Abodi Dóra új, gótikus horror kollekciójában szerepel Báthory Erzsébet, Drakula és Tündér Ilona is
A gótikus mesevilág, az erdélyi legendák és a kortárs divat határán építi univerzumát Abodi Dóra, aki legújabb, Chronicles kollekciójában ismét ezt a különös, sötét esztétikát bontja ki. A kolozsvári származású tervező történelmi alakokból, történetekből inspirálódva kísérletezik színekkel és anyagokkal, de – ahogy fogalmazott – nem akar történész lenni, inkább az izgatja, hogy mi egyetemes ezekben a figurákban. Abodi Dóra továbbá arról is mesélt, hogyan válik számára Erdély belső világgá, miként formálja újra Báthory Erzsébet alakját, és miért tekint a divatra inkább történetmesélésként, mint puszta öltözködésként.
Abodi Dóra neve azoknak is ismerős lehet, akik különösebben nem követik a divatvilágot, hiszen a kolozsvári gyökerű tervező egyik legnagyobb visszhangot kiváltó munkája az a vámpírkastély-fejdísz volt, amelyet Jaden Smith viselt tavaly a Grammy vörösszőnyegén. Darabjai más, olyan ismert nevekhez is eljutottak, mint Taylor Swift, Kylie Jenner, Willem Dafoe, Cate Blanchett vagy Bad Bunny. Az általa alapított márka, az ABODI Transylvania mögött egy tudatosan épített, erősen vizuális és történetközpontú világ áll, amelyben a divat jóval túlmutat a hétköznapi öltözködésen, és ez a legújabb kollekciójában is egy erős aspektus.
Az összetett és erősen vizuális látásmódja részben családi háttérből is fakad: Abodi Dóra Kolozsváron nőtt fel képzőművészek között, ahol az alkotás természetes része volt a mindennapoknak, többek között erről is mesélt egy korábbi, Transtelexnek adott interjúban. Később Budapesten és Milánóban tanult, és azóta is következetesen egy olyan irányt visz, amelyben a hagyományos motívumok és a kortárs formák találkoznak. Munkáiban gyakran visszaköszönnek az erdélyi legendák és a folklór elemei, de ezek mindig új, szokatlan kontextusba kerülnek.
A Chronicles ezt a világot viszi tovább egy sötétebb, mesésebb hangulat felé. A kollekció darabjai inkább hordható műtárgyaknak tekinthetők, mint klasszikus ruháknak, amelyekben kézzel festett felületek, régi textilek és markáns, szoborszerű formák jelennek meg. A központi figura Báthory Erzsébet, akit Abodi Dóra egy árnyaltabb és összetett női alakként ábrázol, akinek története a patriarchátus és a nők fiatalosságra, kontrollra és szépségre irányuló társadalmi elvárásainak örök feszültségét tükrözi.
A kollekció képi világát Makó Szilveszter fotósorozata teszi teljessé. A képeken a modellek különböző mitikus alakokká alakulnak át – többek között Drakulává, vízi lényekké vagy kísértetekké –, mintha egy festmény szereplői lennének. A kollekció így amellett, hogy esztétikai élményt kínál, egy komplex, vizuálisan és érzelmileg is rétegzett narratívát is megjelenít, ahol a divat, a képzőművészet és a mítosz szinte észrevétlenül olvad össze.
A kapcsolat mindig változik. Erdély számomra nem egy statikus táj a térképen, hanem egy élő entitás. Minél szélesebb körben és minél érdekesebben tudom megmutatni, annál inkább foglalkoztat, és annál jobban kinyílik számomra. A párbeszéd a külvilággal folyamatosan alakítja ezt a viszonyt. Figyelem, hogyan reagálnak az emberek, és ez visszahat a munkáimra is.
Erdély nemcsak földrajzi terület, hanem belső világ – egy parakozmosz. Olyan, mint Tolkien Közép-földe, csak ez az enyém. Ide invitálom a nézőt. Nem sightseeingre, hanem befelé.
Egy olyan univerzumot, ahol történelem, legenda, személyes élmény és kollektív tudattalan egyszerre van jelen. Nem szeretem túldefiniálni. A túlmagyarázott misztikum elveszíti a varázsát.
A Chronicles inkább konceptuális művészeti ciklus, mint pusztán divatkollekció. Hordható művészet, igen – de az, hogy fel lehet venni, csak az egyik attribútum. Lehet könyv, festmény, szobor, textilobjekt. Nem gondolom, hogy mindent kategóriák közé kell szorítani. A bizonytalanság sokkal izgalmasabb.
Mindig is erős volt. Az ABODI Transylvania körül kialakult figyelem inkább felerősítette a narratívát. Anno azt mondtam: mesélem tovább a népmesét. És ha egy mesét elkezdesz mesélni, az nőni kezd.
