Electric Castle: az erdélyi fesztivál, ahol Bánffy Miklós kastélya előtt a Kneecap reppel

Az Electric Castle az a fesztivál, ami úgy adja el magát, mint az „érintetlen, vadregényes” erdélyi helyszínen megrendezett éjjel-nappali buli, ahol „lélegzetelállító” és történelmi környezet hozza létre a sajátos atmoszférát. A Kolozsvár melletti bonchidai Bánffy-kastély területére évente több, mint 250 ezer ember látogat el, hogy a nemzetközi előadókkal ebben a „lélegzetelállító” környezetben találkozhasson.

Erdély egyik legjelentősebb főúri rezidenciája a 14. századtól egészen az államosításig a Bánffy család tulajdonában állt. A 18. században barokk stílusban átépített kastélyt fénykorában „Erdély Versailles-aként” emlegették, utolsó tulajdonosa Bánffy Miklós volt, aki íróként és kulturális mecénásként is maradandót alkotott. A második világháború végén súlyos károkat szenvedett, de az épületek utána is nagyrészt álltak. A valódi, visszafordíthatatlan pusztítást és a módszeres széthordást a későbbi évtizedek és a rendszerváltás utáni időszak hozta el. Mentése a 90-es évek végén kezdődött el, és a felújítási projekt részeként különböző kulturális események helyszíneként is elkezdték promotálni. A 2013-ban elindult Electric Castle mára százezres látogatottságú koncertjei hozták meg a kastélynak egy másfajta reneszánszát.

Az EC idei headlinerei a Twenty One Pilots és a The Cure, de Teddy Swims, a Kneecap és Ivan and The Parazol is szerepelnek a lineupon, szóval a merítés elég vegyes, mind stílus, mind pedig pedig földrajzi lefedettség szempontjából.

Tavaly a húzónév Justin Timberlake volt, aki majdnem egy órát késett, majd a zuhogó esőben ázó közönsége csalódottságára napszemüvegben, kapucniban és sapkában állt ki a színpadra.

Aki már járt a fesztiválon, az tudja, hogy itt az ember nem csak az előadókat, az élményt és a vadregényes lélegzetelállító környezetet fizeti meg, az EC-re járni egy ideje presztízs-kérdés. Amióta pedig az EC nem csak egy fesztivál, hanem már egy brand, ráállt arra a modellre, hogy amiből csak lehet, profitáljon. Egy fesztiválbérlet idén 250 euró volt, a napijegyek 119-ek, emellett, ha a jegyvásárlás utáni 7 napban nem igazolod vissza az adataid, akár plusz 50 euróval is többet fizethetsz. Jegyvásárláskor pedig az oldal arról is megkérdez, hogy támogatnád-e a működésüket a jegyáron kívül további 20 euróval. „Party with a purpose!” (Bulizz céltudatosan!) címszó alatt.

Mindemellett pedig, a helyszínen a különböző cégek bódéjai állnak egymás hegyén-hátán saját fotósarkokkal. De tényleg, ahogy körbementem, az járt a fejemben, hogy hiába látom az EC-től megszokott vizuális installációkat, ha közben akárhova nézek, márkanevek vannak az arcomba nyomva, hamarabb jut eszembe a vizuális szennyezés, mint a lélegzetelállító környezet kifejezés. De fotózkodni így bőven van hol, a fesztiválszettek megcsillogtatása Insta-sztoriban pedig nem csak a fesztiválnak, de a brandeknek is jó reklám. A Lidl például évről évre egy egész üzletet üzemeltet a fesztiválon, DJ-vel meg diszkógömbbel.

Aki úgy dönt, hogy mégis spórolna, ahol lehet, az már nap elején megérkezik Bonchidára, ugyanis 1 óráig feleannyiba kerül a buszjegy, mint 1 után, napközben meg elüti az időt, ha nem fotózkodással, akkor mondjuk dodzsemezéssel, dodzsempályán bulizással, vagy épp tetoválást csináltat, esetleg elbeszélgethet Istennel.

Amikor besötétedik, elkezdődnek a bulik, és nem túlzás azt mondani, hogy minden bokorból más zene szól, ugyanis a fesztiválterületen be lehet csatlakozni erdei, homokos, strand-tematikájú, kastély melletti és tóparti partiba is. Ami pedig hozzáad a hangulathoz, az az éjszakai kivilágítás, ugyanis ilyenkor lesz valóban „elektrikus” a Bánffy-kastély udvara, ugyanis különböző fényinstallációk világítják be a helyet, például egy hatalmas világító gumikacsa.

Az első, csütörtöki nap kiemelt fellépője a Kneecap volt. Ez az a repegyüttes, akiket Orbán Viktor kitiltott a Sziget-fesztiválról tavaly, és akik azóta több koncertjük előtt is beszóltak ezért Orbánnak. A Kneecap 2017 körül robbant be a brit, pontosabban eleinte még csak az északír köztudatba. Azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy repzenét csináltak, méghozzá ír nyelven, amire addig szinte egyáltalán nem volt példa, ráadásul mind imidzsben, mind dalszövegekben erős nacionalista hangot ütöttek meg. Dalszövegeiknek központi eleme az ír nemzettudat és nyelvhasználat, a hatalom megkérdőjelezése, több alkalommal kiemelték nyilatkozataikban, hogy származásuk okán különös együttérzéssel fordulnak az elnyomottak felé és nyíltan palesztinpártiak.

Az EC Hangárban, ami a második legnagyobb színpad a fesztiválon, az első napon, csütörtök éjszaka 1-kor lépett fel és nyomott le egy hatalmas tömeget bevonzó koncertet a repcsapat. A koncert elején különböző feliratokat vetítettek ki, politikai aktivitásra ösztönözve a közönségüket, majd egy egész tömeget megmozgató bulit hoztak össze. Az emberek ír és palesztin zászlókkal érkeztek, és bár volt politikai felhangja a koncertnek, azért nem ment az ír dalszövegekre való ugrálás rovására, sőt. A Kneecap, ahogy a koncert elején elmondták, először lépett fel Romániában, de hangot adtak reménynek, hogy talán nem utoljára.