Vass Norbert: Hugó Hami – pont, mint az oviban a vízilovak

2021. április 24. – 14:20

frissítve

Vass Norbert: Hugó Hami – pont, mint az oviban a vízilovak
Illusztráció: Fillér Máté / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Kilencszázkilencven. Koratavasz. Középsősök vagyunk a Sörház utcai oviban. Kevés az ételszagnak a fektetés utáni kereszthuzat, de mit számít az? Térdelünk a szőnyegen a Bélával, az Ükös Lacival meg a Zoltival.

A pocakunk kompóttal van tele, és nyomkodjuk a vízilovunk fenekéből kikandikáló fekete műanyagkarokat. Próbálunk minél több színes golyócskát nyelni be. Ez a Hugó Hami lényege.

Kimelegedek a játékban kicsit, magam mellé teszem az elefántos kötött pulóveremen, meglazítom a tépőzárat a benti cipőn és bandzsítok a vízilovam hátsó lábaira. Körülöttünk mindenütt tüskeépítő maradványai, fájna beletenyerelni biztosan.

A lányok mondókát gyakorolnak a babaház mögött, a falon festett hangya szorgoskodik, tücsök ciripel, egy hatalmas gombakalap alatt rágcsálók ünnepelnek valamit, az óvó nénink köpenyének a zsebében színes kartonlapok és fehér zsepik, és mikor bedobja a golyókat a Béla, mind bebangulunk. Mehet!

Ősszel folytatás, csak ez már nagycsoport. Kint nagyon zuhog, a cúgos ablak üvegén sok-sok meggymagnyi esőcsepp kopog, taknyos a csoport egyharmada, színes gumicsizmák száradnak az öltözőben az esőköpenyek alatt, a csapnál feledett Gabi fogkrém tubusán sárga elefánt trombitál hangtalan. A mosdó hideg, Babaszappan-illatú, ott nem fűtenek soha, a csövekről a víz narancssárga homokozós vödörbe csöpög, a konyhán valaki műanyagtálakba meggykompótot válogat, az lesz ma délután az uzsink, és akkor a Hugó Hamiból egy piros golyó kipattan valahogy és a langyos fűtőtest alá gurul. Addig még nem történt ilyen. Soha.

Pár kopott építőkocka-darabot és egy letört Matchbox-kereket húzok ki a vastag pókháló mögül, és amíg matatok a radiátor alatt, beletenyerelek egy zsepibe. Szortyog kicsit, nemrég kerülhetett oda. A nyúlós szutykot a szőnyeg szélébe törlöm bele, és kotrom a fűtőtest alját tovább, de nincs meg a piros golyó. Nem tudom, hova gurulhatott. A játék persze áll, néz felém a Béla, az Ükös Laci meg a Zolti is. Ugyanaz a csapat, megtartottuk a tavaszi színeket. Enyém a zöld víziló, ugye. Kérdezem tőlük, mi legyen. Tanácstalanok vagyunk mindannyian. Nem számít, mondja a Béla, anélkül is tudunk játszani, így legalább semmiképp se lesz döntetlen megint. Előkerül majd talán a piros golyó, mikor a Juli néni takarít. Bólintunk, vállat vonunk, maradunk ennyiben, aztán, míg értünk nem jönnek, nyomkodjuk ész nélkül a Hugó Hamit. Tényleg nincs döntetlen, mindegyik menetet a Béla nyeri. Megpróbálom hazafelé az elveszett golyót elfelejteni és igyekszem mindegyik tócsának a közepébe ugrani. Vizes lesz a zoknim, megfázom, négy napig trombitálhatok.

Kétezer-nyolc, Kolozsvár, véget ért a suliban az első napom. A kosárban sör, felvágott, vaj, kenyér, tea, zsebemben szortyogós papír zsepi, zsebemben nyálkás műanyag lejek, a kisbolt kasszájánál várom a sorom. Vonalkód-leolvasás,

a pénztárgép 39.90-et mutat, adok négy tízes bankjegyet. Intek, hogy köszi, és lépnék is egyből el, de a pénztáros hadar valamit, és egy gömbrágót nyújt felém.

Visszajáró gyanánt, gondolom. Elveszem, de nem értem pontosan, mi van. Mulțumesc. Mulțumesc. Csörögni kezd a zsebemben a román számos, kígyós Nokia.

