Nem áll készen a Tesla a franciák szerint, hogy autói önmagukat vezessék az európai utakon

Franciaország ellenzi a Tesla autóinak önvezető módját, pontosabban annak bevezetését az európai utakon – írt róla az Electrek szaklap. Philippe Tabarot francia közlekedési miniszter kijelentette, országa nem fogja az FSD-ként is rövidített önvezető módot engedélyezni, legalábbis ahogy jelenleg is áll a technológia. Két problémára mutatott rá: egy felől a rendszer engedi a sofőröket gyorshajtani, illetve nem tartja fenn a figyelmüket városi környezetben.
Hollandia kezdeményezte elsőként, hogy az Európai Unióban engedélyezzék az önvezető módot, amit az országban már meg is akarnak lépni. Tabarot miniszter szerint a Tesla-tulajdonosok is el fogják ismerni, ez még nem egy önvezető rendszer voltaképp. A franciák igyekeznek most tájékozódni, egyeztetni fognak a hollandokkal, az EU-val, a Teslával, ősszel pedig össze akarják csődíteni a franciaországi technológiai érintett feleket, hogy meghatározzák az irányokat.
Tabarot jelezte, a lépés nem kifejezetten a Tesla ellen irányul, az önvezető technológia ellen sincsenek, de meg kell győzödniük annak biztonságáról. Hollandia áprilisban úttörőként engedélyezte az FSD-módot az útjain, azóta már a negyedik ország, Dánia is bevezette ezt a kreszébe. Franciaország a cikk szerint lassítani akar, akkor vezetné be, ha egész Európa is, ha megvannak a megfelelő tesztprotokollok. A franciák nincsenek egyedül az aggodalmaikkal, júniusban Svédország jelezte az EU felé, hogy ideje lassítani, mert a Tesla rendszere engedi a gyorshajtást.
Hogy mit érdemes tudni még a Tesla FSD-módjáról, és milyen volt így autózni vele a budapesti forgalomban márciusban, arról itt olvashat bővebben.