Már kapható a Telexshopban a Telex első könyve, A fukusimai búvár és más novellák című válogatáskötet, amelyben a Telextárcák rovat szerzőinek művei olvashatóak, 23 író 28 novellája, köztük öt eddig még sehol nem publikált írás.
Az ételtároló dobozokat a konyhaszekrény egyik alsó polcán tartották. Eleinte mindegyiket fedővel együtt, egymás tetejére tornyozva. Később, ahogyan szaporodtak az egyéb konyhai tárgyak, külön rakták a fedeleket, a dobozokat pedig egymásba illesztették, hogy jobban elférjenek. Lett nekik gyümölcscentrifugájuk, dagasztó-, kicsit később kenyérsütő gépük, fondükészítő szettjük, elektromos tojásfőző készletük, vagyis csupa olyan holmi, ami egy idő után rendre megjelenik a háztartásokban, rövid ideig bravúrosan és sokat szerepel, sőt, helyet követel a pulton, majd egyre hanyagabbul lesz elmosogatva, sárgul, maszatosodik, végül egy gardróbszekrényben vagy egyenesen a pincében végzi.
A műanyag dobozok kezdtek összekeveredni, és amikor szükség lett volna rájuk, nem találták a tetejüket. Az óvodai ballagásra sütött húsz muffin például csak a legnagyobb, átlátszó tárolóban fért volna el, de annak valahol elkallódott a kék fedele. Vitatkoztak, hogyan kellene mégis rendet tartani azon a bizonyos polcon, és egyáltalán, alkalmas-e egy ilyen alsó polc apró holmik és dobozok tárolására, merthogy mély meg sötét, és be is kell hajolni, de nem jutottak dűlőre.
A házasságokban a felek gyakran különböző iskolát képviselnek az ágyneműk helyes tárolását és a műanyag dobozokat illetően. Nem is gyakran: szinte mindig. Ha az egyik fél a kispárnák, nagypárnák és paplanhuzatok külön oszlopba hajtogatására esküszik, a másik biztosan ragaszkodik majd hozzá, hogy az egyes szetteket együtt tartsák, mert ha kinyitják a szekrényt, az mégiscsak egy vizuális támpont. Ott van a virágos, ott meg a kockás. A műanyag dobozok is hasonlóan sarkalatos pontjai az együttélésnek. A fedelek egy idő után elvesznek, ahogyan a házasságok is tönkremennek. Hogy mikor, az csak idő kérdése. Minden doboz elveszti a tetejét, és minden házasság elkopik, még azoké is, akik a rég összedőlt szerelmük romjait ünneplik mosolyogva az aranylakodalmunkon.
És az elveszett fedelek keresgélése közben elhangzanak azok a bizonyos mondatok:
Ha legalább egy rohadt kamránk lenne!
Ha felvetted volna a telefont, amikor ott álltunk az esőben.
Ez a házasság is tönkrement, igaz, beletelt néhány évbe, amíg ezt a házastársak is észrevették. A nyolcadik osztályos ballagásra mindenesetre már külön érkeztek, muffinról pedig szó sem volt, az a gyereknek lett volna a legcikibb. Az apa egy nejlonzacskóban hozta vissza a műanyag dobozt, amelyben előző héten az anya a mindenmentes pitét küldte. Nem elsősorban a férfinak szánta, hanem a lányának, de a férfi jónak látta visszahozni a dobozt egy szatyorban. A ballagási beszédek alatt, az iskolaudvaron átnyújtotta a szatyrot a tűsarkúban, fekete ruhában feszítő volt feleségnek, akin a zacskóra pillantva átfutott, hogy lám, nem csoda, hogy elvált ettől az embertől, ennek továbbra sincs szemernyi stílusérzéke sem.
Ugyanebben a pillanatban a volt férj viszont azt gondolta, hogy milyen jó, hogy otthon, indulás előtt még eszébe jutott az a múltkori pite. A különféle társkereső oldalakon szerzett tapasztalatai alapján a nők bizonyos kor felett számontartják a dobozkáikat, ő pedig semmiféle felületet nem akart adni a szemrehányásra. Hozott szép, nagy virágcsokrot a ballagásra, és magával hozta a dobozt is szatyorban.
A volt feleség néhány éve, még a válás utáni időkben éppen ezekből a visszakerülő dobozokból érzékelte az exférje magánéletében időnként beálló változásokat. Az elmosott fagylaltosdoboz és a félliteres tejfölös doboz például középkorú, bizonytalan anyagi helyzetű asszonyra utalt. Szomorú, takarékosan főző pedagógust sejtett a dobozok mögött: egy elvált kémiatanárnőt, mondjuk. A fagylaltosdoboz-korszak viszonylag hamar, néhány hónap után véget ért, és egy ideig ismét csak a megszokott, józan középutat képviselő, zöld fedelű IKEA dobozkák vándoroltak a volt házastársak között, egyre ritkábban, minthogy a gyerek is egyre kevésbé vitt magával rágcsálnivalót vagy édességet, amikor az apjához ment.
Egy későbbi korszakban megjelentek a körforgásban a vákuumos fedelű Tupperware dobozok, amelyekből az exfeleség azonnal rájött, hogy ez a friss kapcsolat már egy jobban szituált nő lehet. Ügyvéd, mondjuk. Vagy bőrgyógyász egy magánrendelőben. Diszkréten visszaküldte a narancssárga fedeles dobozokat, nem rakva beléjük semmit, ezzel is világossá téve a sajnálatos tévedést. Az exférj kivirult, festetni kezdte a haját egy, a fodrásza szerint természetes barna tónussal, a lányuk saját lakásba költözött, és megkapta a régóta a pincében hányódó tojásfőzőt és kenyérsütő gépet, az anya pedig egy hosszú, őszi hétvégén rászánta magát, hogy végre alapos rendet rakjon az életében. Még az alsó polcon is.
Radikálisan selejtezett. Mindent kidobott. A gyűrött boros zacskókat, a műanyag szalvétagyűrűket, a margaréta alakú sütőórát, az elégetett edényfogó kesztyűt és a tető nélküli dobozkákat is. Mindet, bizony.
A selejtezést próbafolyamat előzte meg. A konyhaasztalon sorakozott az összes doboz, és amelyik egyik fedővel sem volt párosítható, az röpült a szemétbe. Hasonlóan járt el a fedőkkel is: nem volt második esély.
Külön zacskókban dobta őket a szelektív gyűjtőbe.
Egy hajléktalan külsejű férfi másnap reggel kihalászta az épület elé húzott kukából a két csomagot. A legtöbb fedőt, mivel egyik sem volt összeilleszthető a dobozokkal, újra kidobta, az egyetlen nagy, világoskék fedelet kivéve. Az volt egyébként annak a bizonyos, korábban már emlegetett átlátszó muffinos doboznak a teteje, de ezen ennyi év távlatából már mi sem segíthetünk.
Ezt az egyet hazavitte. Berakta az oldaltáskájába, merthogy nem is volt igazi hajléktalan, csak egy szegény, kukázni kényszerülő nyugdíjas, aki otthon dilettáns képeket festett. Most éppen egy háborgó tengert, naplementével. Az akrilfestékek sokba kerültek, ennivalóra már nem mindig jutott pénz.
Délután a nagy, kék fedőre kinyomta a festékeket, és gyér őszi fényben, szinte váratlanul, a maga számára is csodálatos módon, sikerült végre hét különféle színből kikevernie az alkonyat nehezen eltalálható, hiteles árnyalatát.
A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .