Molnár Krisztina Rita: Women’s Secret

– Az őszibarackra vagy a vajfehérre gondol? Mert úgy látom, az őszibarackból már csak a keresztpántos van.

A magas, ceruzavékony srác oldalra hajolt, hogy a nőre lásson, akihez beszél. A nőre, aki a fehérneműjére felkapott télikabátjában álldogált az állványokon lógó pizsamák, köntösök, bodyk és leárazott karácsonyi kombinék között. A pulcsiját meg a táskáját a próbafülkében hagyta.

– Nézze, én közben találtam itt még egy M-eset – lóbálta meg a nő a műanyag vállfára akasztott melltartót, és átmosolygott a fiúra a rózsaszínre hangolt, Valentin-napi hálóingek fölött. – Akkor felpróbálom mind a kettőt – tette hozzá, és megvárta, míg a srác odaér hozzá. Nem akart így császkálni a boltban, össze sem gombolta a télikabátját, csak fél kézzel összefogta a két szárnyát, mielőtt újra belép a próbafülkébe. Tíz perce még fogalma sem volt, hogy melltartót fog vásárolni. Azért jött ide, mert a jótékonysági boltban nem lehetett kártyával fizetni. Márpedig ő váratlanul valami jót akart tenni, amikor meglátta az alapítványi bolt hatalmas kirakatát. Hosszan válogatott a fogyatékkal élők által varrt kenyereszsákok, bevásárlótáskák, a kasírozott medálok és horgolt szütyők között. Aztán el kellett mennie a közeli plázába az automatához. Az első, amit meglátott, ahogy az épületbe lépett, a női titkokat árusító fehérneműbolt volt. Pedig a bejáratnál az automatának kellene lennie, nem? Megkérdezem itt, hogy hol találom, gondolta. Nem akart ennyi időt szánni a készpénz megszerzésére, de már nem akarta félbehagyni, amit elkezdett. Hiszen megígérte, hogy visszamegy.

A vizsgálat után, amikor kilépett a klinika épületéből, eltöltötte a régről ismerős öröm. Amit a városba törő tavasz illata és fényei annyi éven át adtak neki. Egészen elszokott ettől. A kigombolt kabátú, derékra kötött dzsekis emberek látványától. Az agglomerációban másképp ér véget a tél. Gyalog vágott az Üllői útnak, úgy döntött, elgyalogol a 6-osig. Az még belefér. Ennyi időt lophat magának a napjából. Végül – a jótékonysági üzlet közbeiktatásával – ebben a plázában kötött ki, és az első után a második, majd a harmadik időlopási kísértésnek is engedett. Séta, jótékonysági bolt, melltartó. Még jó, hogy nem fogok ellenállni, gondolta. Miért is ne vásárolhatnék egy melltartót? Nem, nem vagyok könnyelmű, ez nem luxus, időnként kell egy új fehérnemű. Míg a második körben kiválasztott korall és gyöngyszürke darabot vette fel és le, két dolog történt. Először is meglátta magát a próbafülke tükrében. A próbafülkék kegyetlen fényviszonyai legendásak, de arra nem számított, hogy ennyire elkeseríti majd a látvány. Te jó ég. Nincs annyi krém a világon, amennyitől újra frissnek tűnhetne a bőröm. Megpróbált nem a tükörbe nézni, míg a kapcsokkal bajlódott. A másik dolog a srác volt, akire nem számított. Amikor az üzletbe lépett, hogy megtudakolja, hol találja a bankautomatát, egy molett lányka állt a pult mögött. Amikor pár perccel később hiányos öltözetében kilépett a próbafülkéből, már a fiú volt az egyetlen, akihez fordulhatott, hogy eligazítsa a melltartóválasztékban. A srác komoly volt, különösen szakszerű, de ez nem akadályozta meg abban, hogy időnként a nőre mosolyogjon. Így hát a nő is megpróbált természetes hangot megütni, mintha nem lenne abban semmi meglepő, hogy egy huszonéves fiúval, láthatóan egy képzett fehérnemű-szakértővel tárgyal melltartók színéről és kosárméretéről. Konzervatív vagyok, rótta meg magát. Micsoda előítélet azt gondolnom, hogy csak egy női eladóval vitathatom meg a fehérneműmet. De szemérem is van a világon – válaszolta a megrovó nőnek a tükörben. Az még nem konzervativizmus, nem? Ugyan már! – felelte a szigorú, megereszkedett nyakú. Mit akarsz? Fél órája még félmeztelenül feküdtél a vizsgálóasztalon. Akkor hol volt a híres szemérmed? A melltartóvásárló nő grimaszt vágott a tükörben. Az más – felelte. Azok orvosok voltak. És akkor nem lógott a melled? Akkor nem zavart, hogy két férfi előtt vagy levetkőzve? Akik a melledet tapogatják? – Hogy te egy mekkora szemét vagy, morogta magának a nő, de már nem a tükörbe nézett. Óvatos mozdulatokkal, hogy le ne jöjjön a kötése, a pulcsiját vette fel éppen, mert eldöntötte, hogy mind a három melltartót megveszi. A korallt, a gyöngyszürkét és a vajfehéret is. Ennek a srácnak fogalma sincs róla, hogy honnan jövök. Nem érted? Elhatározta, hogy nem szól többet a nőhöz, aki a fejében bántalmazó mondatokkal gyötri. Kilépett a próbafülkéből.

– Ezek lesznek. Igen, mind a három. Nem, a barackszínűt nem kérem, köszönöm.

– Törzsvásárló? – kérdezte a fiú, és egy könnyű mozdulattal föltűrte a pólója ujját, amitől újabb finomrajzú tetoválásai váltak láthatóvá. A nő eddig csak a nyakán lévő fekete csigavonalra figyelt fel.

– Nem, még nem.

– És szeretne? Akkor tudok adni kedvezményt is – ígérte a fiú, és kérdőn a nőre nézett.

– Miért ne? – felelt könnyedén a nő, és diktálni kezdte az adatait. A fiú orrát két vékony karika, az egyik fülét négy kis fekete háromszög, a másikat három kis fekete négyszög-fülbevaló díszítette. Mire a nő mindezt lelkiismeretesen megszámolta, törzsvásárlóvá is vált.

Már kilépett a plázából, a készpénzfelvételt is elintézte, és az elszürkült avarban ugráló öreg rigópárt bámulta, amikor újra fájni kezdett a bal melle. A biopszia nem volt leányálom, de élt már át nagyobb fájdalmat is. A mintavételhez háromszor szúrták meg a tűvel, és elég hosszan vacakoltak, míg a cisztából elég anyag gyűlt a tárgylemezekre. A nő tudta, hogy most egy hétig türelmesen kell várnia, hogy kész legyen a citológia. Sírhatnékja támadt, de nem engedte meg magának. Megrántotta a vállát, megigazította a táska pántját, és a három új melltartóra gondolt. Elnevette magát. Úristen, mekkora hülye vagyok, gondolta. Aztán elindult, hogy visszasiessen a jótékonysági boltba. Nehogy azt higgyék, hogy csak hitegette őket.