Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza Sziget alapítója
Nem folytatja a Romániai Magyar Egységpárt létrehozását, és saját aktív pártpolitikai szerepvállalását is befejezi Kátai István, aki az elmúlt bő egy évben a Magyar Péter nagyváradi fogadását megszervező Tisza Sziget vezetőjeként, majd az RMDSZ-szel szembeni új politikai alternatíva kezdeményezőjeként vált ismertté az erdélyi magyar közéletben.
Kátai vasárnap közzétett hosszú bejegyzésében azt írta, az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján újragondolta, milyen szerepet akar vállalni az erdélyi magyar közéletben. Az Egységpárt kezdeményezésekor még úgy gondolta, hogy új politikai alternatívára van szükség, amely nyíltan beszél a klientelizmusról, a korrupcióról és a politikai függőségekről, mostanra azonban arra jutott, hogy ezt nem pártpolitikai eszközökkel akarja folytatni.
Döntését azzal is indokolta, hogy saját állítása szerint az elmúlt hónapokban fenyegetések, megfélemlítés és személyeskedő támadások érték. Azt írta, egy ponton már nemcsak saját politikai szerepvállalásáról, hanem családja nyugalmáról és biztonságáról is döntenie kellett. „A családom biztonsága az a határ, amelyen semmilyen politikai ambíció kedvéért nem vagyok hajlandó átlépni” – fogalmazott.
Kátai ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a közéletből nem vonul ki. Civilként továbbra is fel akar lépni a klientelizmus, a korrupció, a megfélemlítés és a politikai kiszolgáltatottság ellen, és folytatni akarja a Közösségi Párbeszéd kezdeményezést is. Politikai együttműködést ugyanakkor nem vállalna azokkal, akiket felelősnek tart az erdélyi magyar közélet szerinte klientelista rendszerének kialakításáért.
Kátai István 2025-ben került be intenzíven az erdélyi magyar közéletbe. Az első Erdélyi Kossuth Tisza Sziget alapítójaként ő és a Tisza Párt helyi támogatói fogadták Nagyváradon Magyar Pétert, amikor a Tisza elnöke Budapestről gyalog érkezett a városba. Az eseménytől az RMDSZ politikusai távol maradtak, ekkor hangzott el Magyar híres mondata arról, hogy az RMDSZ EP-képviselői a Fidesz kémei az Európai Néppártban.
Ugyancsak 2025-ben Kátai kezdeményezésére szervezték meg Nagyadorjánban az első Közösségi Párbeszéd Tábort, amelyen többek között Markó Béla volt RMDSZ-elnök, Smaranda Enache emberi jogi aktivista és Lukács Csaba, a Magyar Hang újságírója vett részt, és ahol Magyar Péter partneri viszonyt, nyíltabb kommunikációt és egy transzparensebb támogatási rendszert ígért a határon túli magyaroknak
2026 tavaszán Kátai már közvetlenebb politikai szerepet vállalt: bekapcsolódott a Tisza magyarországi választási kampányába, és a párt előválasztásán is elindult. Erdélyben áprilisban a Szabad Székely Mozgalommal közösen szervezett szolidaritási megmozdulást Sepsiszentgyörgyön azok mellett a fiatalok mellett, akiket korábban Tisza-szlogenek skandálása miatt ért atrocitás.
Nem sokkal később bejelentette a Romániai Magyar Egységpárt létrehozását is. Az új pártot az RMDSZ-szel szembeni politikai alternatívának szánta, ugyanakkor a Transtelexnek akkor azt mondta, hogy nem a magyarországi Tisza Párt erdélyi fiókpártját akarják létrehozni.
A Közösségi Párbeszéd idei táborát júliusban Homoródfürdőn szervezték volna meg, a rendezvény azonban végül elmaradt. Kátai akkor politikai ellehetetlenítésről beszélt.
Mostani bejelentése tehát az elmúlt hónapok egyik legfontosabb vállalásának, az önálló erdélyi magyar párt felépítésének a végét jelenti. Kátai saját megfogalmazása szerint azonban nem akar eltűnni a nyilvánosságból: „A pártpolitikából kilépek. A közéletből nem. A párbeszédből pedig végképp nem.”