Először lőttek fel sikeresen európai hordozórakétát a kontinensről
Sikeresen fellőtte Spectrum rakétáját az Isar Aerospace Norvégiából, írja az European Spaceflight. A siker azért mérföldkő, mert ez volt az első alkalom, hogy egy magánfinanszírozású európai hordozórakéta sikeresen elérte a Föld körüli pályát, és ez volt az első sikeres orbitális rakétaindítás is a kontinentális Európából. A Spectrum öt CubeSat műholdat állított alacsony Föld körüli pályára. A rakéta szeptember 5-én este indult a norvégiai Andøya Űrközpontból.
„Néhány év alatt értük el azt, amihez az európai űriparnak korábban évtizedekre volt szüksége” – mondta Daniel Metzler, az Isar Aerospace vezérigazgatója. „Európának most már szuverén hozzáférése van az űrhöz. Új fejezetet nyitottunk az európai űrrepülés történetében. Hihetetlenül büszke vagyok a csapatunkra, amely lehetővé tette ezt az európai sikertörténetet. Most arra koncentrálunk, hogy gyorsan felfuttassuk a hordozórakéták gyártását, teljesítsük a megrendeléseinket, és ki tudjuk szolgálni a világszerte gyorsan növekvő keresletet.”
A Spectrum most próbálkozott másodszorra a Föld körüli pályára jutni, legutóbb márciusban a rakéta visszazuhant és felrobbant percekkel azután, hogy a norvégiai indítóállásról fellőtték. Egyébként január óta többször el kellett halasztani a fellövést, az első próbálkozást egy nyomásszabályozó szelep problémája miatt lefújták, egy márciusi indítási kampányt először a rossz időjárás miatt halasztottak el, később pedig azért töröltek, mert egy engedély nélküli hajó behatolt a biztonsági zónába. Az áprilisi kísérletet egy nyomástartó tartály szivárgása miatt állították le, júniusban pedig azért fújták le az újabb próbálkozást, mert a vállalat rendellenes működést észlelt a rakéta folyadékrendszereiben.
A Spectrummal az a cél, hogy Európa egy kicsit elszakadjon Elon Musk űrvállalatától, a SpaceX-től, ha műholdak fellövéséről van szó. Gyakori egyébként, hogy egy űrvállalat első rakétatesztje nem sikeres, az eseményből a gyártók így is rengeteg információt tudnak kinyerni a saját rakétájukról.
A 28 méter magas Spectrumot kis- és közepes méretű, legfeljebb egy tonnás műholdakhoz tervezték. A mostani küldetés célja az volt, hogy minél több adatot gyűjtsenek az Isar Aerospace házon belül kifejlesztett hordozórakétájáról.
A vállalat januárban azt közölte, hogy a következő öt Spectrum rakétát is elkezdték már gyártani.