Még kapható a Telexshopban a Telex első könyve, A fukusimai búvár és más novellák című válogatáskötet, amelyben a Telextárcák rovat szerzőinek művei olvashatóak, 23 író 28 novellája, köztük korábban nem publikált írások.
Egynapos osztálykirándulásra mentünk. Az osztályfőnök fél kilencre hirdetett találkozót a buszvégállomásra, ahol én addig még nem jártam sosem, mert a kimenőket leginkább a kollégiumi szobában töltöttem, fel sem mértem a várost, és ez csak reggeli után, a kirándulásra készített szendvicseim csomagolása közben jutott eszembe.
Megkérdeztem a szobatársamat, hogy merre kell menni, azt mondta, le a 36-os kocsma mellett, aztán tovább a főúton a bevásárlóközpontig, ott szembe át a mozihoz, attól jobbra az első a piac utcája, annak a másik vége lesz a végállomás. Öt perc múlva újra megkérdeztem tőle, hogy merre kell menni, azt mondta, menjek el a bazilika előtt, utána a papneveldénél forduljak jobbra, aztán menjek hosszan egyenesen, amíg bele nem futok a piac utcájába, de abba már ne menjek be, hanem a 36-nál balra látni fogom a bevásárlóközpontot, és az mögött lesz a végállomás.
Eszméletlen mennyiségű utcát és teret jártam be, és egyre inkább úgy tűnt, hogy eltévedtem. Befordultam egy újabb sarkon, a következőn is, és az ismeretlen térkép mintha epilepsziás rohamra készülődött volna bennem, éles vonalak ideges villanásai égtek a szememben, amikor aztán messze előttem nyugodt, halvány kontúrok között ismerősnek tűnő mozgás derengett. A hátát láttam meg az egyetlen olyan osztálytársamnak, aki szintén a kollégiumban lakott, viszont a suliban is maximum csak köszöngettünk egymásnak. Nagyjából ennyire voltunk ismerősök, és talán még ennyire sem.
Tisztes távolból követtem, bíztam benne, hogy tudja, merre kell menni. Átvágtunk a városközponton, minden beton volt körülöttünk, kocka hátán téglatest, téglatest hátán kocka, néha rozsdás acélszerkezetek bontották meg a szürke egyre nehezedő súlyát.
Fáztam, nem vittem magammal semmi meleget, vénasszonyok nyara, rohadj meg, gondoltam, és be is borult, fújni kezdett a szél, én meg rövidnadrágban, pólóban rohantam az ismerősnek tűnő mozgás után, és majdnem elvesztettem szem elől, mert rossz ütemben értem az egyik lámpás kereszteződéshez. Pedig folyamatosan figyeltem a kettőnk közti távolságot, és csak éppen annyira akartam lemaradni tőle, hogy ha megfordulna, akkor se vehessen észre, mégis hiba csúszott a dologba, amit végül sikerült javítanom, mert az ismerősnek tűnő mozgás megállt, hogy kivegyen valamit a táskájából.
Úgy éreztem, késésben vagyunk, a fogaim között sziszegtem, hogy gyerünk, haver, gyerünk, szedd azokat a szaros lábaidat, és akkor befordult egy kereszteződésben, én meggyorsítottam a lépteimet, mint egy sportgyalogló, de a sarkon túl egy rohadt hosszú piacutca volt, az iszonyú tömeg pedig behúzta az ismerősnek tűnő mozgást. Rohanni akartam, de a tömegtől nem tudtam, és gőzöm sem volt, mennyi az idő, hol vagyok, és egyáltalán merre van az arra. Két sátor között kimentem a járdára, a piaci bódék mögé, már jobban haladtam, de egyáltalán nem voltam képben, viszont végre megláttam a piac végét, és még az ismerősnek tűnő mozgás is meglett, amikor egy kirakat előtt megállt. Megálltam én is, nem volt tőlem messze, kénytelen voltam legyőzni a gátlásomat, és elindultam felé.
Heló, mondtam, amikor már alig öt méterre lehettem tőle, de semmi, nem fordult felém. Heló, mondtam egy kicsit hangosabban, de még mindig semmi. Odaértem mögé, vettem egy mély levegőt, megkocogtattam a vállát, és végre megfordult. Hidegzuhanyként ért, hogy egyáltalán nem ismerem ezt az embert, és végül a találkozót is lekéstem, valamelyik következő busszal mentem az osztályom után.
Az osztályfőnök szemei azonnal felakadtak, amikor meglátta, hogy a Búbánat-völgy tavának vizéből kiálló néhai fák csonka törzsein egyensúlyozva, csonka fatörzsről csonka fatörzsre ugrálva igyekeztem utolérni őket a völgy túloldalán. Mire átjutottam a tavon, addigra elájult, mentőt kellett hívnunk hozzá, és miután magához tért, feltételek nélkül szeretett bele a mentőápolóba, amit az ápoló fülében végződő sztetoszkóp tappancsába tett vallomással kifejezésre is juttatott, hogy aztán megkülönböztető jelzéssel menjenek nászútra, egyenesen az ügyeletre. Amikor visszaértünk a városba mi is, a mentőápolót már újabb sürgős esethez riasztották, rövid megfigyelés után pedig az osztályfőnököt hazaküldték a sürgősségiről, és ahogy kilépett az ajtón, egész teste vörösen izzott a kórház fehér homlokzatát beborító naplementében.
Másnap nem emlékezett semmire, órarend szerint végezte munkáját az iskolában, csak mi láttuk fényleni.
A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .
