Csendőrök a szentmisén – ingatlanügyből nemzetpolitikai konfliktussá mérgesedett a nagyváradi premontrei apátság ügye

Lassan román–magyar politikai ügy is lehet a nagyváradi premontrei apátság körüli ingatlanvitából, amiről már Magyar Péter miniszterelnök is beszélt Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel, és legutóbb Toroczkai László nyílt levélben szólította fel Orbán Anita külügyminisztert arra, hogy rendelje be Románia budapesti nagykövetét, és kérjen magyarázatot a nagyváradi történések miatt.

Az ügy középpontjában a nagyváradi premontrei rend több száz éves épületegyüttese áll: a templom, a rendház és az a komplexum, amelynek jelentős részében ma a Mihai Eminescu Főgimnázium működik. A konfliktus lényege leegyszerűsítve az, hogy a nagyváradi önkormányzat szerint az apátság által még használt helyiségek is az iskolaépület részét képezik, ezért az apátnak el kell hagynia az ingatlant. A premontreiek és támogatóik viszont azt állítják: nem egyszerű ingatlanhasználati vitáról van szó, hanem egy működő szerzetesi központ és kultuszhely felszámolásáról.

A történet az elmúlt hónapokban azért kapott egyre nagyobb figyelmet, mert a kilakoltatási eljárás látványosan elmérgesedett. Április 14-én a végrehajtó többtucatnyi csendőr és rendőr kíséretében jelent meg a premontrei templomnál és rendháznál, miközben Fejes Rudolf Anzelm apát éppen magyar nyelvű misét celebrált. Az apátság szerint a hatóságok nemcsak a rendházba, hanem a sekrestyébe és más, liturgikus célokat szolgáló helyiségekbe is behatoltak, amit az egyházi szabályok és a vallásszabadság megsértéseként értelmeznek. A hatóságok végül akkor 30 napos haladékot adtak.

A következő fontos dátum május 14-e volt: ekkor járt le a kiürítésre megszabott határidő. A hívek élőlánccal vették körül a templomot, a helyszínen pedig megjelent Toroczkai László, Borvendég Zsuzsanna és Tőkés László is, hogy támogatásukról biztosítsák az apátot. A végrehajtó végül nem jelent meg, így a kilakoltatás egyelőre elmaradt. A Krónika szerint azért, mert a végrehajtó úgy értelmezte: az önkormányzatnak kellett volna hivatalosan jeleznie neki, hogy átvehető az ingatlan.

Közben Fejes Rudolf Anzelm beperelte a nagyváradi önkormányzatot és a végrehajtót, továbbra is törvénytelennek nevezve az eljárást. Az apát szerint ugyanis az ingatlan nem az ő személyes lakhelye, hanem a Váradhegyfoki Premontrei Prépostság működő rendháza és székhelye. Azt is közölte, hogy a történtek miatt a rend generális apátja és a Szentszék is foglalkozik az üggyel.

Az elmúlt hetekben az ügy fokozatosan politikai dimenziót is kapott. A Mi Hazánk egyre hangsúlyosabban próbálja nemzetpolitikai és diplomáciai üggyé emelni a történetet. Az RMDSZ-t közben több oldalról is bírálják amiatt, hogy szerintük nem lépett fel elég határozottan az apátság védelmében.

Ahhoz viszont, hogy érthető legyen, miért akar a nagyváradi önkormányzat egy apátot kiköltöztetni a premontrei rend épületéből, vissza kell menni egészen a rend nagyváradi történetéig, az épület tulajdonjogi múltjáig és ahhoz a több évtizedes restitúciós káoszhoz, amelyből a mostani helyzet kinőtt.

A Mihai Eminescu Főgimnázium felújításával kezdődött a baj

A nagyváradi premontrei komplexum nem egyetlen épület, hanem egy több évszázad alatt kialakult, különböző funkciójú épületegyüttes. A Roman Ciorogariu utcában található komplexumban működik ma a Mihai Eminescu Főgimnázium, ugyanakkor itt található a premontrei templom és a rendház is, amelyet már hónapok óta megpróbálnak kiszorítani az ingatlanból.

A terület 1802-ben került a premontrei rend tulajdonába: a helyszínen már korábban is működött pálos kolostor és templom, ezt bővítették tovább a premontreiek, akik oktatási feladatokat is elláttak. Az évtizedek során fokozatosan épült ki az a nagy kiterjedésű komplexum, amelyben helyet kapott a premontrei gimnázium, a jogakadémia, a kolostor és a templom is. Az épület mai formája nagyjából 1874-re alakult ki.

A két világháború közötti időszakban azonban megváltozott a helyzet. A román állam 1923-ban megszüntette a premontrei gimnáziumot, majd 1936-ban az iskolarész tulajdonjogát átírták a román állam nevére. A dokumentum szerint ez egy vitatott jogi konstrukció alapján történt, amit a premontreiek később végig törvénytelennek tartottak. A második bécsi döntés után, a magyar közigazgatás idején a tulajdont visszaírták a rendre, de a háború után ezt ismét törölték, majd 1948–49-ben államosították az egyházi oktatási intézményeket.

A kommunizmus alatt az iskola fokozatosan egyre nagyobb részt foglalt el az épületből. A premontrei rendet hivatalosan nem oszlatták fel, a szerzetesek egy része továbbra is a rendházban maradt, de a rendelkezésükre álló tér évtizedről évtizedre szűkült, ahogy meghalt egy-egy szerzetes, az iskola újabb helyiségeket vett át a rendházi részből. Végül az apátság használata néhány szobára, illetve a templomhoz kapcsolódó helyiségekre korlátozódott.

Az 1989-es rendszerváltás után a premontreiek megpróbálták visszaszerezni az ingatlan egyes részeit, de a restitúciós folyamat évtizedek óta rendezetlen. Közben kialakult az a sajátos helyzet, hogy ugyanabban az épületegyüttesben működik egy állami iskola és egy aktív szerzetesi központ is, amelynek most már egyetlen képviselője Fejes Rudolf Anzelm apát.

A vita akkor éleződött ki igazán, amikor a nagyváradi önkormányzat európai uniós támogatással nagyszabású felújításba kezdett a Mihai Eminescu Főgimnázium épületében. A projekt értéke a különböző dokumentumok szerint 20–26 millió euró közötti, és a felújítás nemcsak az iskola tantermeit, hanem az egész történelmi épületegyüttest érinti. A rend álláspontja szerint az önkormányzat úgy vont be a projektbe olyan tereket is, amelyeket ma is vallási célokra használnak – például a sekrestyét, kolostori folyosókat és az apátság megmaradt helyiségeit –, hogy közben ezek jogi státusza továbbra sem rendezett.

A dokumentumokból az is látszik, hogy a felújítási tervek eredetileg maguk sem számoltak az apátság teljes kiköltöztetésével. Több tervrajzon külön szerepelnek azok a részek, amelyeket a premontreiek használnak, és bizonyos udvarok, átjárók vagy épületrészek eleve kívül maradtak a beruházás határvonalán. Az önkormányzat ugyanakkor azt állítja, hogy az érintett épületrészek a Mihai Eminescu Főgimnáziumhoz tartoznak, ezért az apát jogcím nélkül használja azokat. Fejes Rudolf Anzelmet magánszemélyként perelték be, és az önkormányzat a bíróságtól az épület kiürítését kérte.

A kilakoltatási per

Az apátság és támogatói kezdettől vitatták, hogy Fejes Rudolf Anzelm egyszerű lakójaként az épületnek pereskedjen az önkormányzattal, hiszen egy hivatalosan működő egyházi intézmény vezetője, aki szolgálati és egyházi minőségében használja a rendházat. Ennek ellenére, a nagyváradi bíróság 2026. január 29-én alapfokon az önkormányzat javára döntött, és kimondta az apát kilakoltatását. Az ítéletet azonnal végrehajthatóvá nyilvánították, annak ellenére, hogy az még nem volt jogerős.

Az ítélet alapján február végén küldték ki a végrehajtói felszólítást Fejes Rudolf Anzelmnak. Az apát ekkor közölte: fellebbez az alapfokú döntés ellen, és továbbra is törvénytelennek tartja az egész eljárást. A premontreiek közben több más jogi fronton is próbálták támadni az önkormányzat lépéseit, például az építkezési engedélyeket és az ingatlan-nyilvántartási átvezetéseket is vitatták.

A konfliktus nyilvánosságra kerülése után több civil és közéleti szereplő is az apátság mellé állt. Köztük volt Varga Andrea Tünde, a magyarországi, de régóta Bukarestben élő jogtörténész is, aki nemrég nyílt levelet írt Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének. A levélben arra hívja fel a figyelmet, hogy itt nem csak ingatlanvitáról van szó, hanem egy több száz éves erdélyi magyar egyházi intézményt próbálnak adminisztratív eszközökkel felszámolni. Varga szerint egy uniós finanszírozású projekt árnyékában a román állam különböző intézményei egymásnak ellentmondó módon kezelik az apátság jogi státuszát.

A levélben az is szerepel, hogy miközben a vallásügyi államtitkárság hivatalosan elismeri a prépostság működését és az apát státuszát, addig a helyi hatóságok gyakorlatilag úgy járnak el, mintha az intézmény nem is létezne. Varga Andrea Tünde arra kérte az RMDSZ elnökét, hogy a szövetség aktívabban lépjen fel az ügyben, mert szerinte az túlmutat egy helyi jogvitán, és a romániai magyar közösség biztonságérzetét is érinti.

A csendőrök eljutnak a templomig

Az első kilakoltatási kísérletre februárban került sor, 12-én kapta kézhez azt a végzést az apát, mely szerint nyolc napja lett volna a távozásra, végül február 23-án az utolsó pillanatban elhalasztották kilakoltatását. Az apátságnál azonban mit sem tudtak arról, hogy elnapolják a végzés végrehajtását, és már akkor több száz hívő gyűlt össze, sokan élőláncot alkotva a templom és a rendház körül.

A második, április 14-i akció már jóval keményebb fellépés volt. A végrehajtó a nagyváradi önkormányzat képviselőivel, valamint többtucatnyi csendőrrel és rendőrrel érkezett a helyszínre, miközben a templomban éppen magyar nyelvű szentmise zajlott. A képek gyorsan bejárták az erdélyi és magyarországi nyilvánosságot: egyenruhás csendőrök jelentek meg a templomban, majd a mise után a rendház és a sekrestye felé vették az irányt.

Fejes Rudolf Anzelm és támogatói szerint az intézkedés nemcsak jogi, hanem vallási szempontból is súlyos határátlépés volt. A premontreiek azt állítják, hogy a hatóságok liturgikus célokat szolgáló tereket is érintettek, a sekrestyében leltárt készítettek, és olyan helyiségekbe is be akartak jutni, amelyek a szerzetesi klauzúrához tartoznak. Az apát később úgy fogalmazott: a történtek a vallásszabadság és az egyházi autonómia megsértését jelentik.

A több órán át tartó akció végén a végrehajtó 30 napos haladékot adott az épület kiürítésére, ez a határidő május 14-én járt le. Aznap ismét hívek gyűltek össze a templomnál, újra élőláncot alkotva az épület körül, a helyszínen megjelent Toroczkai László, Borvendég Zsuzsanna és Tőkés László is.

Az RMDSZ látványosan kerüli az ügyet, a Mi Hazánk pedig látványosan kihasználná

A premontrei ügy tulajdonképpen már 2025 nyarán végigfutott először a helyi, nagyváradi sajtóban, aztán a Transtelexen is kimerítő riportban foglalkoztunk az üggyel, azonban az RMDSZ-től akkor sem kaptunk hivatalos állásfoglalást, a szövetség politikusai hosszú ideig feltűnően visszafogottan kezelték az ügyet. Fejes Rudolf Anzelm apát és támogatói hónapokon keresztül sérelmezték, hogy sem az RMDSZ, sem az akkori Orbán Viktor által vezetett és nemzetinek nevezett magyar kormány részéről nem érkezik nyilvános, egyértelmű kiállás.

A szövetség részéről sokáig legfeljebb háttéregyeztetésekről lehetett hallani. Amikor a Transtelex kérdéseket tett fel az ügyben, Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője a Bihar megyei szervezethez irányított, annak elnöke, Cseke Attila pedig nem reagált érdemben. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke és parlamenti képviselője ugyanakkor elismerte, hogy fontos ügyről van szó és zajlanak egyeztetések, de azt mondta: szerinte „a közösség szempontjából akkor érdemes beszélni róla, amikor az a leghasznosabb”.

Az első komolyabb RMDSZ-es megszólalás csak azután érkezett, hogy az áprilisi végrehajtási akció képei bejárták az internetet, és országos ügy lett abból, hogy csendőrök jelentek meg mise közben a premontrei templomban. A Bihar megyei RMDSZ ekkor közleményben írta azt: elfogadhatatlannak tartják, hogy „bármilyen indokkal – akár bírósági végzés alapján – hatóságok karhatalmi erő kíséretében lépjenek be templomba”. A szöveg szerint az ilyen fellépés „a román állam legsötétebb korszakait, reflexeit idézi”.

A közlemény ugyanakkor nem jelentett teljes azonosulást az apát álláspontjával. Az RMDSZ hangsúlyozta: sem a szövetség, sem annak jogi képviselői nem kaptak megbízást a premontrei rend ingatlanügyeinek képviseletére az elmúlt évtizedekben. Ezzel lényegében elhárították azt a felelősséget, amelyet az apát és támogatói egyre nyíltabban próbáltak a szövetségre terhelni. A Bihar megyei RMDSZ emellett arról is írt, hogy szerintük az ügyben születtek jogerős, a rend számára kedvezőtlen bírósági döntések, és korábban kompromisszumos megoldást is javasoltak: részleges tulajdonrendezést, használati jogot, felújítást és új épületrész kialakítását. Állításuk szerint ezt a premontreiek elutasították.

A szövetség megszólalása ezért sokak szerint egyszerre volt késői reakció és pozíciómentés: elítélte a látványos hatósági fellépést, de közben igyekezett jelezni azt is, hogy az ügy jogi realitásait szerintük az apátságnak is tudomásul kell vennie.

Miközben az RMDSZ óvatosan és késve szólalt meg, a magyarországi Mi Hazánk Mozgalom elnöke, Toroczkai László viszonylag korán felismerte az ügy politikai potenciálját. Már a februári első kilakoltatási kísérlet idején kapcsolatba került az apátsággal, az áttörést azonban az áprilisi csendőrségi akció hozta el. Toroczkai végig jelen volt a második kilakoltatási kísérlet alatt, majd Sulyok Tamás államfőhöz fordult az üggyel, és utána is követte a történetet, a májusi határidőn is megjelent Nagyváradon.

A Mi Hazánk narratívájában az ügy nem egyszerű restitúciós vagy egyházi vita, hanem „magyarellenes állami fellépés”, amelyben a román állam és a nagyváradi önkormányzat egy történelmi magyar egyházi intézményt próbál felszámolni. Toroczkai többször beszélt arról is, hogy szerinte „sötét üzleti érdekek” állnak a háttérben, utalva a környék ingatlanfejlesztéseire és az iskola felújítására szánt uniós pénzekre.

A Mi Hazánk EP-képviselője, Borvendég Zsuzsanna közben európai szintre próbálja emelni az ügyet: az Európai Bizottsághoz fordult, és az uniós támogatás felhasználásának kivizsgálását sürgeti. Toroczkai pedig odáig ment, hogy nyílt levélben szólította fel Orbán Anitát Románia budapesti nagykövetének berendelésére.

Egyelőre úgy tűnik, hiába próbálta a romániai hatósági és politikai oldal – beleértve az RMDSZ-t is – helyi ingatlanvitaként kezelni és leszorítani a premontrei ügyet, a konfliktus már régen túlnőtt ezen a kereten. A diskurzus irányítása fokozatosan kicsúszott a kezük közül, a tematizálásban egyre látványosabban jelent meg a Mi Hazánk, amely már nem restitúciós kérdésként, hanem nemzetpolitikai és identitásvédelmi konfliktusként beszél az ügyről.

A premontrei konfliktus így ma már egyszerre szól arról, hogyan kezeli a román állam a történelmi egyházi restitúciókat, mennyire érzi magát védettnek az erdélyi magyar közösség, milyen mozgástere van az RMDSZ-nek egy ilyen érzékeny ügyben, és hogyan próbálják különböző politikai szereplők saját narratívájukba beépíteni a történetet. Az pedig különösen kellemetlen helyzetet teremtett az RMDSZ számára, hogy miközben hónapokig próbálta technikai-jogi mederben tartani a konfliktust, a nyilvánosságban végül a templomba bevonuló csendőrök képei és a magyarországi radikális jobboldal narratívája kezdte el meghatározni az ügy politikai keretét.