Elfogta az FBI az OpenAI egyik alkalmazottját, miután lehallgatókészüléket találtak a cég vezetői tárgyalójában

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Az FBI múlt héten őrizetbe vette, kedden pedig már bíróság elé állt az OpenAI egyik alkalmazottja, akit azzal vádolnak, hogy egy lehallgatókészüléket rejtett el a cég vezetőségének tárgyalótermében, írta meg a Washington Post.

A 35 éves szaúdi állampolgár, Abdulrahman Alfozan tavaly július óta dolgozott a ChatGPT-t fejlesztő vállalatnál. Az OpenAI szóvivője szerint szeptember 30-án, a terem biztonsági átvizsgálásakor fedezték fel a hangrögzítő eszközt, a cég szerint bizonyítékaik vannak rá, hogy az alkalmazott további rögzítő eszközök elhelyezését is tervezte az irodákban.

A biztonsági kamerák felvételei szerint Alfozan több alkalommal is a konferenciaterem közelében tartózkodott, október 5-én pedig belépett a terembe, és egy felvétel is készült róla, ahogy a televízió mögé kukucskált. Ugyanezen a napon az OpenAI munkatársai átkutatták a táskáját és egy második rögzítőeszközt találtak benne. Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint ezután négy nappal tartóztatták le.

Fotó: Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma / Reuters
Fotó: Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma / Reuters

Alfozan állítólag a csevegőrobottól kért információkat az OpenAI-on belüli konferenciatermekről, többek között azt is megkérdezte, hogy az irodában hol találkoznak a „külső partnerek” a vállalat képviselőivel. Az OpenAI és versenytársai ugyanis szigorú biztonsági protokollokat alkalmaznak, többek között korlátozzák az alkalmazottak hozzáférését az irodák bizonyos részeihez. A múlt héten benyújtott és kedden nyilvánosságra hozott büntetőfeljelentésben a kormány közölte, hogy a termet, ahol megtalálták a lehallgatókészüléket, a cég vezetői számára tartották fenn, és kormánytisztviselőkkel, illetve más üzleti vezetőkkel folytatott megbeszélésekre használták.

Az amerikai igazságügyi minisztérium nyilatkozatában nem írt Alfozan lehetséges indítékairól, a letartóztatást ugyanakkor a nemzetbiztonság szempontjából fontos lépésnek minősítette. „Ez a súlyos helyzet rávilágít arra, hogy miért jelent nemzetbiztonsági prioritást a globális szuperintelligencia-verseny megnyerése” – nyilatkozta Jay Clayton, az amerikai Nemzeti Hírszerzés igazgatója, hozzátéve, továbbra is elkötelezettek, hogy megvédjék az Egyesült Államok „legkorszerűbb szellemi tulajdonát a külföldi fenyegetésektől.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!