Fekete kinn az ég, mint a kvarckijelző számai, és azt mondták a többiek, hogy ha itt ilyen, akkor napokig esik. Átfúj a szél a bakancsomon, a zsebre tett kezemben a gömbrágót szorongatom, tócsákat kerülgetek a bentlakás fele. A könyvtár előtt automatás kávék gőzoszlopai, a félhomályban piros cigarettaparázs-pöttyök izzanak. Átázik a széldzsekim, holott az ősznek ez még csak az eleje, venni kell egy ernyőt valahol. A lejátszómban lemerül az elem, be kell azt is szerezni még, rekviemet kárognak fölöttem a Mikó-kert varjai, innen meredekebb.

Hașdeu, amit Hányinger utcának mondanak a többiek, tizenhetes épület, szaggat kicsit a régi lift, úgyhogy mire a legfölső emeletre ér velem, az ajtóra kapart szívek és a filcpöcsök között az összes román meg angol firkát végignézhetem. A portán azt mondták, egyedül leszek, de az a táska az ágyamon nekem gyanús. Valaki jönni fog. A ruháimat a csövekre aggatom, kibontom a gömbrágót és bámulok ki az ablakon. A térkép szerint Monostor irányába nézhetek, odakint zuhog, a délután kvarcfeketéje tovább sötétedik. Előfordulhat egyáltalán ilyen? Előbb ért ide a vártnál az eső, azt hiszem, a szigetelés félbemaradt, a négy fehér fal jó hideg, a radiátorból szivárog csak egy kis langymeleg az íróasztal fele, ismeretlen tusfürdőillatot kever a szobába a mosdó ventilátora, és mikor a zárban egy kulcs forogni kezd, kiejtem a kezemből a tízbanis rágógumit. Elgurul.

Az ajtóban alacsony, elázott fiú, belép, mindketten zavarban vagyunk. Mutatom a kulcsom neki, mondom, hogy ebben a szobában lakom. Tanácstalan, és én is az vagyok. Csöpög az esőköpenye, mondom neki, hogy szerintem a száradó széldzsekim mellé tegye. Lengyelországból jött, ásványtannal foglalkozik, azt mondták, egyedül lesz, neki ez az első napja itt. Vonattal jött, kimerült teljesen. Elmondom, én ki vagyok. Az ágyhoz lép, az utazótáskája mélyén kutat. Előráncigál egy merülőforralót. De jó! Vannak filtereim. Teát iszunk. Bámuljuk a teagőzt és a rossz időre panaszkodunk. Ő jobbára németül, én inkább angolul.

Mondom neki, hogy van pár söröm. A hüvelykujjával jelez, hogy az egyik jöhet. Mutatja, hogy fel tudja a radiátoron bontani. Szisszen is, a kupakja meg a fűtőtest alá röpül. Lehajol érte és megtalálja a gömbrágómat is. Az asztalra teszi. Mondom neki, hogy tíz bani.

A jobb kezével végiggurítja az asztalon, a bal csuklójával meg rácsap hirtelen, pont, mint az oviban a vízilovak. Mondom neki, hogy Hugó Hami.

Ezt a kifejezést nem ismeri, de amit válaszol, az ennek a megfelelője lehet szerintem, lengyelül. Angolul mondom a vízilovat, erre azt mondja németül, hogy a kék volt az ő színe. Épp az én vízilovammal szembeni. Azt mondja, nyolcvanötben született, és középsős korában volt egy pedálos Moszkvicsa.

Vagy ezt én mondom neki? Egymással szemben ülünk, a bentlakás hideg. Teát meg sört kortyolgatunk. Ott van még velem az Ükös Laci, a Zolti és a Béla is, és felteszem, ő is ideképzeli az ovis haverjait. Semmit sem tudok erről a fiúról, ebben a városban mindketten idegenek vagyunk. De ősz van, vízilószezon, és gömbrágók gurulnak ki a radiátorok alól.

Telextárcák

A Telex tárcarovata egy küldetés. Küldetés, hogy a magyar sajtóban jelentős hagyományokkal bíró, de a közéleti lapokból jórészt kikopott, az online médiában pedig meg sem honosodott tárcanovella műfaját új életre keltsük. Célunk a kortárs szépirodalmat közelebb vinni az olvasóhoz, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem a lehető legszélesebb körben: olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas – ahogyan az 1900-as évek első felében még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt olvashatók.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!