezt valódi emberi hangokból és beszélgetésekből állítják elő, így a háttérben olyan hangzavar keletkezik, mint amilyet egy zsúfolt nyilvános helyen amúgy is lehet hallani. Az eszköz elég kicsi és hordozható, nagyjából akkora, mint egy cigarettásdoboz.
A házkutatáson a sajtóértesülések szerint nagyjából ötezer euró készpénzt is találtak, valamint több táskányi iratot és elektronikus eszközt vittek el Georgescu házából. Arról egyelőre nincs nyilvános információ, hogy a készpénzt, a zavaróeszközt vagy a diplomáciai papírokat közvetlenül összefüggésbe hozzák-e azzal a csalási üggyel, amely miatt Georgescut őrizetbe vették.
Az orosz sajtó megelőzte az ügyészeket
Miközben hétfő délelőtt még javában tartott Georgescu házának átkutatása, több nagy orosz lap már úgy számolt be a történtekről, mintha a volt elnökjelöltet őrizetbe vették vagy letartóztatták volna. Ez azonban még akkor nem volt igaz: Georgescut előállítási paranccsal vitték a házkutatásra, majd csak később került az ügyészséghez kihallgatásra, a 24 órás őrizetet csak hétfő este rendelték el vele szemben.
A Digi24 elemzése szerint a TASZSZ orosz állami hírügynökség már romániai idő szerint reggel úgy címezte egyik anyagát, hogy Georgescut őrizetbe vették. A hírügynökség ugyanezt állította a másik két férfiról is, akit szintén bevittek kihallgatásra, miközben velük szemben sem rendeltek még el kényszerintézkedést. Hasonlóan fogalmazott a Kommerszant, az RBC, a Vedomosztyi és a Gazeta.ru is.

Az orosz sajtó ráadásul nem csak a csalási ügyre figyelt: a beszámolók újra elővették a 2024-es romániai elnökválasztás érvénytelenítését, valamint azokat az állításokat is, amelyek szerint Romániában politikai alapon üldözik Georgescut. A román alkotmánybíróság 2024 decemberében titkosszolgálati jelentések nyilvánosságra hozatala után semmisítette meg az első forduló eredményét, a teljes körű bizonyítékok és az események pontos rekonstruálása azóta is politikai és jogi vita tárgya.
Az orosz állami hírügynökség másnap már George Simion, a szélsőjobboldali AUR vezetőjének, Orbán Viktor „haverjának” reakcióját is külön cikkben idézte. Simion Georgescu előállítása után azt írta a Facebookon, hogy „bármelyikünk lehet a következő”, majd hozzátette: „Románia diktatúra”.
Országokon átívelő konstrukciót építettek fel
A mostani nyomozás Răzvan Leu buzăui üzletember 2024 januárjában tett feljelentéséből indult. Leu 2021-ben ismerte meg Georgescut, és saját elmondása szerint annyira megbízott benne, hogy belement az általa és üzleti partnerei által ajánlott finanszírozási konstrukcióba. A férfi később azt mondta, hogy végül sem a beígért külföldi hitelt, sem az annak feltételeként átutalt pénzét nem kapta vissza. A történetről és Leu beszámolójáról is részletesen írtunk korábban.
Az ügyészség szerint Georgescu és társai azt ígérték Leunak, hogy hatmillió eurós külföldi finanszírozást szereznek neki egy üzleti beruházáshoz, ehhez azonban előbb több mint egymillió eurót kellett garanciaként átutalnia. A hitel végül nem érkezett meg, később viszont azzal győzték meg újabb százezer euró kifizetéséről, hogy a finanszírozási keretet 15 millió euróra emelhetik. Az ügyészség szerint ezt a százezer eurót a csoport vezetőjének választási kampányára szánták volna, és a pénz felhasználásáról még költségtervet is mutattak Leunak. Az üzletember teljes kára így meghaladta az 1,1 millió eurót.
A nyomozók szerint a feltételezett konstrukció több országon is átívelt: Leu előtt azt a látszatot keltették, hogy valódi külföldi bankokon keresztül jut majd a pénzhez, Romániában és Nagy-Britanniában is találkozókat szerveztek, végül pedig hitelszerződést is aláírtak. A pénz egy svájci banknál vezetett számlára került, amelynek kedvezményezettje a Dominicában bejegyzett MIGOM Bank volt. Az ügyészség az ügy feltárásához Nagy-Britanniából, Olaszországból és Svájcból is kért adatokat.
