A román tengerpart legnagyobb legendája, Vama Veche egyben a legtitokzatosabb is

Mielőtt teljesen elfogyna a nyár ereje még egyszer elterülünk a román tengerpart homokjában. Mamaián és Konstancán már süttettük magunkat a nappal, megnéztük Mangaliát és az isteneket is, azaz Olimpot, Neptunt, Jupitert, Cap Aurorát, Venust meg Saturnt. A képzeletbeli nyújtózkodásunk ezzel még nem ért véget, most a legendás Vama Vechét próbáljuk felidézni, meg egy kicsit 2 Mait és a tengerparti vadkempingezést.

Mangaliától tíz kilométerre sincs a bolgár határ, mégis Románia talán leghíresebb üdülője még felfedezésre vár. Előbb 2 Mai következik, majd közvetlenül a román-bolgár határ mellett a legendás Vama Veche, ami annyit tesz, hogy a régi vám. Ebben a cikkben főleg ez utóbbi településről lesz szó, de igazi archív fotót onnan nem tudunk mutatni, ha végigolvassátok, azt is megértitek, hogy miért.

„Ez egy olyan valószínűtlen történetű település, amellyel csak kevés romániai hely kelhet versenyre. Mindenekelőtt Vama Veche egy véletlen. Történelmi, majd kulturális véletlen” – írta a falu történetét talán leghangulatosabban összefoglaló DOR folyóirat.

A települést 1811-ben gagauzok alapították Ilanlîk néven. Amikor Dél-Dobrudzsát vagy másik nevén a Kvadrilátert 1913-ban Romániához csatolják, Ilanlîk felvette a Vama Veche nevet, jelezve, hogy ezen a helyen húzódott a régi határ (ami a jelenlegi is). Az üdülő története viszont nem itt kezdődik, hanem tőle délre, a mai Dél-Dobrudzsában. Érdemes egy kitérőt tenni oda.

A két világháború közötti időszak legmenőbb dél-dobrudzsai üdülőhelyének Balcsik számított. Részben a románok szeretett királynéja, Mária királyné hatására, aki palotát építtetett a településen. A román művészeti és politikai elit járt oda nyaralni. „Ez volt az a hely, ahol ott kellett lenned, ha valaki voltál – vagy az akartál lenni – Bukarestben” – írta róla a DOR.

„Legszívesebben elnyúlnék a földön kitárt karral, és azt mondanám: »ennyi volt, tovább nem megyek«. Így maradnék egész életemben” – fogalmazott naplójában a helyről Mihai Sebastian író 1939-ben. Máshol arról ír, hogy egy egész napot töltött mezítláb, mezítelenül a strandon. A két világháború közötti időszak meghatározó személyiségei múlatták a településen az időt, sétáltak, hajókáztak, török kávézókban lustálkodtak, néhány közülük, mint Mihai Sebastiannál is van rá utalás, nudiztak, és természetesen zenéről, színházról meg politikáról beszélgettek.

Olyan festők nyaraltak ott, mint Lucian Grigorescu vagy Nicolae Tonitza, és olyan személyiségeknek volt a pihenőhelye, mint Nicolae Iorga történész, egykori miniszterelnök, illetve Camil Petrescu író, költő, akinek A szerelem utolsó, a háború első éjszakája vagy a Prokrusztész-ágy c. regényeit mindenki tanulhatja a romániai közoktatásban. Balcsik történetét azért is részletezem, mert amikor 1940-ben Dél-Dobrudzsa visszakerül Bulgáriához, akkor ennek az úti célnak a szerény és kényszerű helyettesítőjévé válik 2 Mai és Vama Veche.

Az egykori elit ugyanis ezt a balcsiki bohém világot próbálja újra megteremteni a tengerparton. Mamaia és Mangalia az új, kommunistának nevezett elit kedvelt üdülőhelyei lettek, így terelődött a figyelmük előbb 2 Mai településre, majd a 60-as évektől még délebbre, Vama Vechére. A helyiek elmondása szerint ugyanis addig még csak turistákról sem hallottak a román-bolgár határ mellett fekvő pár tucatnyi házas településen.

A falu üdülőközponttá válásában rendre a ‘60-as évek második felét, a ’70-es évek elejét említik fordulópontként, akkor a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem szakszervezete a településsel kötött megállapodás értelmében minden nyáron egyetemi oktatókat küldött ide pihenni. Találtunk olyan forrást, amely szerint már 1963-ban érkeztek üdülni Kolozsvárról, más helyen az 1967-es és 1968-as évet említik, mint első alkalmat. Szervezett csoportokban, autóbuszokkal érkeztek, és a helyieknél szálltak meg. Az egyetem által kialakított menzán étkeztek, ahol a Kolozsvárról hozott szakácsok főztek rájuk. Esténként a strandon gyűltek össze, ahol tábortüzeket raktak, beszélgettek, illetve román meg külföldi dalokat énekeltek gitárral. Abban az időben még nem léteztek bárok vagy éttermek, csak a strand. A csoportok tíznaponta váltották egymást egészen őszig, amikor kifizették a helyieknek a nyári szállásért járó összeget. Akkor körülbelül 70 család élt a faluban.

„Nem voltak sokan, de évről évre többen lettek. A fordulatig még egy saját központjuk, egy táboruk is volt egy államosított házban a falu bejáratánál. Szerették, hogy nincs ott senki más, nincsenek kisgyerekes családok, a maguk dolgával törődtek, és szórakoztak” – elevenítette fel egy helyi lakos a DOR folyóirat számára.

A korszak sajtójában Vama Veche leginkább egy határ menti település, ahol Ceaușescu a Bolgár Kommunista Párt főtitkárával, Todor Zsivkov elvtárssal találkozik, ahol néha filmforgatásokat szerveznek, máskor meg a tengerpart kiépítését tervezik. „A tengerpart déli részén, 2 Mai-on és Vama Vechén iskolás- és diáktáborokat rendeznek be” – írta a kolozsvári Igazság 1970-ben. Ez utóbbi végül soha nem valósult meg, valószínűleg határ menti településként nem akarták magas épületekkel teleépíteni. A korabeli sajtóban ritkán cikkeznek róla, nem lehetett hosszú (és unalmas) beszámolókat írni az ott zajló fejlesztésekről, egy-egy tudósítás, néhány elejtett utalás van arról, hogy a hely művészek találkozópontja.

„Vama Veche – a román tengerpart »legmélyebb« pontja, avagy tengerparti üdülő 33 falusi házzal. Akik nem először járnak itt, a falu valamennyi lakóját messziről köszöntik, de a frissen érkezettnek is elég két nap az ismerkedéshez. […] Innen nem lehet képeslapot küldeni, pontosabban ezt az üdülőt ilyen célzattal még senki sem fényképezte. De mit is lehetne megörökíteni, hiszen nincsenek égre törő épületek, virágok ezreivel, kecsesen hajladozó fákkal elkényeztetett parkok, s a napozón is csak homok van, esetleg napsütés, na meg a tenger. Mit is lehet megörökíteni? Talán az itt eltöltött néhány forró délelőttöt, a tizennégyből legalább öt-hat napig tartó szilajon simogató hullámzást, a sirályok esti »énekét« – s mindezt kötelező nyugalmat parancsoló csendben, a tengerparton” – írta 1973-ban a tudósításában Kiss Zsuzsa, az Előre munkatársa, aki a kolozsvári egyetem alkalmazottainak üdüléséről számolt be.

A tábor vezetője büszkén újságolta akkor, hogy a tengerparton talán az ő helyük az egyetlen, ahol „a nap bármelyik órájában kapható jégbe hűtött sör, Pepsi, bor, borvíz”. Bár azt ő is elismerte, a higiénián lenne még mit javítani, hiszen pottyantós vécét használtak, illetve a tisztálkodási lehetőségek is meglehetősen kezdetlegesek voltak: háromlábú oszlopra erősített tartályokból alakítottak ki zuhanyzókat. Összesen 32 ház áll az egyetemiek rendelkezésére, ahol 300-350 nyaraló száll meg.

Arról, hogy végül valószínűleg a tudósítót, Kiss Zsuzsát mégis lenyűgözte a hely, abból sejthetjük, hogy 1980-ban ismét közöl egy megkésett tudósítást az Előrében Vama Vechéról, és abban már régi, évente visszajáró vendégként hivatkozik magára.

A kolozsváriak mellett aztán azok a bukaresti bohémek is megjelennek, akiket a cikk elején már megidéztem, akik a helyieknél sátraztak, és otthonról hozott ételeken éltek. Mivel határvidék, 1990-ig a strandon még nem lehetett kempingezni. A hely pedig idővel olyan szigetté vált, ahol nemcsak nudista strand van, hanem beszélgetni lehet nyugati zenéről, könyvekről, meg a rezsim politikájáról. „Ahogy a két világháború közötti bohémek is megteremtették a maguk kis nyugodt oázisát Balcsikon, úgy egy olyan közösség alakult ki, amely megteremtette a szabadság a maga sajátos változatát” – írta a DOR.

Az ő történetükről Cristian Pepino színházi rendező írt könyvet, Cartea de la Vama Veche (A Vama veche-i könyv) címmel. Elmondása szerint előbb a szomszédos 2 Mai számított felkapottnak, amit messzire elkerültek a szakszervezeti utazások résztvevői, a – rendszer által normálisnak tartott köpcös – férfiak, akik cujkás demizsonnal járták a partot, a rikítóan színes virágmintás köntösöket viselő, hajcsavarós nők, meg a pocakos gyerekeik.

„Először még 2 Maira jártunk, aztán tértünk át Vama Vechére. Mentünk egyedül, csak a fejünk után vagy éppen társaságban. Néha kibéreltünk egy egész, 4–5 szobás házat. Egész nap tengtünk-lengtünk, koplaltunk, mert bár olcsóbb volt, mint egy szálloda, de két-három hónapig is maradtunk. Úgy mulattunk, ahogy a fiatalok szoktak: tánccal, beszélgetésekkel, pletykákkal, mindenfélével. Magnetofont vittünk magunkkal, később meg már kazettofont” – magyarázta Pepino az Adevărulnak.

Elmondása szerint olyan zenészeket és együtteseket hallgattak, mint Bob Dylan, Jimi Hendrix, Janis Joplin, a Beatles meg a Rolling Stones. „1971-ig még a rádiók játszották őket, utána a Szabad Európa Rádióban hallgattunk jó zenéket. Ott volt szerkesztő Cornel Chiriac, akinek kiváló ifjúsági zenei műsora volt. Emellett lemezeket és kazettákat is hoztak külföldről, rokonok, ismerősök révén. Folyamatosan zenét hallgattunk, minden újdonságról tudtunk” – idézte fel az előbb már idézett interjúban. A körének volt a tagja például Silviu Purcărete rendező is.

Pepino beszél a könyvében a Vama Veche kapcsán folyamatosan felmerülő nudista strandokról is. Leírása szerint amikor 16 éves korában, 1966-ben először találkozott meztelenséggel, megdöbbentő volt számára, mert „addigra megtanultam, hogy szégyenletes dolog megmutatni a testedet”. Ott értette meg, hogy nincs benne semmi szégyen, és normálisan lehet beszélgetni egy hozzád hasonlóan meztelen emberrel anélkül, hogy a meztelenségével különösebben foglalkoznál. Ugyanakkor azt is hozzátette, akkor meztelenkedtek, amikor a strandok nem voltak annyira népesek. „Nem volt benne semmi perverz. Szabadságérzetet adott. Soha nem történt semmi botrányos, mert a helyet látogató emberek műveltek voltak. Persze, ha olyanok lettek volna, a reakciók is másképp alakulhattak volna. De ezekben a tengerparti falvakban a meztelen emberek nagyon civilizáltan viselkedtek” – írta, majd nem sokkal később így folytatta.

„Nos, Vama a szabadság helye volt, egy vad hely, a társadalom peremén, ez volt a varázsa. Énekeltek például a parton, ami hivatalosan tiltott volt” – tette hozzá.

Ennek a szabadságnak állítólag Elena Ceaușescu 1988-as bulgáriai útja jelenthette volna a végét, ugyanis a településen áthaladva mélységesen felháborította a falu látványa, és utasítást adott a település lerombolására. A helyi családokat pedig 2 Maira költöztették volna. A buldózerek 1989-ben már bontani kezdték a házakat, amikor végül jött a forradalom és feledésbe merültek a nagyra törő tervek. Vama Veche megmaradt, de a rendszerváltással végleg megváltozott az a bohém, értelmiségi hangulata.

A forradalom után egyre több ember kezdte felkeresni a települést, a régi vámázók mellett egyre több diák fedezte fel a határ menti falut, ahol még mindig viszonylag olcsón lehetett a tengerparton nyaralni. És már nemcsak a helyiek biztosította szállások álltak a turisták rendelkezésére, megjelentek a tengerparti vadkempingezők. Az 1990-es években Vama Veche elképesztően népszerű lett. 1995-ben megnyílt az első bár, a La Bibi, majd így tovább. 1996-ban Tudor Chirilă popénekes vezetésével megalakul a Vama Veche együttes, aminek 1999-ben megjelenik a Vama Veche c. dala, és rögtön a nyár himnusza lesz.

„Elvileg ez a valamikori bukaresti értelmiség és ellenzék találkozója volt, gyakorlatilag ebből a nemes múltból ma semmi sem látszik. Ha csak azt nem tekintjük nosztalgikus jelnek, hogy a parton a Humanitás kiadó homokba ásott kis fakuckót tart fent, ahol megvásárolhatók legfrissebb kiadványai (alaposan behomokozott állapotban), a napi sajtó, és néhány remek lemez. A Vama vechei-i tengeröböl partján van két tucat kocsma, bodega, és két-három komolyan vehető étterem. Ezeket időnként megszállják a bukaresti egyetemisták, és a végtelenített ivászat szüneteiben néha egészen érdekes vetítéseket, előadásokat, felolvasásokat tartanak” – írta A Hét publicistája 2006-ban.

A beszámoló szerint majdnem vadkemping van a parton. „Csak azért majdnem, mert a helyi önkormányzat gondoskodott nyilvános mosdóról és illemhelyiségről, és a helybeliek egy vicces kis szekérrel minden hajnalban bejárják a partot, hogy összeszedjék a 24 órás, májustól októberig tartó orgia napi szemetét. A vadkempingezők mindent megtesznek, hogy a civilizáció morzsáit is eltüntessék, nudisták, könyv- és fokhagymazabálók tömege van a parton. A helybeliek pedig végtelen türelemmel és vendégszeretettel tűrik a folyamatos népünnepélyt” – tette hozzá. Ez a változás hívta életre a 2000-es években a Salvați Vama Veche mozgalmat, ami ironikus módon egy tömegrendezvényt, a román rockzene legnevesebb előadóit felvonultató fesztivált szervezett a hely szellemiségének a megmentésére, és a tengerpartot elárasztó szállodák, éttermek, bárok és teraszok inváziója ellen.

Vama Vechéből néhány évtized alatt legenda lett, amit egyszerűen nem lehetett kihagyni, ha már arra vállalkoztunk, számba vesszük a román tengerpartot. De épp a helyzete miatt, mert határ menti, mert nudisták járták a strandot, mert ellenzéki, egyszerűen lehetetlen a helyhez egyértelműen kapcsolható régi képeket találni. Több online archívum végiglapozása után végül fel kellett adnom azt az elképzelésem, hogy találunk. Épp ezért, ha valakinek van analóg archív fotója, akár a '90-es évekből, akkor azt az Azopan Fotóarchívummal szívesen fogadjuk. Érdekes digitalizálandó képekről (papírkép, negatív, dia), fotóhagyaték-felajánlásokról az office@azopan.ro címen lehet értesíteni az archívum munkatársait. Addig pedig maradnak a román tengerpart képei, Năvodari-tól egészen 2 Maiig.