Már kapható a Telexshopban a Telex első könyve, A fukusimai búvár és más novellák című válogatáskötet, amelyben a Telextárcák rovat szerzőinek művei olvashatóak, 23 író 28 novellája, köztük öt eddig még sehol nem publikált írás.
Mindhárom barátja először járt Budapesten. Hozzá jöttek, a régi cimborához, akivel letűnt korok szokásainak megfelelően képeslapon egyeztették az érkezési időpontot.
Bandi két éve hagyta ott őket, a szülőfaluját, egykori életét, és költözött el a korábban számára is felfoghatatlan messzeségben lévő magyar fővárosba. Üstökösként száguldott; választott pályáján olyan szépen haladt, hogy egy kerületi tévében már műsorvezetőként is feltűnt egyszer-egyszer.
A hetekig tartó levelezések során különféle programokat ajánlott érkező barátainak, jó házigazdaként a legnevezetesebb nevezetességeket szerette volna személyesen megmutatni nekik. A javaslatokra nemigen reagáltak. Bandi nem tűnődött ennek okain, de amikor leszálltak a vonatról, újra próbálkozott.
– Közel van a Hősök tere, kezdjünk azzal. Látnotok kell, akkora, mint a fél falunk.
– Először egy Mekibe vigyél el minket – mondta egyikük.
– Mekibe?
– Azt várjuk, mióta felszálltunk a vonatra.
– Éhesek vagytok, oké, de mondok én jobbat nektek.
Ragaszkodtak a gyorskajához. Bandi is éhes volt, és jólesett neki, hogy a többiek láthatták: pillanatnyi tanácstalankodás nélkül azonnal tudja, merre kell indulni. Így aztán nem volt komolyabb ellenvetése, bár menet közben egy-két fitymáló megjegyzést azért tett a hamburgerek várható színvonalára.
A három barát a felvidéki kis faluból a hozzájuk nem oly közel fekvő, közepes méretű városba se igen jutott még el, érthető, hogy komoly rémülettel látták, mennyien járkálnak a budapesti utcákon. Bandi mosolyogva tört utat nekik. Ámuldoztak mindenen, a gyorsétterem fényein, a bőséges kínálaton – nem kis nehézségek árán sikerült választaniuk maguknak egy-egy menüt.
A négyből kettőt, Bandiét és az egyik barátét hamar kihozták. A várakozók biztatták őket, egyenek nyugodtan, ők majd várnak.
Nem ettek gyorsan, sőt igyekeztek lassítani a tempón, de előbb-utóbb elfogytak a hamburgerek és a sült krumplik.
– Menjetek, szóljatok, hogy nem kaptátok meg – mondta Bandi Yodának, az idősebbik barátjának, de mindjárt látta rajta, hogy nem fog mozdulni.
– Nem gond, intézem.
Odasétált a pulthoz. Ehhez meg kellett előznie a sorban állókat, nem szóltak rá, látták, hogy elszánt.
– Szevasz – mondta a srácnak, aki épp egy rendelést vett fel. – Nem kéne a gyorsétterem-feliratotokról leszedni azt, hogy gyors?
– Mert?
– Mert? Mert a barátaim húsz perce várják a menüjüket.
– Nem zavar, hogy rendelésben vagyok? – vakkantott rá a sorban álló.
Bandi rá se nézett.
– Ott ülünk – mutatott az asztal felé. – Négyet kértünk, kettőt kihoztatok, kettőt nem.
A srác elfogódottan álldogált.
– Nem tudom, nem nálam rendeltétek.
– Mi a gond? – lépett ki a kollégája.
– Ja, te voltál – fordult hozzá Bandi. – Két menüt elfelejtettél, öreg.
– Sorry. Igazad van.
– Tudom hogy igazam van – Bandi élvezte a nyertes pozíciót. Tudta, hogy nézik a barátai. Feszítette a büszkeség.
– Elfogadsz egy neharagudj-fagyit? – kérdezte tőle a srác.
– Legyen. El.
– Amint kész, kiviszem. És bocs – a fagyit már adta is.
Bandi bólintott, elvette a vaníliás fagyit, vitte az asztalhoz.
– Elfelejtette a köcsög. Helyretettem. Mindjárt hozza. Addig is intéztem egy ingyenfagyit. Ki kéri?
Senki nem kérte.
– Akkor elkanalazom én. Aztán majd ha megettétek, mehetünk végre a Hősök terére. Múlt pénteken onnan jelentkeztem be élőben. Megmutatom, hol állt a kamerás csaj. Egy turistacsoportot feloszlattunk, mondtuk, menjenek arrébb, adás van.
Harminc perc múlva értek a tér sarkára. Hirtelen jött a hascsikarás, a semmiből. Bandi úgy érezte, tíz másodperce van vécét találni. Nem talált.
– Beletettek valami szart a fagyiba! – őrjöngött.
– Vagy csak izgulsz, nehogy lebukj – mondta Yoda.
Bandi ezt nem értette.
– Nem az a baj, hogy sok önbizalmad van – folytatta a barátja. – Inkább az, hogy kevés. Még nem tudod, hogy a kisebbrendűségi komplexusodat kompenzálod a nagy arccal. Minden gőg valami belső zavart takar. Nem tudtad? Nem baj, majd kinövöd.
– Biztos beleraktak valami hashajtót. Át kell öltöznöm, beszartam. Elkísértek? Most csak egy albérlet, de lesz majd máshogy.
– Megvárunk itt. Körbejárjuk a teret. Menj csak, itt leszünk. Semmi baj. Most egy darabig nem eszel majd fagyit, és a gyorséttermeket is kerülöd. Aztán majd elfelejted. Elmúlik ez is, Bandi, ne félj.
A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .
