A vizsla a földet kaparja. Hiába hívja a gazdája, nem mozdul el a fa mellől, néha szünetet tart, orrát az egyre mélyebb gödörbe dugja, aztán tovább ás.
Mit csinálsz, üvölt rá a gazdája, negyvenes nő rózsaszín papucsban. Jössz ide rögtön!
A vizsla tovább ássa a gödröt, egyik mellső lábán fehér kötés, éppen ott, ahol a farkasköröm van.
Hozzám, Lexa, mondom, hozzám!
Éva tovább figyeli a kötést a vizsla lábán. A gazdáját csak hallja, ahogy azt mondja, ide, hozzám, nem jössz ide rögtön. Rezeg a mobil a tenyerében.
Szia, igen. Nem, nem hoztam most. Megvettem, igen, hát megbeszéltük. Nem kell, így is jó lesz. Mert tudom, hogy kell csinálni. Nemsokára, szia. Nemsokára. Szia.
A vizslát a gazdája pórázra köti, és próbálja elhúzni a gödörtől, nagy, sötét orra csupa föld.
Gyere, megyünk! Megyünk!
Húzza maga után a kutyát, aki, miután kikerült a fa árnyékából, mintha megnyugodott volna, szalad utána. Útközben elmennek a pad mellett, ahol Éva ül, a kutya beleszagol az ölébe.
Nem szabad!
Földes lesz Éva térde. A vizsla csóválja a farkát, tovább szalad, mert Éva nem simogatja meg. Nézi a nedves földdarabokat a farmerjén. Földes, nagy orr, amire ráütöttek. Ő ütött rá, azonnal meg is bánja, nem szabad bántani másokat. A másokba a kutyák is beletartoznak, főleg a kutyák, mindennél jobban szerette Zsemlét. És megütötte. Az iskolában a felelős állattartásról tanultak, a kutya orra nagyon érzékeny, sosem szabad megütni sem az orrát, sem a fenekét, mondta az osztályfőnök, és megkérdezte, ütöttek-e meg valaha kutyát. Ezt biztos tőle kérdezi, gondolta. Rezeg a telefon.
Szia. Nem, mondtam, hogy tízre. Még nincs tíz. Nézd meg az órát, még nincs tíz. Oda fogok érni. Persze hogy jövök, miért ne jönnék. Jó, szia.
A vizsla pisil, aztán eltűnik a kék paneltömb mögött. Kék, sárga, zöld, a zöldben laknak Éva szülei. Innen csak az oldala látszik, a másodikon beázás nyoma. Ott vannak a vécék és fürdőszobák. Bejárati ajtó, előszoba, jobbra konyha, balra szoba, szemben, a folyosó végén fürdőszoba és vécé. Eszébe jut, ahogy az apja figyeli a porszívó fejét, miközben végigmegy vele a szőnyegen, az asztal alatt, a szekrények oldalánál. Olyan elmélyülten figyeli, mintha egy krimit nézne, ahol mindjárt kiderül, ki a gyilkos. Rezeg a telefon.
Helló, na, hogy ment? Már végeztél is? Szívem, ez szuper! Mondtam, hogy nem kell izgulni. Komolyan? Akkor németes interjú még nem is volt? Biztos hívni fognak.
Most menj, és egyél valamit. Milyen hülyeséget? Persze, az a kínai harcoslány, abban van az a vicces kissárkány is, meg a tücsök, ugye? Nem vagy hülye. De most tényleg ezt kérdezték? Nem baj, az biztos, hogy emlékezni fognak rád. Jó, hogy hívtál. Igen, most megyek még csak. Nem, ezen a héten délutános vagyok. Semmi baj, majd hívlak utána. Jó, jó, szeretlek, szia.
Eszébe jut a nő, rózsaszín papucsban volt. Elnyűtt, otthoni papucs. Talán fel sem tűnt neki, hogy az otthoni papucsában indult el kutyát sétáltatni, lent vette észre az utcán, akkor meg már mindegy volt. Éva lenéz a lábára, fekete sportcipő. Anett-tel vették, hat cipőt is felpróbált, mire ezt kényelmesnek érezte. Anett megpróbálta rábeszélni egy lilára, de a lila túl feltűnő. Széles a lábfeje, szandálban nem is néz ki jól. Megmozdítja a lábujjait a cipőben, futócipőnek vették, Anett próbálja rávenni a
futásra, mehetnének együtt futni, anya-lánya program. Nem mondta el senkinek, hogy futásról szóló YouTube-videókat néz, hogyan kell helyesen futni, hogyan kell helyesen lélegezni futás közben. Minél több videót néz, annál inkább úgy érzi, rosszul fog futni. Eszébe jut, ahogy a templom körül futottak gyerekkorában, és az a nagyobb gyerek rákiabált. Rezeg a telefon.
Szia. Hogy mit? Nemsokára ott vagyok, és segítek. Nem, anyu, nemsokára. Nyomd meg a piros gombot, azzal némítottad le. Csak nyomd meg még egyszer. Ne hülyéskedj, anyu, piros gomb. Tartsd a tévé felé. Leszedted a ragtapaszt? Miért szedted le? Azért ragasztottuk le a gombokat, hogy… Jó. Anyu, nemsokára ott leszek, és megmutatom. Anyu. Most leteszlek. Jó, szia.
Visszaejti a kezét az ölébe. A vizsla biztos a mobilt akarta megszagolni. Milyen szaga lehet egy mobilnak? Kézszaga, kapaszkodószaga, kabátujjszaga, cigarettaszaga, nem, cigarettaszag nem, mert nem dohányzik, pizzáscsiga-szaga, táskaszaga, zsebszaga. Megszagolja a mobilt, nem érez semmit. Megszagolja a kezét, fertőtlenítőszer-szag. A kézfertőtlenítő a táskájában van, az oldalsó zsebben, könnyen ki lehet venni, kezet lehet vele fertőtleníteni, mielőtt bemegy, és mielőtt kijön a szülei lakásából. Az anyja nem érti, miért nem a szappant használja a mosdóban. Belenéz a szatyorba, kesztyű, váltásruha, tisztítószer, kávé és friss zsömlék. Egy kiló őszibarack a piacról. Eszébe jut az anyja álla. Megmossák az őszibarackot, az anyja hüvelykujját a közepébe nyomja, folyik a baracklé a kezén, beleharap, folyik a baracklé az állán, csöpög a ruhájára, az apja viccelődik vele, hogy nem tud enni, minden ragad. Nem emlékszik az apja hangjára, nem tudja, mikor hallotta utoljára beszélni. Ma beszéltetni fogja, ma beszéltetnie kell, meg fogja kérdezni, milyen meccset látott a tévében, kérdezni fogja, hogy aludt, nem, ne csak bólintson vagy rázza a fejét, mondja, hogy jól aludt vagy rosszul aludt, álmodott-e valamit, igen, álmodott, vagy nem, nem álmodott, nem, nem emlékszik. Rezeg a telefon. Becsukja a szemét, autó megy el az úton, aztán egy másik, enyhén fúj a szél, a hajszálai csiklandozzák az orrát, csak a viszketést érzi az orrában, egy viszkető orr, ennyi a teste, amíg meg nem vakarja, elképzeli, hogy vakarja az orrát, egyre erősebben, nem szűnik a viszketés. A rezgés abbamarad, kinyitja a szemét. Az anyja mindjárt felbukkan a sarkon a zöld házuk mellett. A zöld ház és a bokor között, ott fog mindjárt felbukkanni. Narancssárga otthonkában lesz, alatta cicanadrág, barna papucs, aminek már szakadt az egyik pántja, nem hajlandó lecserélni. Őt keresi, ránéz a padon ülő nőre, és nem fogja felismerni, hogy ő a lánya. Elmegy mellette, nézi őt, sokszor ránéz, anélkül hogy felismerné. Mint egy ismerős arcot, úgy fogja méregetni, ismerős, látta már valahol, biztos sokat ül ezen a padon, szomszéd, azért ismerős, talán köszön is, aztán továbbmegy. Rezeg a telefon, becsukja a szemét. Csak a rezgést érzi a tenyerében, ő most csak tenyér, amiben rezeg egy telefon.
A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .