„Ha meghívnák Magyar Pétert Tusványosra, nem járna jól, nem szeretik őt itt Erdélyben”
Hetekkel a tusványosi nyári tábor előtt Magyar Péter miniszterelnök fölvetette, hogy Orbán Viktorral a szabadegyetemen mérkőzne meg. A Transtelex videóriportjában azt néztük meg, hogyan látják ezt azok, akik valóban itt vannak a helyszínen. Fesztiválozókat kérdeztünk arról, szerintük helye lett volna-e Magyar Péternek Tusványoson, és arról is, hogy egy Orbán–Magyar vita erősítette vagy éppen szétfeszítette volna a rendezvény hagyományos kereteit.
A kérdést RMDSZ-es politikusnak is feltettük. Megszólal a videóban Tánczos Barna ideiglenes miniszterelnök-helyettes, valamint Toró Tibor szervező is, akik elmondják, hogyan látják a meghívás körül kialakult vitát, és mit gondolnak arról, hogy Tusványosnak helyet kell-e adnia a magyar politikai élet legfontosabb szereplőjének fellépésére.
A miniszterelnök azt mondta a Fidesz-frakciónak: ne legyenek gyávák meghívni őt a tusványosi táborba. Tusványos évente több százmillió forintjába kerül a magyar adófizetőknek, ugyanakkor szerinte ott nincs valódi politikai vita. Hozzátette: ha meghívnák, elmenne, sőt kész lenne nyilvános vitára is Orbán Viktorral.
„Ha »Don Hatvanpusztát« el tudják érni, hogy álljon ki egy nyílt, egyenes vitára Tusványoson, akkor én kész vagyok ezen részt venni.”
A vita előzménye, hogy a rendezvény főszervezője, Németh Zsolt korábban azt közölte: Magyar Pétert szándékosan nem hívták meg Tusványosra, ugyanakkor a Tisza Párt több politikusát – köztük Tarr Zoltánt és Kapitány Istvánt – meghívták különböző beszélgetésekre. A Tisza politikusai végül valamennyien visszautasították a meghívást, így a párt részéről senki sem vesz részt az idei szabadegyetemen.