Még kapható a Telexshopban a Telex első könyve, A fukusimai búvár és más novellák című válogatáskötet, amelyben a Telextárcák rovat szerzőinek művei olvashatóak, 23 író 28 novellája, köztük korábban nem publikált írások.
Tegnap dél felé elküldtem a terveket a minisztériumba, aztán hazamentem. Százan laknak a faluban. Miután befutott a délutáni busz, zörgetett Manuel. Ő az egyik halász. Pár hónapja én is ott voltam a lánya születésénél, mert a folyóparton kezdett vajúdni az asszonyka.
Egy fehér ül a sörözőben, menjek már oda, mondja Manuel, mert mindenki engem emleget az idegennek. Én vagyok itt az egyetlen fehér, másfél éve lakom a faluban.
Öltöztem és mentem. Ott ült a sörözőben a turista, rögtön meg is hívott egy italra, közvetlen volt, mesélt, kérdezgetett.
Mondtam neki, hogy baszk vagyok, és terveket dolgozok ki a környezetvédelmi tárcának, amiket egy évben egyszer, általában ősz tájékán elutasítanak, bár itt nincs semmiféle ősz, csak nedves meg száraz évszak.
Hogy kerültem ide, kérdezte. Azt feleltem, sokat utaztam, egyszer csak itt találtam magam. Azt is mondtam, hogy a következőképpen utaztam: amikor egy falunak elege lett belőlem, csónakkal átvittek a következőbe. Ez tetszett neki, elnevette magát. Rengeteg sört ittunk, viháncoltunk, országos cimborák lettünk. Mindent fizetett.
Ma ébredés után, ahogy megbeszéltük, átmentem a szállodához. Előző este kérte, hogy majd kísérjem el a folyóhoz. Még aludt. Lentről kiabáltam, kinézett az erkélyről. Lejön egy óra múlva, motyogta. Lejött, én meg kibaktattam vele a folyópartra.
A srácok éppen a tűzoltóautót csutakolták, beállították a kocsit a meder közepére, a kereke alatt csordogált a víz. Vasárnap lévén ott volt mindenki. Kicsit fürödtünk, de a fehérnek már nem volt olyan jó kedve, mint előző nap, hiába meséltem neki ugyanolyan sztorikat, fásultan bólogatott. Inni nem akart. Pedig az alkoholtól lesz igazán jó fej, gondoltam magamban, anélkül csak ilyen savanyújóska. Mondtam, hogy focizzunk, de semmihez se volt hangulata. Közben folyton jöttek hozzá a falubeli srácok. Az egyik azt mondta: Señor, vigyen el az országába, mindent megcsinálok, én magának akarok dolgozni.
Akkor már gondoltam, hogy le fog lépni. Pedig azt is mondtam neki, hogy holnapután lesz a szülinapom. Ötvenkét éves leszek. Az utolsó terv, amit kitaláltam, arról szólt, hogy a nemzeti parkban tegyünk ki táblákat a gyaloghidakhoz. Minden csermely fölött ilyen szar kis gyaloghidak visznek át. A táblákra fel kell írni: a hídon egyszerre csak egy ember haladhat. A következő akkor indulhat neki, miután az előző a túlpartra ért. Nem nagy dolgokra kell gondolni, ilyesmiket találok ki. Apróságokat.
Lehetne csinálni még egy nemzeti parkot amúgy, de tuti ezt a tervet is el fogják kaszálni, pedig van kicsit odébb egy szép beach, amihez murvás út vezet. Hét kilométerrel a part előtt elfogy az aszfalt. Na oda kellene kiírni, hogy nemzeti park, és szedni valami jelképes beugrót. Mert maga az öböl csodaszép. Akkor túrával jutnának el oda az emberek. Most egy közeli városból hajóval visznek mindenkit az öbölbe, és persze a hajók összemocskolják a vizet meg a partot is, de ezzel senki nem foglalkozik.
A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .
