Markó Béla: Az RMDSZ eltávolodott a közösségtől, ki kell nyitni, új szövetséget kell építeni

A magyarországi választási eredmények nemcsak Budapesten írják át éppen a politikai erőviszonyokat, hanem Erdélyben is, hiszen egyértelmű, hogy a Fidesz-függőség felszámolását meg kell oldani, és irányváltásra van szükség mind az RMDSZ-en belül, mind a teljes erdélyi magyar társadalom szintjén – hangzott el a Transtelex Dialógon, ahol az erdélyi magyar érdekképviselet múltjáról, jelenéről és jövőjéről is szó esett a Fidesz-vereség kontextusában.

A beszélgetésen három meghívott vett részt, akik különböző nézőpontokból, de mély rálátással követik az erdélyi magyar politikai folyamatokat: Kiss Tamás, aki kutatásaiban az erdélyi magyar társadalom politikai attitűdjeit és a támogatási rendszerek működését is elemezte; Markó Béla, az RMDSZ alapítója és korábbi elnöke, aki a párt korábbi, kiegyensúlyozottabb korszakát képviseli, és azóta is kritikusan viszonyul annak irányváltásához; valamint Smaranda Enache, aki évtizedek óta követi a román–magyar viszony alakulását, és kívülről is jól érzékeli az RMDSZ Fideszhez való szoros kötődésének következményeit.

Markó Béla, aki 1993 és 2011 között vezette a Szövetséget, annak idején az „egyenlő közelség, egyenlő távolság” elvét fogalmazta meg a bukaresti és budapesti kormányokhoz való viszony alapjaként. Ez azt jelentette, hogy az RMDSZ nem köteleződik el egyetlen politikai oldal mellett sem, hanem a mindenkori kormányokkal a saját közösségi érdekei mentén, pragmatikusan működik együtt. Ez az elv az elmúlt időszakban újra és újra előkerült, ahogy egyre nyilvánvalóbbá vált az RMDSZ eltolódása és a Fideszhez való egyoldalú kötődése.

Markó elmondta: a Szövetség alapításakor kifejezett cél volt, hogy az egész erdélyi magyar közösséget képviseljék, nem pedig egy ideológiailag egységes szervezetet hozzanak létre. Egy olyan politikai keretet akartak kialakítani, amelyben többféle világnézet és megközelítés is helyet kap. Ezt az egyensúlyt évtizedeken keresztül sikerült fenntartani, és még a magyarországi kapcsolatok sem írták felül ezt az alapelvet.

„Nekünk politikusoknak ez mindig feladvány volt: jött egy másik kormány, azzal is együtt kellett működni, tisztázni kellett az elveket. Nem gondolkodott mindenki egyformán. De alapvetően egészen 2010-ig egybeestek az érdekeink: a magyarországi és az erdélyi magyar érdekek is az európai és euroatlanti integráció irányába mutattak. Ebben nem volt vita” – mondta.

2010 után azonban fokozatosan megjelent egy érdekellentét a magyarországi kormánypolitika és az erdélyi magyar politikai képviselet között, amit az RMDSZ hosszú ideig nem kezelt nyíltan, inkább elkerült vagy a háttérbe szorított.

Most, amikor Magyarország leköszönő miniszterelnöke, Orbán Viktor azzal a jelszóval búcsúzik, hogy ezután a nemzeti oldal építésébe fekteti majd energiáját, visszásan hat az erdélyi magyarokra nézve is, Markó szerint ugyanis ez retorikai kisajátítás, mindannyian a nemzeti oldalhoz tartozunk:

„Nincs ilyen, hogy nemzeti oldal. Nemzet van. Ennek a nemzetnek pedig a különböző politikai színezetű, gondolkodású és világlátású magyar emberek mind a tagjai”.

