Szingliként is lehet jó ez a nap, és elég csak egy szál virág ajándékként – fiatalok a Valentin-napról

Ha máshonnan nem, abból biztosan tudjuk, hogy érkezik a Valentin-nap, hogy alig tűntek el a leértékelt karácsonyfadíszek a boltok polcairól, máris megjelentek mellettük a piros szívecskék, a rózsaszín plüssök és a love feliratú bögrék végtelen variációi. A közösségi médiában sem kell sokat keresgélni, egymást érik a grandiózus meglepetésekről szóló videók, a párkapcsolati tippek, a tökéletes randira vonatkozó útmutatók és a látványos gesztusok. De vajon tényleg ennyire felkapott a szerelmesek napja itt, Közép- és Kelet-Európában is?

Erdélyi magyar Z generációsokat kérdeztük arról, mit jelent számukra február 14.: ünneplik egyáltalán, és ha igen, kivel, milyen felállásban? Miről szól szerintük a Valentin-nap: a romantikus gesztusokról, ajándékokról, közös élményekről, vagy ez inkább egy csak újabb, marketing által felfújt dátum a naptárban?

A Valentin-napi kérdéscsomagunkra többen is válaszoltak, a többségük jelenleg párkapcsolatban él, de vannak, akik egyértelműen szinglik. Fontos, hogy egyértelműen szinglik, mivel olyanok is elmondták a véleményüket, akik olyan helyzetben vannak, amelyet ők maguk is nehezen tudnak pontosan meghatározni. Egy lány arról mesélt, hogy hivatalosan ugyan nincs kimondva, hogy kapcsolatban élnek, de „úgy viselkedünk, mintha az lenne”. Egy másik lány folyamatosan egyik talking stage-ből sodródik a másikba, és közben elismerte, hogy talán mégis a szingli opció illett volna rá leginkább, „de inkább ne merüljön feledésbe a két kitartó szerencsétlen, aki akkor is teper, ha hetekig ghosting mode-ba kapcsolok”.

Akadt olyan is, akinek a szerelmi élete kész párkapcsolatnak tűnik, csak épp a „hivatalos kérdés” nem hangzott el. Nyár vége óta kavarnak, a szülők már bemutatkoztak egymásnak, sőt a családok már régóta ismerik egymást, hiszen tíz éve egy baráti társaságba tartoznak. Szóval gyakorlatilag együtt vannak, csak az illedelmes „Lennél a barátnőm?” kérdés hiányzik, de „egyébként is igen lenne rá a válasz”.

A bonyolult szituációk tisztázása után arról meséltek a Z-sek, hogy mit jelent számukra a Valentin-nap. Természetesen a válaszok meglehetősen széles skálán mozogtak: a kedves, apró figyelmességek napjától a kapitalista marketingfogásig minden megjelent.

Többen hangsúlyozták, hogy szeretik ugyan az alkalmat, de csak visszafogott formában. Egyikük például arról beszélt, hogy ilyenkor igyekszik több figyelmet fordítani a párjára, és jól esik neki, ha tudatosan időt szánnak egymásra, de számára a hangsúly az apróságokon van: „egy tábla csoki, egy levél vagy egy szál virág elég, de az sem kötelező”. Kifejezetten fontosnak tartja, hogy ne legyen nagy értékű az ajándék, és az ünneplést is inkább csendes, otthonos formában képzeli el, például egy társasjátékos esttel vagy kicsit módosabb vacsorával. Szerinte nem kell flancolni, de a Valentin-nap jó alkalom arra, hogy egymásra figyeljenek.

Ez az egyszerűség mások válaszaiban is megfogalmazódott, többen kedves kis ünnepnek nevezték, vagy „egy jó alkalomnak arra, hogy kicsit egymásra figyeljünk és csináljunk valami cozy-t”. Van, aki úgy fogalmazott, hogy ez „egy kisebb ünnep”, amikor a megszokottnál is tudatosabban fordulnak a másik felé, más szerint pedig inkább csak „egy kis kedvesség”, de az ünnep szó talán túl erős rá.

A romantikus hangulatot is többen kiemelték, még akkor is, ha személyes élményük nem feltétlenül kapcsolódik hozzá. Egyikük például kifejezetten szereti a Valentin-nap atmoszféráját, a színeket és az összképet, még úgy is, hogy párkapcsolatban sosem ünnepelte meg. Más pragmatikusan közelítette meg a dolgot: ha éppen szingli, akkor túlértékeltnek tartja, ha viszont kapcsolatban van, akkor jó ürügy egy közös vacsorára vagy valamilyen más programra.

A pozitívabb vélemények mellett azonban megjelentek a kritikus hangok is. Többen egyenesen marketingfogásként, a túlfogyasztást ösztönző rituáléként tekintenek rá. Egy lány például azt hangsúlyozta, hogy a párjával amúgy is romantikus mindennapokat élnek – főznek egymásnak, randiznak, sok időt töltenek együtt –, ezért nem érzi szükségét, hogy egyetlen kijelölt napon „nagyon-nagyon szeressék egymást”.

Szerinte a generációja egyre kevésbé kötődik naptárhoz, valláshoz vagy rituálékhoz, inkább saját alkalmakat teremt. „Lassan mindennek világnapja van. Azért eszel október 21-én almát, mert meg kell ünnepelni a világnapját? Szerintem akkor edd, amikor igazán vágysz rá” – jegyezte meg.

Mások rövidebben, de hasonlóan fogalmaztak: van, akit semlegesen érint, más szerint „túlértékelt és beszívta a kapitalizmus”, és persze vannak, akik „erőltetettnek” látják. Akadt olyan, aki kifejezetten „felesleges ünnepnek” nevezte, bár hozzátette, hogy azoknak talán hasznos, akik máskor nem szánnak időt egymásra.

Egy szingli lánynak például a Valentin-nap azt jelenti, hogy majd utána olcsóbban lehet rózsaszín, szívecskés dolgokat vásárolni. Addig pedig „maximum a Tindert görgetem majd egy jó kis pezsgő társaságában”.

A Valentin-nap nemcsak a romantikáról szól, hanem a kellemetlenségekről is

Arra a kérdésre, hogy emlékeznek-e különösen kellemes vagy kellemetlen Valentin-napra, a válaszok vegyesek voltak. Van, aki egy ajándék miatt érezte magát kényelmetlenül: túl nagy, túl látványos meglepetést kapott, amit felesleges nagyzolásnak érzett. Mások inkább az ünnep körüli jelenségeken szórakoznak. Egy pár például minden évben együtt nevet a tipikus Valentin-napi bénázásokon, míg valaki másnak épp a túlzott romantikus dekorációk és a közösségi médiát elárasztó nyálas posztok okoznak visszatérő kellemetlenséget. De vannak olyanok is, akik egyszerűen megfeledkezik az egészről, és csak másnap eszmélnek rá, hogy már 15-e van.

Többen beszámoltak csalódásról is. Egyiküknek az volt nehéz, amikor a párja kijelentette, hogy szerinte az egész Valentin-nap hülyeség, és nem akar foglalkozni vele; ezt el kellett fogadnia, de bántotta.

A romantika hiánya is visszatérő élmény. Egy lány felidézte azt az estét, amikor már érezhető volt, hogy vége a kapcsolatnak, mégis elmentek egy Valentin-napi vacsorára. „Minden romantikus volt körülöttünk, csak mi nem.” Feszélyezetten érezte magát, és mivel egy olyan helyre mentek vacsorázni, ahol a párja ismerte a pincéreket, ezért oldottabban beszélgetett velük, mint a lánnyal.

Több történet a kamaszévekhez kötődik. Volt, aki hatodikban egy rózsaszín, szívecskés csigát hajtogatott annak a fiúnak, aki tetszett neki, a fiú viszont közölte, hogy nem szereti a csigákat. Más az első párkapcsolatában élte meg, milyen az, amikor ő gondosan készül ajándékkal, de semmit nem kap viszonzásul. Egy lány pedig az iskolai „szívküldi” akciót emelte ki pozitív emlékként, ahol nemcsak szerelmesek, hanem barátok is küldtek egymásnak kedves üzeneteket.

A szinglik beszámolói gyakran a kimaradás élményéről szóltak: volt, akinek minden Valentin-nap kellemetlen volt, mert mások boldog képeit kellett néznie, más pedig úgy emlékszik vissza, hogy az iskolai ünneplések számára „tragédiák” voltak, mert sosem kapott levelet vagy csokit.

És persze akadtak egészen abszurd történetek is. Egy srác például ajándékként a volt párja használt Calvin Klein alsóneműjét kapta meg, azzal a megjegyzéssel, hogy „ez jól állna rajtad”.

Kivel ünnepelünk, ha ünnepelünk?

Bár a klasszikus Valentin-nap továbbra is a pároké, az utóbbi években jelentek meg olyan felmérések, amelyek szerint barátokkal is meg szokták tartani a Valentin-napot, különösen a fiatal generációk. Így jelentek meg azok a fogalmak, mint a Galentine's- vagy a Palentine's Day, vagyis amikor lányokkal vagy fiúkkal ünnepelünk. Éppen emiatt kérdeztünk rá arra, hogy kikkel ülnek össze február 14-én, és mi szokott lenni a program.

A legtöbben persze nem tartják barátokkal a Valentin-napot, de akiknek volt már ilyen élményük, nagyon jó emlékként mesélnek róla. És ami talán a legérdekesebb: ezek az alkalmak szinte mindig spontán alakulnak ki, nem pedig tudatos alternatív ünneplésként.

Egy lány például egy online csapatverseny miatt találkozott a barátnőivel, és egyszer csak azon kapták magukat, hogy palacsintát sütnek, beszélgetnek, nevetnek, és tulajdonképpen Valentin-napot ünnepelnek, csak mindenféle romantikus felhang nélkül. Mások az iskolai évekből emlékeznek hasonlóra: csokit adtak egymásnak barátként, teljesen természetesen, mintha csak egy kedves gesztus lenne a sok közül. De arról is mesélt az egyik fiatal, hogy négyes randin ünnepeltek, de inkább egy jó társaságban eltöltött este volt, sem mint egy romantikus esemény.

Többen azt is kiemelték, hogy szingliként is lehet jó élmény ez a nap.

Valaki kifejezetten úgy fogalmazott: attól, hogy barátok vették körül, máris teljesen más lett az egész Valentin-nap hangulata. Nem az volt a lényeg, hogy szingli és nincs romantikus kapcsolata, hanem az, hogy volt közelség, kapcsolódás, közös élmény a barátaival. Egyikük arról mesélt, mikor a legjobb barátjával mindketten szinglik voltak, egyszerűen csak koccintottak „a problémamentes életre”.

Milyen a jó ajándék? Kell-e egyáltalán?

A legtöbben, ha adnak is valamit Valentin-napra, inkább apróságokban gondolkodnak, a hangsúly sokkal inkább a személyességen van, mint az értéken. Sokan ragaszkodnak a kézzel készített ajándékokhoz, közös fotókhoz, szerelmes levelekhez, kedvenc édességhez vagy valami apró, kifejezetten a másikhoz illő tárgyhoz. Mások inkább élményt adnak, legyen szó egy jó közös programról vagy egy közösen készített romantikus vacsoráról. Többen hangsúlyozták, hogy a legfontosabb szempont az, mennyire passzol az ajándék a másik személyiségéhez, nem az, hogy mennyibe került vagy mennyire látványos. De az is előny, ha nem kifejezetten „Valentin-nap szagú” az ajándék.

Amikor konkrétan jól sikerült ajándékozásokról meséltek, feltűnően gyakran kerültek elő nagyon egyszerű dolgok. Ilyen például egy karkötő, amin a másik kezdőbetűje van, vagy egy személyre szabott bögre, ami róluk szól.

De egy szál virág még mindig az egyik legbiztosabb telitalálat.

Van, aki gyerekkori rajzokra és szívecskés párnára emlékezett vissza, más a kedvenc virágáról vagy egy jól eltalált parfümről áradozott. Ami igazán működött, az szinte mindig ugyanaz volt: valamilyen közös emlék, személyes jelentés, vagy egyszerűen az az érzés, hogy az ajándékozó tényleg ismeri őt.

Mellényúlt ajándékból viszont meglepően kevés konkrét példa érkezett. Van, aki szerint „rossz ajándék nincs”, más szerint inkább az a rossz, ha nincs semmi. Viszont – jegyezte meg egyikük – a jelentés nélküli apró csecsebecsék teljesen feleslegesek, mert legtöbb esetben úgyis csak porfogó lesz belőlük.

A klasszikus Valentin-napi ajándékokról – virág, csoki, plüss, gyertya – már jóval megosztottabbak a vélemények. Sokan kifejezetten szeretik ezeket, és egyáltalán nem érzik elcsépeltnek. Többen mondták, hogy egy szál virágtól még mindig „fellegekben járnak”, és a csokival sem lehet melléfogni. Mások szerint ezek kedvesek ugyan, de kissé klisés tömegtermékek, amelyek inkább a fogyasztói kultúra részei. Van, aki a plüssöket kifejezetten szereti, mert felébresztik a gyermeki énjét, más inkább valami praktikusabb vagy kreatívabb dolognak örülne. A gyertyák például valakinél hangulatosak, másnál inkább temető vibeot idéznek.

De legyen-e egyedi, kézzel készült, használt vagy fenntartható az ajándék? Sokan azt mondták, ez önmagában nem számít, de vannak páran azon a véleményen is, hogy jobban értékelik az egyediséget vagy a kézzel készített dolgokat, mert az időt és energiát jelent, amit a másik rájuk fordított. „Mivel a párom nem egy nagy kézműves, (és a korábbiak sem voltak azok) ezért nem tartottam fontosnak. Viszont ha egy már használt, pl. vintedes ajándékot kapnék, akkor ugyanannyira örülnék annak, mint egy újonnan vett ajándéknak” – jegyezte meg egyikük.

Mennyire szól ma a Valentin-nap valódi érzelmi kapcsolódásról, és mennyire vásárlásról?

Többen megfogalmazták, hogy a Valentin-napnak gyakran van egyfajta „kompenzációs szaga”.

Mintha egyetlen napba próbálnánk belesűríteni azt a figyelmet és törődést, ami egész évben megilletné a másikat. Ilyenkor hirtelen mindenki bizonyítani akar: hogy szeret, hogy figyel, hogy fontos a másik. De ha ez csak egyszer történik meg évente, akkor valóban az érzelmekről szól, vagy inkább a hiányuk leplezéséről?

Sokan az egyensúly eltolódását a közösségi médiához kötik. A Will you be my Valentine?-kultúra, a látványos ajándékok, a fancy vacsorák és a gondosan megkomponált fotók egyre inkább a láthatóságról szólnak. Egyesek szerint ott veszít az eredeti jelentéséből a Valentin-nap, ahol fontosabbá válik a közösségi média kompatibilitás, mint az, hogy a pár valójában hogyan és milyen minőségben tölti együtt az időt.

Mások egyszerűbben fogalmaznak: a Valentin-nap ma inkább a vásárlásról szól. A hatalmas ajándékok, a kötelező gesztusok, a „muszáj venni valamit” érzése sokak szerint kiüresíti az egészet.

Ha valamit azért veszünk, mert a másiknak örömet okozna, az rendben van, ha azért, mert „illik” vagy „kell”, az már bullshit – fogalmazta meg tömören az egyikük.

Ugyanakkor többen relativizálják a problémát. Hiszen a karácsony is nagyrészt a fogyasztásról szól, mégsem kérdőjelezzük meg teljesen az érzelmi jelentőségét. A vásárlás önmagában nem feltétlenül teszi hiteltelenné az ünnepet. A kérdés inkább az, mi a motiváció mögötte.

Megjelenik egy másik érdekes szempont is, a látványos ajándékok helyett sokan a spontaneitást értékelik. Nem az számít, hogy február 14-én történik-e valami, hanem hogy a figyelem időponthoz kötött-e. Egy „csak úgy” adott apróság, vagyis a „megláttam, eszembe jutottál, ezért vettem meg”, sokak számára sokkal többet jelent, mint egy előre elvárt ünnepi gesztus.

Megfogalmazódott az is, hogy a mai rohanó életmód miatt az emberek gyakran ajándékokkal pótolják az időt. Nem azért vásárolnak, mert ez az érzelmek természetes kifejezése, hanem mert nincs idejük másképp jelen lenni. Ebben az értelemben pedig a fogyasztás inkább egy tünet.

Mások tágabb társadalmi perspektívából nézik a jelenséget: szerintük már régen átbillent az egyensúly, de ez nem csak a Valentin-nap sajátossága. A modern világ minden ünnepet árucikké alakít: bögrék, díszek, szezonális csecsebecsék végtelen sora jelzi, hogy általános jelenség az érzelmek piacosítása.

Ugyanakkor van, aki a generációs attitűdökre hívja fel a figyelmet: ma divat a fenntarthatóságról beszélni, így a fiatalok egy része már nem is feltétlenül a vásárlással akar kitűnni, hanem azzal, hogy mennyire boldog és irigylésre méltó a kapcsolata, legalábbis a posztok alapján annak tűnik.

Habár ebben a cikkünkben Valentin-nap specifikus kérdéseket tettünk fel a Z-seknek, nem lehet elmenni amellett, hogy milyen nehéz tud lenni kialakítani és fenntartani egy párkapcsolatot. Erről külön rengeteget lehetne beszélni (ez lehet akár egy következő nagy téma), de most is megemlítette valaki:

„A generációmban nem is a vásárlás miatt billen a mérleg, hanem amiatt, hogy ki kell posztolni, mennyire boldogan telik a Valentin-nap, életem szerelme egy irigyelendő főnyeremény stb. Az egy másik kérdés, hogy az első három horkolás, fingás, csámcsogás után inkább szakítunk, mert inkább keresünk valaki mást, aki nem horkol, nem fingik és nem hallatszik 10 centiről, hogy nyel.”

De visszatérve: miről kellene szólnia a Valentin-napnak?

Ebben a kérdésben már jóval nagyobb az egyetértés, még ha a megfogalmazások különböznek is. A legtöbben a szeretetet, az odafigyelést, a minőségi együtt töltött időt emelik ki.

A Valentin-nap egy remek alkalom arra, hogy reflektáljon az ember – jegyezte meg egy lány. Egy nap, amikor érdemes megállni, és őszintén végiggondolni a kapcsolatunk állapotát: boldogok vagyunk-e? Mi működik, mi nem? Mit kellene kimondani, megbeszélni, megváltoztatni?

Hasonlót fogalmazott meg egy srác is, csak kicsit nyersebben:

„Akinek már rosszul megy a párkapcsolata, az gondolkodjon el, hogy miért, aztán oldja meg: üljön le dumálni, menjenek el romi vacsira, sétáljanak, dugjanak, vagy szakítsanak. Ez egy jó nap lehet arra, hogy jó döntéseket hozzanak a párkapcsolatukról.”

Különbözik a Z generáció Valentin-naphoz való viszonya az idősebbekétől?

Abban viszonylag nagy az egyetértés, hogy a Z generáció és az idősebbek Valentin-naphoz való viszonya nem teljesen ugyanolyan, még ha sokan pontosan nem tudják megfogalmazni, miben áll a különbség. Többen úgy látják, hogy az közép- és kelet-európai idősebb generációk később ismerték meg ezt, ezért számukra kevésbé vagy teljesen jelentéktelen.

„Ezen a világrészen maximum az Y generációig (körülbelül az 1980–1996 között születettek – szerk. megj.) megy vissza ez, mert a megvalósult szocializmus idején nevelkedett generáció teljesen Valentin-mentes. Nyugati faszságnak vélik, mint a halloweent. Remélem, ugyanezek az emberek a telefon szót se használják, és távbeszélőt mondanak helyette, ugyanis előbbi sem magyar eredetű” – fogalmazta meg egy srác.

A fiataloknál ezzel szemben inkább az látszik, hogy Valentin-nap létező, ismert és valamilyen módon értelmezett esemény, még akkor is, ha nem ünnepli vagy tartja mindenki. A Z generáción belül is megosztó a nap jelentősége: van, aki fontosnak tartja, más teljesen hétköznapiként kezeli. A különbség inkább abban mutatkozik meg, hogy a fiatalok tudatosabban viszonyulnak hozzá, és ha ünneplik, akkor saját szabályaik szerint teszik.

Az erdélyi fiatalokkal beszélgettünk már több témáról is: például arról, jó karácsonyi ajándék-e a zokni vagy a dezodor, hogyan jutnak munkahelyhez, hogyan próbálnak lakást szerezni, mit gondolnak a lakhatási problémákról. Megnéztük azt is, hogyan boldogulnak a munkahelyi hierarchiában, miért érzik magukat koravénnek és kimerültnek, hogyan görgetik a TikTokot iránymutatásért, vagy hogy miként lavíroznak az online randizás ingoványos terepén.

Az erdélyi fiatalokkal beszélgettünk már több témáról is: például arról, jó karácsonyi ajándék-e a zokni vagy a dezodor, hogyan jutnak munkahelyhez, hogyan próbálnak lakást szerezni, mit gondolnak a lakhatási problémákról. Megnéztük azt is, hogyan boldogulnak a munkahelyi hierarchiában, miért érzik magukat koravénnek és kimerültnek, hogyan görgetik a TikTokot iránymutatásért, vagy hogy miként lavíroznak az online randizás ingoványos terepén.