Majdnem minden ötödik felnőttet érint, mégsem értjük pontosan, miért vagyunk fáradtak

Talán nincs is olyan ember a Földön, aki ne érezte már valaha úgy, hogy teljesen lemerültek az elemei. Nem arra gondolok, amikor egy edzés vagy túra után elfáradunk, nem is arra, amikor egy átdolgozott, hosszú munkanap után már csak a Netflix elé van kedvünk leülni a kanapéra, vagy a TikTokot görgetni üres aggyal. Rengetegen átélik azt a fáradtságot is, amikor az ember hiába pihen és alszik, egyszerűen folyamatosan kimerültnek érzi magát.

Vannak aztán krónikus fáradtsággal járó vagy azt is előidéző betegségek, a fáradtságot mellékhatásként hozó gyógyszerek és kezelések, sőt, létezik egy krónikusfáradtság-szindrómának nevezett kóros állapot is, amiről legutóbb akkor írtunk, amikor kiderült, hogy hibás a hazai szakma ajánlása (amit aztán később módosítottak).

Egy metaanalízis szerint a felnőtt lakosság 20,4 százalékát érinti az általános fáradtság, vagyis gyakorlatilag minden ötödik felnőtt megtapasztalja. Azt gondolná az ember, hogy ha ilyen széles körű probléma ez, a tudomány csak megtalálja a megoldást arra, hogyan lehet kiiktatni – csakhogy a fájdalomkutatáshoz hasonlóan a fáradtságkutatás is több nagy nehézséggel néz szembe. Például azzal, hogy nagyon nehéz egyáltalán megfogalmazni, mi az a fáradtság.

Szinte mindenki érezte már, mégis nehéz meghatározni

„Ha a krónikus fáradtságot akarod kutatni, először meg kell határoznod, mi az – a probléma viszont az, hogy bár mindannyian átéltük már, nem olyan egyszerű körülhatárolni” – mondta Anna Kuppuswamy idegtudós, a Leedsi Egyetemen működő Effort Lab vezetője az Európai Akadémia Building Bridges konferenciáján. Kuppuswamy kifejezetten a stroke utáni krónikus fáradtságot kutatja, de a tünet sok más, egymástól eltérő, közös kórélettani háttér nélküli betegségben, például a szklerózis multiplexben vagy a Parkinson-kórban is jelentkezik.

Betegségek összefüggésében a krónikus fáradtságot úgy szokták meghatározni, hogy „a fizikai és/vagy mentális energia szubjektív, hosszabb távú hiánya, amelyet az érintett személy vagy a gondozója észlel”. A meghatározás kulcsfontosságú szavai mind szubjektív élményre utalnak – a fáradtság tehát az azt elszenvedő ember saját megélésén alapul, és nem kapcsolható egyetlen olyan faktorhoz sem, ami a szervezetben egyértelműen mérhető lenne, és teljes egészében megmagyarázná vagy pontosan követné a fáradtság mértékét.

A krónikus fáradtság kutatása emiatt jelentős lemaradásban van más területekhez képest, egyszerűen azért, mert sok más jelenséggel és tünettel nagy átfedést mutat.

Kuppuswamy szerint a fáradtságot azért nehéz definiálni, mert több jelenség határán helyezkedik el. Elsőre testi érzetnek tűnhet: a betegek gyakran számolnak be izomfáradtságról vagy elnehezülő végtagokról, és a tünet intenzitása is változhat az enyhétől a nagyon erősig. Csakhogy ahhoz, hogy egyértelműen testi érzetnek tekintsük, meg kellene tudnunk határozni az érzékeléséért felelős receptort, az idegi pályát és a kiváltó ingert. A fáradtságnál azonban egyik sem azonosítható egyértelműen: bár fizikai terhelés vagy szellemi erőfeszítés is kiválthatja, a krónikus fáradtságnak sokszor nincs világos kiváltó oka.

A fáradtságot érzelemként is értelmezhetjük, hiszen megváltoztatja a viselkedésünket: abbahagyhatjuk miatta, amit csinálunk, és visszahúzódhatunk az adott tevékenységtől. Az érzelmek azonban általában valamilyen konkrét dologra irányulnak, például egy fenyegetésre, a fáradtságnak viszont nincs ilyen tárgya. Kuppuswamy szerint tehát „A fáradtság tehát mindkét kategória néhány fontos jellemzőjének megfelel, de egyikbe sem illeszkedik teljesen”. Ráadásul, ahogy már korábban is említettük, egy sor másik jelenséggel van átfedése:

• A motivációs zavarokkal – és a viselkedésből nem is lehet megkülönböztetni az apátiát a fáradtságtól. Viszont fontos különbség, hogy előbbi esetében az ember nem is akarja elvégezni a szokásos tevékenységeit, míg utóbbi esetében a motiváció megvan, csak a fáradtság korlátoz.
• Az éberségi szinttel – viszont a kóros fáradtság és az álmosság között fontos különbség, hogy ha valaki jól kialussza magát, az éberségi szintje visszatér a megszokott értékre, a fáradtságnál viszont bonyolultabb a helyzet, és egy jó alvás nem feltétlenül szünteti meg a tüneteket.
• A depresszióval – tény, hogy a krónikus fáradtság lehet a depresszió egyik tünete, de jelentkezhet anélkül is, és ha a depresszió tünetei enyhülnek, a fáradtság nem feltétlenül tűnik el.

Önmagában kielégítő magyarázatot egyik lehetséges megközelítés sem adott eddig: a fáradtság nem teljesen a test egy állapotáról ad információt, nem is teljesen pszichológiai eredetű, és agyi képalkotó vizsgálatokkal sem lehet teljesen széleskörűen vizsgálni.

Vagyis a fáradtság a más tünetekkel való átfedés ellenére is önálló jelenség, amelyet nem lehet egyszerűen azonosítani sem a motiváció hiányával, sem az álmossággal, sem a depresszióval. De ha nem pusztán testi érzet, akkor vajon a szervezet teljesítőképességének csökkenése magyarázza?

A kutatások ezt sem támasztják alá egyértelműen. A szubjektíven megélt fáradtság és a fizikai teljesítmény romlása között nincs szoros összefüggés: abból, hogy valaki mennyire jól teljesít egy feladatban, csak korlátozottan lehet következtetni arra, mennyire érzi magát fáradtnak. Az sem feltétlenül igaz, hogy a súlyosabb betegség erősebb fáradtsággal jár. Stroke után például nem találtak egyértelmű kapcsolatot a tünet súlyossága, az agyi lézió mérete és elhelyezkedése, illetve a fehérállomány károsodása között. Hasonló eredmények születtek szklerózis multiplexnél is.

Pszichológiai szempontból is lehet vizsgálni a fáradtságot, létezik például a motivációs elmélet, ami szerint a fáradtság összefügghet az erőfeszítés és a várható jutalom közötti egyensúllyal. Ezt metakognitív megközelítésnek nevezik, és az alapgondolata az, hogy a test nagyjából rendben működik, az agyban viszont sérül a rendszer, ami a test működését és szabályozását felügyeli. Ha ez az elmélet igaz, akkor a fáradtsággal élők jobban összpontosítanak a tüneteikre, nagyobb figyelmet fordítanak a testükből érkező jelzésekre, és téves, rosszul kalibrált elképzeléseik is lehetnek a betegségükről. Emiatt csökkentik a fizikai aktivitásukat, ami tovább erősíti az inaktivitást és a kondicionálódást, és ez idővel hozzájárulhat a teljesítőképesség romlásához is. Ez egybecseng azzal is, hogy a krónikus fáradtság mellé nem feltétlenül mutatható ki egyértelmű testi probléma. Kuppuswamy szerint azonban ez a megközelítés is sántít.

Kamatláb és idegrendszer

A fáradtság tehát nem magyarázható kizárólag a test állapotával, a fizikai teljesítmény csökkenésével vagy a szervezet működésének mentális értelmezésével sem. Kuppuswamy szerint a háttérben az idegrendszer szabályozásában is történnie kell valaminek. Ennek megértéséhez a fájdalomkutatás eredményeiből indult ki: azok ugyanis arra utalnak, hogy az idegrendszer bizonyos esetekben a szokásosnál erőteljesebben reagálhat ugyanarra az ingerre.

A fájdalomnak több különböző kategóriáját különítjük el. A nociceptív fájdalom például egy károsító vagy potenciálisan károsító ingerhez kapcsolódik. Neuropátiás fájdalom akkor jelentkezhet, ha az idegrendszer fájdalomérzékelésben részt vevő része károsodik, ilyenkor a fájdalom akár külső inger nélkül is fennállhat. De van egy harmadik kategória is, a nociplasztikus fájdalom. Ilyenkor a fájdalomfeldolgozás megváltozása miatt az idegrendszer a szokásosnál erőteljesebben reagálhat egy adott ingerre, olyannyira, hogy akár egy érintés is fájdalmasnak érződhet. „Úgy gondolom, hogy a fáradtság esetében is hasonló mechanizmus működhet, de a fáradtságkutatás még nem jutott el ugyaneddig a pontig” – mondta a kutató.

Egy másik lehetséges megközelítés a fáradtság és az agy kapcsolatának vizsgálata, vagyis az, hogy az agyi aktivitás változásai tudják-e magyarázni a fáradtságot. „Az egyik legnagyobb, különböző betegségeket vizsgáló adathalmaz segítségével azt kutattuk, hogy ha az agy szerkezeti eltérései nem magyarázzák a fáradtságot, akkor vajon a funkcionális aktivitás változásai összefüggnek-e a fáradtság mértékével a különböző betegségekben” – ismertette Kuppuswamy. „Minden vizsgált betegség esetében találtunk szignifikáns eltéréseket a nyugalmi agyi aktivitásban, amik összefüggtek a fáradtsággal. Azt gondolhatnánk, hogy ezzel meg is van a válasz. A teljes kép azonban ennél is jóval bonyolultabb. Egyelőre nem világos, mit jelentenek ezek az eltérések, és hogy a különböző betegségekben ugyanazok a folyamatok állnak-e a háttérben. A szakirodalom meglehetősen ellentmondásos, ezért a nyugalmi agyi aktivitás változásait nehéz egységesen értelmezni” – tette hozzá.

A vizsgálataik során négy fontos jellemzőt találtak:

1. Fáradtság esetén az aktivitás változásai az agy különböző területein eléggé szórtan jelennek meg. Az egyik vizsgálat az egyik területen talál eltérést, a másik egy másikon, és ahogy egyre több kutatás készül, egyre több agyterületen mutatkoznak különbségek a kisebb és nagyobb fáradtságot tapasztalók között.
2. Ezek az eltérések nem specifikusak. Nem arról van szó, hogy Parkinson-kór esetén egy meghatározott agykérgi hálózat működése változna meg, stroke után pedig kizárólag a sérült agyterülethez tartozó hálózatok mutatnának eltérést. Ugyanazok a hálózatok többféle betegségben és eltérő kórélettani háttér mellett is érintettek lehetnek.
3. Az aktivitásváltozások iránya sem egységes. Egyes hálózatok aktivitása fokozódik, másoké csökken.
4. Ezek a változások szorosan összefüggnek az éberségi szinttel is: ugyanazok a területek érintettek, amelyek az éberség szabályozásában is részt vesznek.

Kuppuswamy úgy gondolja, hogy a fáradtság oka ezek alapján nem egy meghatározott agyterületen keresendő, hanem inkább egyfajta beállításban. „A fájdalomkutatás eredményeiből kiindulva azt feltételezem, hogy az idegrendszer erősítési tényezője változik meg. Ez határozza meg, hogy a rendszer egy adott bemeneti ingerre milyen erősségű választ ad. Fáradtság esetén ez a válasz erősebb lehet a szükségesnél” – mondta.

A négy fenti jellemzőt ez az elmélet mind megmagyarázza. A szórt elhelyezkedést azért, mert az ilyen úgynevezett neuromodulációs rendszerek az agy számos területére kiterjednek, így nem meglepő, hogy a különböző vizsgálatok eltérő agyterületeken találnak változásokat. Az eltérések azért nem specifikusak, mert sok különböző betegség érintheti ezt a szabályozórendszert. Az aktivitásváltozások eltérő irányára szintén magyarázatot adhat az erősítés megváltozása: egyes idegi válaszok felerősödnek, mások gyengülnek. Végül pedig az is érthetővé válik, miért függnek össze ezek a változások az éberséggel, hiszen az erősítési tényező az éberség szabályozásában is szerepet játszik.

Hogy jobban szemléltesse, mire gondol, egy gazdasági hasonlatot hozott: a kamatlábat. Ha emelkedik a kamatláb, az egyes gazdasági ágazatok számára kedvező, mások számára kedvezőtlen következményekkel járhat. A kamatlábnak nincs egyetlen, meghatározott helye a gazdaságban: egy általános beállításról van szó, ami sokféle területre hatással van. Azt feltételezi tehát, hogy a fáradtság hátterében az idegrendszer erősítési beállításának megváltozása állhat. Az viszont még nem világos, hogy mi az az inger, az az ok, ami ezt a rendszert működésbe hozza.

Önmagában az általános erősítési beállítás megváltozása azt sem feltétlenül magyarázza meg, hogy a fáradtság különböző betegségekben miért ilyen sokféle. Kuppuswamy modellje szerint van egy közös tényező, az idegrendszeri erősítés, ami a krónikus fájdalomhoz hasonlóan több folyamatra is hatással van – de emellett léteznek úgynevezett csatornaspecifikus tényezők is. Ezek a csatornák különböző típusú információkat közvetítenek a szervezet állapotáról: az interoceptív csatorna a belső szervekből érkező információkat közvetíti, az exteroceptív csatorna a külvilágból érkező ingereket dolgozza fel, a harmadik pedig az izmok erejével és a mozgással kapcsolatos információkat közvetíti.

„A kéttényezős modell természetesen szintén vitatható, de tesztelhető. A közös tényezőt az idegrendszeri erősítés adja, ehhez társulnak az egyes csatornák sajátosságai. A modell szerint a fáradtság súlyosságát a valamennyi csatornára ható közös tényező határozza meg. A fáradtság egyéni jellegét, vagyis azt, hogy ki milyen formában éli meg, az egyes csatornák saját erősítési beállítása alakíthatja” – mondta a kutató. „Ez magyarázatot adhat arra, hogy miért lehet két ember fáradtsága ugyanolyan súlyos, miközben egészen más tüneteket tapasztalnak.”

Az elmélet szerint tehát fáradtság esetén megváltozhat a testből az agyba érkező jelek idegrendszeri erősítése, így több testi jelzés érheti el a tudatos észlelés küszöbét, mint normális esetben.

A változás nem feltétlenül egyenletes: az idegrendszer szabályozómechanizmusai miatt egyes jelzések, például az izmokból érkező, a testhelyzetről és a mozgásról tájékoztató információk könnyebben tudatosulhatnak, míg mások, például a szívből érkező jelzések vagy a látási és hallási ingerek kevésbé kerülhetnek előtérbe. Ez magyarázatot adhat arra, hogy a fáradtságot különböző emberek eltérően élik meg, és más-más testi tüneteket tapasztalnak.

„Én tehát azt javaslom, hogy a fáradtságot ne tekintsük olyan jelenségnek, ami kizárólag az agyból, a testből vagy az elménkből ered. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezek ne játszanának szerepet a kialakulásában. A kérdés inkább az, hogy pontosan hol található a mögötte álló kóros folyamat” – mondta a kutató.