Néhány napja röppent fel a hír, hogy a székelyföldi Nagygalambfalva község 1,6 milliárdhoz jutott a Szerencsejáték Zrt. egyik leánycégén keresztül. Az első tudósításokból gyorsan kiderült, hogy egy verspark épülne ott, ami egészen furán hangzik, még akkor is, ha tudjuk, hogy az egyik legismertebb 20. századi erdélyi költő, Kányádi Sándor itt született. Eldöntöttük, meg kell nézni a helyszínen, hogy néz ki a nagygalambfalvi verspark, pláne, hogy a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatási gyakorlata korábban számos kritikát kapott.
A község Hargita megyében, a Nagy-Küküllő jobb partján fekszik, két város között félúton: Székelykeresztúrtól tíz kilométerre, Székelyudvarhelytől tizenhétre. Legismertebb látványosságai közé tartozik a 13. századi erődített református templom középkori freskókkal, valamint a településtől néhány kilométerre fekvő, természetvédelmi területként nyilvántartott Rák-tava, de nemrég Galambfalva határában épült meg a Várféle kilátó és pihenőhely is turistacsalogatónak. A falut eddig főként Kányádi Sándor miatt keresték fel, akinek szülőházában emlékszoba működik, és sírja is itt található. A tényfeltáró cikkekben ugyanakkor a település neve nem a látványosságok, hanem a roma szegregátum miatt jön elő; ez a két szál – Kányádi öröksége és a falu peremére szorult közösség helyzete – a mostani, másfél milliárdos történetben is visszatér.
A Székelykeresztúr és Székelyudvarhely közötti főút bal oldalán, Nagygalambfalva határában frissen rakott faanyag, téglarakások és egy félig kész gerendaváz fogadja az autóst. Az előbb felsorolt látnivalókat is gyorsan be lehet azonosítani: a domb tetejéről egy fehérre meszelt, fa felépítményű kilátótorony néz le egy építkezésre, ez a Várféle néven emlegetett építmény egy középkori erődítmény elképzelt, kicsinyített mása, amelyet három éve építettek fel közmunkával a galambfalviak. Mellette egy kőszínpad, amelynek teteje fölülről nézve tavirózsát formáz. Lent egy halas tó, fölötte egy percenként 70 liter forrásvizet felbuggyantó csorgó, a Bánatos királylány kútja, ahonnan még Segesvárra is hordják a vizet, nemcsak Székelyudvarhelyre vagy Keresztúrra. Ezekhez igazodik most az új építkezés: egy galambfalvi porta van a bejáratnál, mögötte egy kultúrcsűr csaknem nyitott tetőszerkezete, körülötte sárba és frissen vetett gyepbe rajzolt sétányok, és egy kőkerettel szegélyezett, fekete fóliával bélelt, egyelőre üres medence. A homlokzatot helyi munkások építik. A pénz, amelyből építenek, a magyar állami Szerencsejáték Zrt. leánycége, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. közalapítványi szétosztásából érkezett. Az 1,59 milliárd forint a tavaly decemberi és idei januári támogatási hullám második legnagyobb tétele volt.
A támogatás kedvezményezettje a 2024-ben Nagygalambfalván bejegyzett Pro Golumba Egyesület, amelyről egy hónappal ezelőtt még gyakorlatilag semmit nem lehetett tudni. A Magyar Hang és az Átlátszó Erdély azt derítette ki, hogy az egyesületet az önkormányzat hozta létre, de pontosan nem tudtuk, kik állnak a Pro Golumba mögött, hogyan jutott el a pénz Galambfalváig, milyen politikai csatornákon, és milyen árnyak vetülnek arra a fejlesztési modellre, amelyet Gyerkó Levente polgármester a Hargita megyei kis községben alkalmaz 22 éve.
A községi polgármester és az egyesülete
A polgármesterrel és az egyesület teljes vezetőségével a helyszínen találkoztunk. Gyerkó Levente önkormányzati elektromos autójából Nagy Katalin elnök, Boros Ede alelnök és Csomor-Máté Tünde titkár szálltak ki a Bánatos Királylány csorgó és Várféle között parkolóban. Mindhárman önkormányzati alkalmazottak, és határozottan nem helyi tanácsosok, ahogy az Átlátszó Erdély korábbi cikke állította – jegyzi meg a polgármester. Boros Ede mellesleg az önkormányzat 100 százalékos tulajdonában lévő közétkeztetési cégét, a Mensa SRL-t is vezeti.
Az egy dolog, hogy az egyesület vezetősége papíron kicsoda, de hogy de facto ki irányítja, Gyerkó Levente nem hagyott kétséget: „Ugyan az alapító okiratokban nem vagyok, mert nem lehetek benne. Ezt a kollégák csinálják, mert a törvények nem teszik másképp lehetővé.” Vagyis ő a projekt tényleges irányítója, bár az összeférhetetlenségi szabályok miatt kiszorult az önkormányzathoz kapcsolódó civil szervezet vezetéséből.
Gyerkó Levente 2004 óta polgármestere a községnek, és büszkén állítja, neki köszönhetően épült-szépült Nagygalambfalva. Ebben a projektben is arra a magyarországi politikai logikára támaszkodott, amelyet a 2010-es évek közepén Orbán Viktor kormánya kiépített a határon túli támogatások körül: aki tud személyes ajtót nyitni, az kap. Először leveleket írt Kövér László házelnöknek, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek és „három-négy” akkori kormánytagnak, ahogy Gyerkó maga felidézi. Járt Demeter Szilárdnál, a Petőfi Irodalmi Múzeum akkori igazgatójánál is, aki szintén a környékről, a szomszédos Szentegyházáról származik – ott azt a választ kapta, hogy segítenének, „de nincs pénzük már”. A magyarországi levelek egy része válasz nélkül maradt, más része visszautasítással végződött.
Az áttörés Kelemen Hunornál jött. Az RMDSZ elnöke – akiről Magyarországon kevesebben tudják, hogy maga is költő, és publikált már verseket – Kolozsváron háromszor találkozott személyesen Gyerkóval. Az első két találkozón még csak a falu sportcsarnokáról volt szó (amelynek betonváza ma is áll a falu szélén, és amelyet a román állami beruházási ügynökség finanszíroz). A harmadik találkozóra azonban a polgármester egy kockás lappal érkezett: a Menza SRL havi forgalmával, a főzött adagok számával, az alkalmazottak listájával és a profittal, amit termelt azt követően, hogy bekapcsolódott a román minisztérium meleg ebéd programjába, amivel ételt visznek 2200 gyereknek a térség iskoláiban, de a helyiekre is főznek. Jelenleg két konyhával, hűtőházzal, étkeztetővel, hat autóval és 26 alkalmazottal rendelkeznek és a bejöveteleik felét az önkormányzatnak adják, felét pedig fejlesztésre költik.
„Vittem egy hónapnyi kimutatást Kelemennek. Mondtam, hogy most nem csak kérni jövök, hanem mutatok is valamit” – idézte fel Gyerkó. Kelement ez a kockás papírlapra firkált adatsor győzte meg a polgármester szerint arról, hogy egy jól kivitelezett helyi kezdeményezés, lehet sikeres. Kelemen elhitte neki, hogy a versparkot is fel tudja majd futtatni. Tavaly május 26-án érkezett is az értesítés, hogy a verspark-projekt finanszírozója a Szerencsejáték Zrt. leánycége lesz. Hogy pontosan kivel intézte el a magyarországi oldalon Kelemen Hunor, azt Gyerkó nem tudja: „Nem tudom, kivel intézte, de innen jött a segítség, az elnök úrtól. Tudtam, hogy nem vagyunk nagy szavazóbázis. Egy 1900 lelkes község, 1300 egynéhány szavazóval, nem sokat jelent. Szóval nem a politika miatt lett ez” – állítja a polgármester. Az RMDSZ szövetségi elnöke tehát közvetítőként szerepelt egy magyarországi közpénzosztásban, amelynek végén egy 1900 lelkes székelyföldi község kapott közel 1,6 milliárd forintot. Az már csak hab a tortán, hogy ma ugyanennek a pénzosztásnak a legnagyobb tétele, 2,78 milliárd forint, az RMDSZ által alapított Iskola Alapítványhoz került, amelyet Kelemen jobbkeze, Nagy Zoltán vezet.
A verspark eredeti elképzelése egészen más volt
Kányádi Sándor – a Kárpát-medencei magyarság egyik legszélesebb körben olvasott költője, aki 2018-ban hunyt el – Nagygalambfalván született 1929-ben, és haláláig kötődött a faluhoz. Gyerkó Kányádi-emlékházat akart létrehozni a költő szülőháza melletti telken, egy ingatlanban, amelyet még Borboly Csaba megyeelnök idejében vett meg a Hargita Megyei Tanács.
A ház ma is áll, közvetlenül a sírkert szomszédságában. A Kányádi-család azonban nem egyezett bele a tervbe. Amikor a szülőháznál érdeklődtünk, kiderült, mi volt pontosan a probléma: a jogörökösök – Tichy Mária Magdolna özvegy, és a két fiú, Kányádi Zoltán és Kányádi András – attól tartottak, hogy az általuk addig saját kezűleg gondozott emlékszoba és sír önkormányzati felügyelet alá kerül, ezt pedig el szerették volna kerülni. Ma is a szülőháznál működik egy szerény, családi kezelésű emlékszoba, olyan keretek és körülmények között, ahogy azt a család elképzelte és szeretné.
A kudarc azonban nem tántorította el a polgármestert, aki nemhogy eltemette volna a tervet, hanem felnagyította. Nem akartok emlékházat? Egy egész parkot, csinálok, gondolta, és már látta is lelki szemei előtt, hogy az összes erdélyi költőt, írót összegyűjti a nagygalambfalvi gigaprojektbe. Ami aztán annyira megtetszett Kelemen Hunornak, hogy szerzett is rá 1,59 milliárdot.
Megszereztük a helyszínen a verspark teljes irodalmi névsorát: harminc magyar nyelvű alkotó (köztük Ady Endre, Áprily Lajos, Bánffy Miklós, Benedek Elek, Berde Mária, Dsida Jenő, Domokos Géza, Farkas Árpád, Fodor Sándor, Hervay Gizella, Ignácz Rózsa, Jékely Zoltán, Karácsony Benő, Kányádi Sándor, Kemény Zsigmond, Király László, Kós Károly, Kuncz Aladár, Lászlóffy Aladár, Mikes Kelemen, Páskándi Géza, Reményik Sándor, Sütő András, Szilágyi Domokos, Szilágyi István, Szőcs Géza, Tamási Áron és Wass Albert és Nyírő József), két román szerző (Octavian Goga és Lucian Blaga), valamint Herta Müller, a 2009-ben Nobel-díjjal kitüntetett, bánsági német ajkú írónő szerepel a galambfalvi polgármester névsorán. A sok közül csak néhányat fogunk kiemelni a következőkben, természetesen azokat, amelyek kissé, vagy nagyon is, problémásak.
A névsort a polgármester szerint magyartanárok segítségével állították össze. Az azonban előre látható, hogy Wass és Nyírő szerepeltetése egy magyar állami közpénzből, romániai területen megvalósuló kulturális parkban előbb-utóbb politikai vita tárgya is lesz – mindkét szerző körül évtizedek óta vita zajlik a második világháborús szerepvállalásukról és fasiszta, antiszemita nézeteikről. Wass háborús bűnösként van elítélve Romániában, Nyírő újratemetése épp az Orbán-rezsim alatt fulladt csúfos kudarcba Székelyudvarhelyen, azóta sem tudni, hol vannak a hamvai a nyilas kormányt is támogató írónak. Ugyanez a helyzet a két román névvel: Octavian Gogának az Adyhoz fűződő barátságát évtizedeken keresztül súlykolta a Ceausescu-korabeli kultúrpropaganda, de most már a román értelmiségiek is követelik Goga újraértékelését, mert politikusként a két világháború között a szélsőjobboldali, antiszemita irányvonalat képviselte, és miniszterelnökként 1938-ban olyan intézkedéseket hozott, amelyek több százezer romániai zsidót megfosztottak állampolgárságuktól. Blagának is ismert szimpátiája a vasgárdisták iránt: 1937-ben tagja lett a „Legionáriusok Barátai” nevű szervezetnek, amely a szélsőjobboldali Vasgárda támogatói köre volt. Egyszóval a polgármester által felkért irodalomtanárok nem igazán végeztek alapos munkát.
A Transtelex tudomása szerint az 1,59 milliárd forintos támogatásból eddig nagyjából 1 milliárd forint érkezett meg a Pro Golumba Egyesülethez; a fennmaradó 4–500 millió forint sorsa nyitott.
A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. ütemezett kifizetésein dolgozik, az új részleteket azonban már egy esetlegesen megváltozó magyar kormánynak kell jóváhagynia. Az egyesület képviselői a Transtelexnek azt mondták, máshonnan ezt az összeget nem tudnák pótolni; ha nem érkezik meg, a projekt több eleme nem valósul meg a tervezett formában.
Az érvelésük szerint azonban a térség turisztikai erejét növelő beruházásra a választást megnyerő Tisza is áldását adhatná, a polgármester és az egyesület vezetői pedig ez ügyben meg is fogják keresni beiktatás után a kormányt.
A milliárdos projekt jó részét a helyi romák közmunkájából végezteti a polgármester
A drónból fotózott területen három épület különböző készültségi fokán dolgoznak. A galambfalvi porta – a fogadóépület, szuvenírüzlet és étkezde, amelyet egy busznyi turista befogadására méreteztek – a legelőrehaladottabb: tetőfedése elkészült, a vörös zsindely fent van, a nyílászárók beépítése folyamatban. A polgármester nyár elejére tervezi az átadást.
A telek hátsó harmadában áll a kultúrcsűr, a projekt legambiciózusabb épülete: a gerendaváz áll, a tetőszerkezete egyelőre nyitott égre néz. Belül 60 fős konferenciaterem, galéria, LED-fal és vitrinekbe kiállított írói relikviák kapnának helyet; a csűr mögötti félig fedett teraszra a helyi iskola raktárában porosodó néprajzi gyűjtemény költözne. A polgármester júliusra ígéri ennek befejezését.
A két épület között lesz egy harmadik, kisebb melléképület, amely már be van fedve – feltehetően kiszolgáló funkciót kap. A park közepén kőkeret és fekete fólia jelzi a vizes makett helyét, amely a Nagy-Küküllő forrását, a varsági vízesést és a zetelaki víztározót sűríti egyetlen, néhány tízméteres, bejárható tájrészletté. Itt más típusú szivattyúberendezést küldtek Németországból, ezért a munkálat késik, magyarázza a polgármester.
A park zöldfelületét egyelőre sár, kerékvágás-ívek és gépnyomok uralják. A polgármester szerint viszont a tízezer növény elültetése a következő hetekben kezdődik – részben közmunkásokkal, részben szerződéses kertészekkel.
Az ásványvízforrásnál találkoztunk egy roma férfival, és tőle hallottuk, hogy „itt sok mindent mi építettünk közmunkával, mi hordtuk ide a köveket is.” Aztán hozzátette: a romák azonnal jönnek, ha hívják őket, mert félnek a polgármestertől, és tartanak attól, hogy ha nem mennek, az önkormányzat „a socsiált” – a rászorulóknak járó szociális segélyt – elvonja tőlük.
A Kis- és Nagygalambfalva közötti romatelep több mint egy évtizede ismert társadalmi probléma, és miközben a környező infrastruktúra látványosan fejlődik, a polgármester nem rukkolt elő semmiféle projekttel, amivel megoldotta volna az ott lévő problémákat. Mindössze egy aszfaltozott bicikliutat kaptak a romák, hogy azon járjanak be a faluba.
Gyerkó Levente maga is beszél a romák bevonásáról a közmunkába, hisz már a kilátó is úgy épült meg, hogy a romák is részét képezték a tervnek. Ő úgy fogalmaz, hogy „a vár falára föl van írva 320 név, akik ott voltak dolgozni, köztük azoké is, akik cigányok, és társadalmiban dolgoztak”, és büszke arra, hogy „még az utolsó cigány is” magáénak érzi a beruházást.
