Nem miatta volt aszály, de nem is hatékony a jégkármérséklő rendszer

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Az idei jelentős aszályt sokan legalább részben az Országos Jégkármérséklő Rendszer, a Jéger számlájára írták, a VulcanAgro Kft. mezőgazdasági cég tulajdonosa, Vázsonyi László még a Facebookon is hadjáratot indított ellene, petíciót kezdeményezett, amit 14 ezer aláíróval átadott Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszternek. A miniszter már májusban belengette, hogy felülvizsgálják a Jéger működését és szakmai felügyeletét, erre létrehoztak egy tudományos testületet, amiben független szakemberek vizsgálták meg a jégkármérséklő rendszert.

Most meg is jelent a kormány weboldalán a Jéger környezeti hatásainak és hatékonyságának értékelése című tanulmány, amit a Magyar Tudományos Akadémia foglalt össze egy cikkben. Az eredmény egyik fele (nem felelős a rendszer az aszályért) nem különösebben meglepő, már mi is megírtuk korábban, hogy erre nem utalnak tudományos eredmények. Az is kiderült viszont, hogy a jégkármentesítésben sem különösebben hatékony a Jéger, ami nem túl jó hír, hiszen éppen azt a célt nem éri el, amiért telepítették.

A Jéger úgy működik, hogy az országszerte elszórt 986 darab (223 automata és 763 manuális) talajgenerátorral acetonos ezüst-jodid-oldatot égetnek el, és az így keletkező ezüst-jodid-részecskék a feláramlással feljutnak a felhők felsőbb rétegeibe. Ennek a célja az, hogy csökkentsék a jégszemcsék méretét és kialakulásának valószínűségét, hogy minimalizálják a jégesők okozta károkat. A generátorokat az egyes régiókban a HungaroMet előrejelzése alapján kapcsolják be, ott, ahol 30 vagy 60 százalék a nagy méretű jégdarabok kialakulásának esélye. Ilyenkor azonban nem elkergetik a felhőket, csak a csapadék nem nagy, hanem kisebb jégdarabokban vagy esőként hullik le.

Az MTA által felállított, Bozó László meteorológus, akadémikus által vezetett bizottság azt találta, hogy a Jéger működésének nincs jelentős (10 százalékot meghaladó) hatása sem a jégeső okozta károk mértékére, sem a lehulló csapadék mennyiségére. Jégesők leggyakrabban a dél-dunántúli régióban, valamint Heves megyében fordulhatnak elő. A jégesők gyakoriságának térbeli eloszlása összhangban van azzal, hogy a hevesebb zivatarok gyakran a Magyarországot rendszerint délnyugati irányból elérő mediterrán ciklonokhoz kapcsolódóan alakulnak ki. Az ország északi részén pedig valószínűleg domborzati okok miatt alakul ki az átlagosnál gyakrabban jégeső.

A bizottság azt is megállapította: a rendelkezésre álló tudományos ismeretek nem igazolják, hogy a Jéger jelentősen befolyásolná a felszínre hulló folyékony halmazállapotú csapadék mennyiségét és térbeli eloszlását.

Egyértelműen kijelenthető, hogy a Jéger üzemeltetése nem tehető felelőssé az elmúlt évek aszályos időjárásáért.

„A magyarországi hőmérsékleti és csapadék adatsorok elemzése alapján megállapíthatjuk, hogy az aszály és a szárazság a Kárpát-medence éghajlatának jellemzője” – írták. A mérések kezdete óta a 2026-os nyár bizonyult az eddigi legszárazabbnak. A Jéger működése előtt és üzemeltetési időszakában is megfigyelhettünk egymást követő csapadékosabb és szárazabb periódusokat.

Felszíni megfigyeléseken és műholdas távérzékelési adatokon alapuló aszályindikátorok egyértelműen igazolják, hogy a 2026-os év nemcsak Magyarországon volt extrém száraz, hanem az aszály lényegében az egész európai kontinensen erősen éreztette hatását, tették hozzá.

A kutatók azt is megvizsgálták, hogy a talajban van-e kimutatható ezüstfelhalmozódás, mivel a rendszer működése során a légkörbe juttatott ezüst-jodid a felszínre kerülve a talajban is lerakódhat. A Jéger üzembe helyezése után, 2020-ban öt település körzetében 100 helyszínen vizsgálták a talaj kémiai összetételét, további 25 helyen pedig a talajvízét. A mérések során egyik talajmintában sem mutattak ki a módszerrel mérhető ezüstkoncentrációt, vagyis a vizsgálat időpontjában és helyszínein nem találtak bizonyítékot az ezüst felhalmozódására. A nemzetközi szakirodalom alapján ugyanakkor a további vizsgálatokhoz a talaj felső 5–10 centiméteres rétegéből javasolnak mintát venni, mert az ezüst elsősorban itt halmozódhat fel, a mélyebb rétegek vizsgálata pedig alábecsülheti a koncentrációját.

Felhívták arra is a figyelmet, hogy az időjárás potenciális módosításához használt rendszerek működtetése Magyarországon nem engedélyköteles, és még bejelentési kötelezettség sincs. „Sajnos ez egyrészt lehetőséget ad olyan rendszerek piaci értékesítésére és alkalmazására, amelyeknek bizonyíthatóan semmilyen hatásuk nincsen (pl. hanggenerátoros jégeső-elhárítás vagy néhány talajgenerátorból álló rendszer működtetése), másrészt lehetőséget ad különböző álhírek terjesztésére” – írták.

Ezért javasolták, hogy a működő rendszerek esetében legyen kötelező a bejelentés, új rendszerek esetében pedig a működés engedélyezése legyen előzetes hatástanulmányhoz kötött, illetve azt is, hogy a működési engedély kiadása a szokásos eljáráson túl egészüljön ki a módszer tudományos megalapozottságának ismertetésével és ennek kontrollálásával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!