Mit taníthatnak nekünk a kutyák a beszéd eredetéről?

Ez a cikk eredetileg a Horizon magazinban, az Európai Unió kutatási és innovációs magazinjában jelent meg.

A kutyák több mint 14 ezer éve vadásznak velünk, őrzik az állatainkat, terelik a juhokat, az utóbbi időben pedig mellettünk kucorognak a kanapén. Idővel rendkívül jól megtanulták értelmezni a gesztusainkat és követni a jelzéseinket. A kutatók most úgy vélik, hogy a kutyák talán egy sokkal nagyobb rejtély megválaszolásában is segíthetnek: hogyan vált az ember az egyetlen olyan fajjá, amely képes a beszédre?

Faragó Tamás, az ELTE bioakusztikai kutatója közel két évtizede foglalkozik annak vizsgálatával, hogy a kutyák hogyan kommunikálnak hangok segítségével. A K9VocLearn, egy ötéves, uniós finanszírozású kutatási projekt keretében a csapatával jelenleg azt vizsgálják, hogy a háziasítás megváltoztatta-e a kutyák hanghasználatát, és hogy mindez mit árulhat el az emberi nyelv fejlődéséről.

Miért éppen a kutyák?

A kutatók azt vizsgálják, hogy az emberekkel való több ezer éves együttélés során a kutyák elsajátították-e a vokális tanulás (annak képessége, hogy másokat hallgatva módosítsák saját hangadásaikat) néhány alapelemét.

„A hangutánzás az emberre jellemző egyedülálló képesség és a beszélt nyelv elsajátításának elengedhetetlen előfeltétele – mondta Faragó Tamás. – A hangadás módosításának és új hangok képzésének a képessége nélkül igazából nem is tudnánk megtanulni beszélni.”

Az emberek ezt a képességet rendkívül magas szintre fejlesztik, hiszen megtanulják és tudatosan képezik a beszédhez szükséges rengeteg hangot. Csak néhány más emlősnél figyelhető meg hasonló jelenség. A delfinek, a bálnák, a fókák, a denevérek és az elefántok különböző mértékben képesek hangokat utánozni vagy módosítani, míg az emberszabású majmok – legközelebbi rokonaink – vokális rugalmassága sokkal korlátozottabb.

A kutyák az evolúcióban egyedülálló helyet foglalnak el: évezredek óta tenyésztik őket olyan sajátos tulajdonságaikért, amelyek miatt hasznossá váltak az embereknek. „A háziasítás során a kutyákat a szelídségük, az emberekkel szembeni társas toleranciájuk, valamint azon képességük alapján választották ki, hogy az emberekkel együttműködve vadásszanak, nyájat tereljenek és állatokat hajtsanak” – mondta Faragó Tamás.

Együttműködés

A kutatók azt vizsgálják, hogy azok a tulajdonságok, amelyek a kutyákat egyre együttműködőbbé és társas szempontból toleránsabbá tették, hatással lehettek-e arra a képességükre is, hogy módosítsák a hangadásukat, és ellenőrzést gyakoroljanak felette. „A kutyák rengeteg, az emberekéhez nagyon hasonló szociális kognitív készséggel és együttműködési képességgel rendelkeznek. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy a kutyák nagyon jó modellként szolgálhatnak az emberi evolúció ezen korai szakaszainak megértéséhez” – magyarázta Faragó Tamás.

Ez kapcsolódik az evolúciós biológia egyik érdekes – de máig vitatott – elképzeléséhez, amelyet „önháziasítási hipotézisnek” neveznek. Az elképzelés szerint az emberi evolúció során a természetes kiválasztódás a nagyobb fokú szociális toleranciát és az együttműködést részesítette előnyben, ami olyan változásokat idézett elő, amelyek hasonlóak az állatok háziasítása során megfigyeltekkel. Ha a nagyobb fokú szociális tolerancia a rugalmasabb kommunikációt is elősegíti, akkor a kutyák háziasításának vizsgálata azon evolúciós feltételek nyomára is elvezethet, amelyek végül lehetővé tették az emberi beszéd kialakulását.

A megoldás egyik kulcsa az lehet, hogy milyen mértékben változott meg a kutyák hangja vadon élő őseikéhez képest. Egy 2023-ban végzett vizsgálat megállapította, hogy a farkasokhoz genetikailag közelebb álló kutyafajták a vonyításra nagyobb valószínűséggel válaszoltak vonyítással, míg a farkasoktól távolibb rokonságban álló fajták inkább ugatással.

A farkasokkal ellentétben a kutyák szinte minden helyzetben ugatnak. Az ELTE kutatói úgy vélik, hogy ez a háziasítás közvetlen következménye, valószínűleg azért, mert őseink azokat a kutyákat részesítették előnyben, amelyek hanggal tudtak riasztást adni. A K9VocLearn pontosan erre a változásra – a váltásra egy ritka farkasviselkedésből egy állandó, ember által irányított jelzésre – igyekszik magyarázatot találni.

A laboratóriumban

A találó elnevezésű BARKS Lab kutatói az eddigi legrészletesebb képet próbálják felvázolni a kutyák vokális kommunikációjáról. (A labor neve a „Behavioural and Acoustics Research for K9 Sounds”, azaz „a kutyák hangjaival kapcsolatos viselkedési és akusztikai kutatások” kifejezés rövidítése, de a betűszó egyben azt is jelenti, „ugatások”.)

A kutyákat különféle érzelmeket kiváltó helyzetekben vizsgálják. Játszanak, egyszerű tanulási feladatokat végeznek, megtapasztalják a rövid elválasztást a tulajdonosoktól, sőt még egy, a teremben „rejtélyesen” mozgó felfújt zsákkal is szembe találják magukat. A kutatók minden egyes ugatást, nyüszítést, morgást és vonyítást rögzítenek, ahogy a viselkedést és a pulzusszámot is, ami segít nekik az egyes hangadások és az érzelmi állapotok közötti összefüggések feltárásában.

A következő kérdés, hogy a kutyák képesek-e megtanulni tudatosan képezni e hangok egy részét. A kiképzéseket Sándor Sára genetikus és képzett kutyaoktató tervezi meg. „Jelenleg kísérleti kiképzéseket tartunk a vizsgálati tervek kidolgozása érdekében” – mondta, hangsúlyozva, hogy a kutatók annak kiderítésére koncentrálnak, hogyan lehet a kutyákat tudatos hangképzésre és önkéntes részvételre tanítani. „Nem szabad nyomást gyakorolni rájuk. Nem szabad semmire sem kényszeríteni őket.”

A módszer központi eleme, hogy a kutyák maguk döntsék el, folytatják-e a feladatot. „Megtanítjuk a kutyáknak, hogyan jelezzék a beleegyezésüket, így ha egy kutya úgy érzi, hogy az adott helyzet stresszt okoz neki, vagy fáradtnak érzi magát, jelezheti, hogy nem akarja folytatni – mondta Sándor Sára. – A hangok megtanulása fárasztó a kutyáknak, ezért a tréningeket rövidre kell szabnunk, és a lehető legtöbb önállóságot kell biztosítanunk nekik.”

A hangadás feletti kontroll

A cél nem az, hogy a kutyákat megtanítsák az emberi értelemben vett „beszédre”, hanem hogy kiderítsék, mennyire tudnak tudatos ellenőrzést gyakorolni a hangjuk felett. Ahelyett, hogy túlságosan messzemenő következtetéseket vonna le a kutyák viselkedéséből, Faragó Tamás csapata valami konkrétabbat vizsgál: képes-e megtanulni egy kutya, hogy egy jelre úgy nyüszítsen, ahogy azt izgalmában tenné – anélkül, hogy ott lenne az a labda, ami általában kiváltja az izgalmat és ezt a hangot?

A vizsgálatban nem csak a nagymértékben vokális kutyák vesznek részt. „Minden adat értékes nekünk, ezért érdekel minket a minimális hangrepertoárral rendelkező kutyák betaníthatósága is. Jelenleg van egy kutyánk, ami egyébként alig ugat, de egy tréning során megértette a feladatot, és most imád jelre ugatni” – mesélte Sándor Sára.

Az, hogy egy kutya természeténél fogva „beszédes”, nem feltétlenül jelenti azt, hogy jobban képes kontrollálni a hangját. A sokat ugató kutyák ugatását inkább genetikai okok, érzelmi állapotuk vagy valamilyen külső kiváltó tényező okozhatja, nem pedig az, hogy tudatosan egy bizonyos hangot adnak ki. A hangadás feletti ellenőrzés gyakorlása kétirányú: azt is jelentheti, hogy megtanulják, hogy csendben kell maradniuk, ha arra kérik őket.

A csapat tagjai eddig a saját otthoni kutyáikat vonták be a kiképzésbe, de hamarosan sokkal szélesebb körből fogják az önkéntes résztvevőket kiválasztani. A budapesti gazdik otthon követik a kiképzési protokollokat, mielőtt kedvenceiket a BARKS Labba viszik, hogy a tudomány nevében ugassanak, nyüszítsenek és vonyítsanak.

A munka a laboratóriumon kívülre is ki fog terjedni. Egy, a korábbi Do As I Do Woof Challenge által ihletett polgári tudományos kihívás keretében világszerte felkérik a kutyatulajdonosokat, hogy küldjenek be olyan hangfelvételeket, amelyeket egy laboratóriumban soha nem lehetne rögzíteni: elégedett sóhajokat, álmos szaglászásokat, valamint azokat a halk hangokat, amelyeket a kutyák elalvás közben adnak ki.

A kutyagazdik DNS-mintákkal és viselkedési felmérésekkel is hozzájárulhatnak a kihíváshoz, segítve a kutatókat az olyan gének keresésében, amelyek magyarázatot adhatnak arra, hogy egyes kutyák miért gyakorolnak nagyobb ellenőrzést a hangjuk felett, mint mások.

Mit jelent ez nekünk?

A beszéd eredetének vizsgálatán túlmenően a kutatásnak gyakorlati haszna is lehet. „Az egyik lehetséges alkalmazási terület olyan intelligens eszközök kifejlesztése, amelyek a kutyák hangadása alapján képesek felismerni az érzelmeiket” – magyarázta Sándor Sára.

A mesterséges intelligenciát már most is vizsgálják mint a hangadásból a kutya érzelmi állapotára következtetés egyik módját. A kutyák vokális kommunikációjának részletesebb tudományos megértése segíthet a gazdiknak abban, hogy felismerjék a félelmet, a stresszt vagy a frusztrációt, mielőtt a viselkedési problémák súlyosbodnának, javítva ezzel az állatok jóllétét és erősítve az emberek és háziállataik közötti kapcsolatot.

De a leglényegesebb kérdés ennél sokkal távolabbra nyúlik vissza. A kutyák évezredek óta az ember mellett fejlődtek, ezért az együttműködés és a tolerancia terén ugyanazokhoz a társadalmi nyomásokhoz alkalmazkodtak, amelyekről egyes kutatók úgy vélik, hogy az emberi nyelv kialakulását is elősegítették. Ha a háziasítás révén a kutyák hangja rugalmasabbá vált, akkor ők jelenthetik az emberi beszéd kialakulásának rejtélyében az egyik hiányzó darabkát.

Az ebben a cikkben említett kutatást részben az Európai Kutatási Tanács (ERC) finanszírozta.