Make Galamfalva great again
Az eddigiekből már kiderült, hogy az 1,59 milliárd forint egy egész beruházási univerzumba épül bele. Galambfalva polgármestere 22 év alatt – ahogy ő maga mondja, „tégláról téglára” – kiépített egy látványos rendszert: a román kormánytól sportcsarnokot és uszodát szerzett (a betonváz már áll), uniós forrásból felújítottatta a művelődési otthont, kilenc kilométer erdei aszfaltutat fektetett le, a magyar állami Bethlen Gábor Alaptól és más forrásokból fejlesztette az iskolát, és a kalákás építkezést szinte kultikus községi gyakorlattá emelte: 2022 júniusában 120, novemberben 160 ember jelent meg egy-egy közmunkanapon, a Várféle tornyot Magyarországra elszármazott helyiek is építették – „hogy legyen ennek egyfajta fílingje”, ahogy Gyerkó mondja.
Nem véletlen, hogy a környékbeli városok lakói egy részében irigység él: „Galambfalva még a városokat is lehagyta” – mondja egy keresztúri munkás, akit Nagygalambfalván dolgozik, egy másik, székelyderzsi hozzáteszi: mindenki irigykedve figyeli Galambfalvát, még Székelykeresztúr és Székelyudvarhely is. A galambfalviaktól pedig, akikkel beszélgettünk, azt hallottuk, mennyire örülnek, hogy a gyerekeknek van jövője, játszótere és szórakozási lehetőségek is vannak a faluban, az önkormányzat közétkeztetési cégéről, a Menzáról nem is beszélve, amit sok család is igénybe vesz.
A vállalkozás olyanokat is foglalkoztat, akik éppen elveszítették a munkájukat máshol: „úgy jött hozzánk dolgozni, hogy elsején Udvarhelyen a könyviparnál kirúgták, és két nap múlva Galambfalván dolgozott a Menzánál” – mondja a polgármester, aki elárulja, hogy mi a víziójának a kulcsa. „Magyarországon hallottam legelőbb, hogy van olyan polgármester, aki autonóm községet szeretne. Énnekem ez megütötte a fülemet.”
Az önfenntartó gondolatot továbbvitte: az önkormányzat maga üzemeltessen szolgáltatásokat (konyhát, tervezett zöldségfeldolgozót, esetleg pékséget, palackbegyűjtőt), tartsa meg a profitot, és fordítsa vissza fejlesztésre. „Álmodtam egy nagyot” – mondja Gyerkó, hozzátéve, hogy nem kellett neki magas iskolázottság, csak józan paraszti ész és mennyi mindent el lehetett érni.
A nagygalambfalvi modell – a kalákák, a Menza, a Pro Golumba, a Várféle, a román állami pénzből épített uszoda, a magyar közpénzből finanszírozott verspark, a fal, amelyre a romák neve is fel van írva – egyszerre lenyűgöző és nyugtalanító. Lenyűgöző, mert egy kicsi székelyföldi község tényleg dolgozik, épít, pályázik, és egy láthatóan tervező, jól szervező polgármester áll a középpontban.De nyugtalanító is éppen amiatt, hogy minden egyetlen emberre épül, aki a saját szavai szerint is „mindennek a hátterében” ott van, még ott is, ahol jogilag nem volna megengedett. Arról már nem is kell semmit mondani, hogy a támogatás egy közvetítőkön keresztül vezető politikai csatornán át érkezett, nem nyílt pályázaton; mert ugyanaz a politikai szereplő – Kelemen Hunor –, aki a saját pártja alapítványának is kijárta a magyarországi pénzosztás legnagyobb részét, megszerezte a versparkra való összeget is. És az sem éppen felemelő az épülő-szépülő Nagygalambfalva történetében, hogy a romák egy része szociális fenyegetés árnyékában dolgozik a köveken, amelyek egyébként valóban összeállnak valamivé. Hogy mivé, nemsokára meglátjuk.