Egyébként a mostani ügy szereplői közül többen már évekkel korábban is szoros kapcsolatban álltak Georgescuval. PressOne és a captura.ro által megszerzett, később az ügyészségnek átadott üzenetek szerint közülük többen már 2021–2022-ben Georgescu politikai felépítésén, felfuttatásán dolgoztak. A beszélgetésekben szóba került a politikai arculata, a köré szervezendő szakértői és kommunikációs csapat, valamint az is, hogyan kellene felkészíteni a nyilvános szereplésekre. Az egyik üzenetben Georgescut már nem egyszerűen a monogramjával emlegették, hanem „a Jelöltként”, ami arra utal, hogy a környezetében már jóval a 2024-es választás előtt elnökjelölti szerepre készítették.
A beszélgetésekben Ionel Rusen, a mostani csalási ügy egyik gyanúsítottja is rendszeresen megjelenik, Răzvan Leu habár elmondása szerint nem értett egyet Georgescu politikai nézeteivel, utazásokat és szállást szervezett neki. Az üzenetek önmagukban nem bizonyítják az ügyészség által vizsgált csalást, azt viszont jól mutatják, hogy a mostani eljárás több szereplője már évekkel korábban Georgescu közvetlen környezetéhez tartozott, és az elnökjelöltségének előkészítésében is szerepet vállalt.
Georgescu és Rusen kapcsolata a választások után is szoros maradt. A Digi24 egy 2025 májusában, Rusen autójában rögzített beszélgetésből idéz, amelyben Georgescu arról beszélt,
hogy politikai szerepvállalásának „küldetése” a teljes rendszer leleplezése volt, és ennek részeként George Simiont is azok közé sorolta, akiket szerinte le kellett leplezni. Azt is állította Rusennek, hogy mögötte áll a nép, és a politikai pártok szerinte addigra már megmutatták valódi arcukat. Rusen ezután arról kérdezte, lát-e még esélyt a folytatásra, amire Georgescu igennel válaszolt.
Az AUR reakciójára nem kellett sokat várni, a Digi24 megkeresésére közölték, hogy a lehallgatott beszélgetés és a mostani eljárás szerintük újabb bizonyítéka annak, hogy Georgescu ellen politikai eljárás folyik. A párt azt írta, nem határolódnak el a volt elnökjelölttől, és George Simion továbbra is mellette áll. „Nem esünk bele a rendszer csapdájába, és nem tagadjuk meg Călin Georgescut” – fogalmaztak, majd hozzátették, hogy az új büntetőügyet az „államcsíny” részének tekintik.
Nem ez az egyetlen büntetőügye
A mostani csalási ügy már a harmadik büntetőeljárás, amelyben Călin Georgescu vádlottként vagy gyanúsítottként szerepel. A másik két ügyben már vádat is emeltek ellene, és mindkét eset bíróság előtt van.
Az egyikben Georgescut Horațiu Potra egykori zsoldossal és további húsz vádlottal együtt állították bíróság elé. Az ügyészség szerint Georgescu és Potra 2024. december 7-én, egy nappal az elnökválasztás érvénytelenítése után találkozott Ciolpaniban, ahol egy olyan tervről egyeztettek, amelynek részeként katonai tapasztalattal rendelkező emberek vegyültek volna el a bukaresti tüntetők között, majd erőszakos akciókkal próbálták volna destabilizálni a helyzetet. Georgescut az alkotmányos rend elleni cselekmények megkísérlésében való bűnsegédlettel és folytatólagosan elkövetett hamis információközléssel vádolják.
Egy másik perben legionárius propaganda miatt áll bíróság előtt a volt elnökjelölt. A legfőbb ügyészség szerint Georgescu 2020 és 2025 között több alkalommal népszerűsített fasiszta, legionárius és idegengyűlölő nézeteket, több alkalommal dicsőítette a Vasgárda alapítóját, Corneliu Zelea Codreanut, a háborús bűnökért kivégzett Ion Antonescu marsallt és a legionárius parancsnokként ismert Gogu Puiut. Egy 2020-ban adott televíziós interjúban mindhármukat „Románia legnagyobb emberei” között említette, és arról beszélt, hogy a legionáriusokat elítélő törvényt csak „árulók” támogathatják.
Georgescu egy ideig hatósági felügyelet alatt állt ebben az eljárásban, ezt azonban a Bukaresti Törvényszék 2026 áprilisában jogerősen megszüntette. A per ettől folytatódik, a következő tárgyalás októberben lesz.
A mostani csalási ügyben egyelőre nem reagált érdemben Georgescu, a hétfői kihallgatáson sem tett vallomást. Az alkotmányos rend elleni ügy korábbi szakaszában ártatlannak mondta magát, és politikai indíttatásúnak nevezte az eljárást. A legionárius szimpátiákra vonatkozó állításokat is többször visszautasította, korábban azt mondta, hogy nem legionárius és nem antiszemita. A három ügy egyikében sem született jogerős ítélet egyelőre.