Most többen ülnek a tábortűz körül. Többen hallgatják. A mese pedig – ahogy illik – egyre nagyobb és egyre bonyolultabb lesz.
Báthory Erzsébet mindig is érdekelt. Nem a bulvár-értelemben vett „vérgrófnő”, hanem mint női archetípus.
A történelem boszorkányként vagy szörnyetegként szereti ábrázolni az erős nőket. Engem az érdekelt, mi történik, ha kivesszük ebből a démonizáló narratívából.
Tudom, hogy nem élt Erdélyben, de a családja onnan eredeztethető, és a vámpírmítosz kelet-európai gyökérzetű. Számomra ez egy regionális, sőt egyetemes történet: hatalom, kapzsiság, pletyka, boszorkányüldözés. Egy vagyonos, befolyásos nő, aki végül a börtönben végzi. Ez nem csak 17. századi sztori.
Olvasok, igen. Kifejezetten érdekelnek a régi népmesei illusztrációk, metszetek, archaikus ábrázolások. De nem akarok történész lenni. Engem az izgat, mi az egyetemes ezekben a figurákban.
Néha viszont egy apró részlet hirtelen beakad. Például Vlad Țepeș második felesége, Ilona Szilágyi rokona volt Hunyadi Mátyás családjának. Egyszerre abszurd és lenyűgöző.
Nagyon egyszerűen: akárhány tükörbe nézek, mindig mást látok. Mintha mindegyiknek saját lelke lenne. Az egyik hízelgő, a másik egy sápadt, lidércszerű arcot mutat. Egy ponton fogalmad sincs, mi az igazság.
A tükör önreflexió is. Néha önkritika. Néha önünneplés. Néha kínszenvedés.
Báthory és Drakula számomra két véglet: az egyik fél attól, amit lát, a másik attól szenved, hogy nem lát semmit. Drakula örök fiatal, de nincs tükörképe, nincs fény. Ez nagyon mai metafora.
Óvatosan. Kalotaszeg az egyik legdíszesebb magyar népviselet. Gyerekkorom óta csodálom, de tudom, hogy a folkhoz nagyon könnyű ízléstelenül hozzányúlni.
A fekete az ABODI Transylvania egyik legfontosabb „színe”. De ez nem egyszerű fekete, hanem állapot. Amikor megláttam egy kalotaszegi gyászviseletet, az elmúlás témája azonnal megszólított.
A múzeumokban látott Kalotaszeg már nagyrészt múlt idő. A „hagyományőrzés” szóban is ott a nosztalgia. Engem az érdekelt, mit jelent ma a gyász, az eltűnés, az átalakulás.
Marina Abramović személye önmagában rituális erő. Ő is sokat foglalkozik elmúlással, kelet-európai hiedelmekkel.
Az, hogy ennyire magáénak érezte a darabot, számomra azt bizonyítja, hogy ezekkel a darabokkal sikerült egy univerzális nyelven megszólalni. A lokális történet globális rezgéssé válhat.
Egy ABODI Transylvania puritán, vintage pamutból készült fehér ing és réteges szoknya mellé egy eredeti, változatlan kalotaszegi pártát tettünk. Hátulról fotóztuk, az arc nem látszik.
Olyan, mintha a fiatalság után sóvárgó Báthory egy félreeső kastélyszobában felpróbálta volna egy menyegzőre készülő lány pártáját. Egy lopott pillanat. Az arc rejtve, a test még karcsú.
Ha valaki ezt a jelenetet meglátja, könnyen megszületik a legenda: talán megfiatalodott. Talán tényleg vért ivott.
Tündér Ilona a magyar népmese egyik legerősebb női alakja. A tavasz, a megújulás, a segítő erő szimbóluma.
Számomra ő nem passzív szépség, hanem aktív erő. Hiszek a misztikus segítőkben – azokban az emberekben vagy energiákban, akik váratlanul megjelennek, és kirángatnak a slamasztikából.
A ruha kívül organzából készült, szinte tündérszárnyszerűen áttetsző, belül viszont erős váz tartja.
Tündér Ilonával nem érdemes packázni. Lehet, hogy fényből van, de acélgerince van. Nem gondolom, hogy ne lehetne a saját mitológiai univerzumának Wonder Womanje.
A már meglévő szereplők is multifaceted figurák. Báthory, Drakula, a szalmaember, az ősi nap- és holdistenek történetei folyamatosan alakulnak. A mítosz nem lezárt rendszer.
De új karaktereket is teremtek. Például Villushkát – vízi lény, lidérc, szirén és egy vámpírszerelem gyermeke. Mert a mese nem ér véget. Csak új fejezet következik.
A kollekció többi darabja megtekinthető az ABODI Transylvania közösségi oldalain, például Instagramon vagy Facebookon.