Ez a fajta politikai kisajátítás nemcsak leegyszerűsíti, hanem szűkíti is a közösség önértelmezését, hívta fel a figyelmet a volt RMDSZ-elnök, aki szerint eddig sem volt elfogadható ez a fajta kirekesztő politizálás.

Az RMDSZ kampánykommunikációjának egyik központi eleme az volt, hogy a magyarországi és az erdélyi magyar érdekek egybeesnek. Markó szerint ez részben igaz is volt: „nyilvánvalóan egyetértettünk azzal a bőkezű támogatáspolitikával, amelynek egy része valóban hasznos célt szolgált”. Ugyanakkor szerinte ez a viszony olyan túlzásokba csúszott, hogy kialakult egy függőségi kép: az a benyomás, hogy az erdélyi magyar politikai képviselet, sőt maga a közösség is egyoldalúan a magyarországi kormányzattól függ. Ez a kép elsősorban az anyaországi közvéleményben és politikai térben rögzült, de visszahatott az erdélyi magyarok önképére is. Még ha a valóság ennél árnyaltabb is volt, a függőségi viszony narratívája tartósan beépült a köztudatba.

Kiss Tamás szociológus, aki már feltérképezte a támogatáspolitikai mechanizmusokat onnan közelítette meg a kérdést, hogy hogy jutottunk oda, hogy Orbán Viktor az erdélyi magyarok főnökeként utaljon Kelemen Hunorra. Szerinte jelen van Erdélyben (is) egy olyan típusú illiberalizmus, amely által a politika leuralja az elvileg nem politikai alrendszereket, legyen szó a kultúra, a tudomány vagy éppen a sajtó területeiről. Ez pedig az utóbbi 16 évben épült ki mai állapotára, egy fokozatos irányváltás következményeként.

„A közvetlen pártpolitika – ami jelenleg ugye az RMDSZ-t jelenti, mert nincsenek alternatív, komolyan vehető szervezetek – leural intézményeket, ennek pedig egyértelműen magyarországi az egyik forrása” – mondta.

Oktatási kérdésekben, kulturális rendezvények szervezésében, ösztöndíjak odaítélésében egyre inkább politikai döntések érvényesültek, miközben ezek korábban szakmai szervezetekhez, autonóm intézményekhez tartoztak. Ez a fajta beavatkozás nemcsak a szakmai szempontok háttérbe szorulásához vezet, hanem hosszabb távon az intézmények hitelességét és működőképességét is aláássa, magyarázta.

Ennek az illiberális struktúrának egyik jól látható példája a levélszavazás rendszere. Kiss szerint itt az RMDSZ kettős szerepet játszott: egyrészt politikai szereplőként kampányolt a Fidesz mellett, másrészt technikai-adminisztratív szerepben a magyar állam meghosszabbításaként működött. Így egy olyan pártállami működési logikát importált, amely alapvetően idegen a romániai demokratikus intézményi környezettől.

Ugyanakkor nemcsak a magyarországi hatások számítanak. A romániai kisebbségpolitikai keretek is hozzájárultak ahhoz a működési modellhez, amelyben az RMDSZ ma működik. Bár formális autonómia nincs, kialakult egy de facto autonóm helyzet, ahol a magyar intézmények fölött magyar döntéshozók rendelkeznek, a román állami szereplők és hatóságok viszonylag kevéssé avatkoznak be, az RMDSZ által vezetett önkormányzatok, oktatási intézmények, illetve a történelmi egyházak jelentős mozgástérrel rendelkeznek. A probléma szerinte az, hogy ez a rendszer nagyrészt belső kontroll nélkül működik, így az elszámoltathatóság hiányos, a döntések pedig sokszor zárt, politikailag vezérelt logika mentén születnek.

Ezért szerinte kulcskérdés az erdélyi magyar intézményrendszer belső demokratizálása, amely átláthatóbb, kiegyensúlyozottabb működést teremthetne.

Smaranda Enache szerint, a Fidesz-RMDSZ viszony ideológiai gyarmatosításként is jellemezhető. A Fidesz olyan szövetségesre talált az RMDSZ-ben, amelyben felismerte az értékei exportálásához szükséges orientációt. Olyan emberekre talált, akik azáltal, hogy kulcsszereplői az erdélyi magyar közösségnek, anyagi és szimbolikus sikereket érhettek el, cserébe viszont az ideológia továbbörökítésével fizették meg ennek az árát.

Az emberjogi aktivista szerint az RMDSZ imázsának helyreállítása nem történhet meg egy egyszerű irányváltással, sőt a „mea culpa” típusú, önkritikus retorika sem elég, hanem arra volna szükség, hogy a belső kritikai hangokat felerősítsék, valamint nyilvános elismerjék, hogy a szervezet hozzájárult az erdélyi magyar közösség egyoldalú tájékoztatásához, és annak a torz valóságbuboréknak a kialakításához, amelyből most nagyon nehéz mentálisan kilépni. Enélkül – tette hozzá – az RMDSZ pozíciója mind Bukarestben, mind Budapesten tovább gyengülhet.

Az est végén Markó Béla foglalta össze a legfontosabb tanulságokat. Elmondta: bár továbbra is tagja a különböző vezető testületeknek, gyakran érzi magát magányosnak a véleményével. Ugyanakkor szerinte minden felelős vezetőnek el kell viselnie a kritikát, és kötelessége megszólalni.

„Ez a jövő. Más megoldást nem látok. A RMDSZ-t ki kell nyitni, ismét szövetséggé kell tenni. Létre kell hozni egy új szövetséget” – fogalmazott.

Markó szerint ehhez elengedhetetlen a nyitás az értelmiség felé, a bizalmi kapcsolatok újraépítése, valamint a szakmaiság visszaemelése a döntéshozatalba. Úgy látja, az elmúlt években az RMDSZ erősen elpártosodott – ebben részben a Fidesz hatását is meghatározónak tartja –, és eltávolodott attól a széles, többféle nézőpontot befogadó közösségi működéstől, amely egykor jellemezte.

Szerinte a jelenlegi formájában működő „ószövetségben” gyakorlatilag egyetlen, konzervatív irány dominál. Ha nem jelenik meg mellette a modernizáció igénye, az egész közösség veszélybe kerülhet. „Ki kell állni, meg kell szólalni, önvizsgálatot kell végezni” – mondta, hozzátéve: ebben nincs semmi tragikus, ez egy szükséges folyamat. Egy új szövetségre van szükség – új alapokon, társadalmilag jóval inkluzívabb módon felépítve.

A beszélgetés során szó esett külpolitikai irányváltásról és múltbeli mulasztásokról is, a közönség kérdései pedig egyértelművé tették, hogy az RMDSZ és az általa képviselt erdélyi magyar közösség közötti viszony mára „rojtosra erodálódott”, sőt sokak szerint már „diszfunkcionálissá” vált. Többen a Szövetségen belül esetlegesen kialakuló vezetőválságra is rákérdeztek.

Markó Béla elismerte, hogy bár 2011 óta nem vezeti a Szövetséget, a mai napig felelősséget érez azért, milyen politikai elvek mentén működik az RMDSZ, és ez hogyan hat az erdélyi magyarok sorsára. Szerinte is ebben a helyzetben kulcskérdés a bizalom újraépítése, különösen a kritikus értelmiség irányába, amely az elmúlt években fokozatosan kiszorult a szervezet környezetéből.

Hangsúlyozta azt is, hogy az átláthatatlan támogatási rendszer helyett olyan döntéshozatalra lenne szükség, amely világos, szakmai szempontokon alapul, és visszaállítja az elszámoltathatóságot. Véleménye szerint csak egy ilyen irányváltás teremthet esélyt arra, hogy a Szövetség ismét hiteles politikai képviseletté váljon.

A Transtelex weboldalán hamarosan visszanézhető lesz a teljes beszélgetés.